A 65. életévét betöltött Adorjáni Zoltán köszöntése

Adorjáni Zoltán 2021. novemberében töltötte be 65. életévét. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 30 éve tevékenykedik oktatóként, annak tíz évig, 2006 és 2016 között dékánja is volt. Az ünnepelt kollégái, egykori tanítványai, barátai egy tanulmánykötetet állítottak össze tiszteletére.


Adorjáni Zoltán 2021. novemberében töltötte be 65. életévét. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 30 éve tevékenykedik oktatóként, annak tíz évig, 2006 és 2016 között dékánja is volt. Az ünnepelt kollégái, egykori tanítványai, barátai egy tanulmánykötetet állítottak össze tiszteletére. Köszöntésére és az elkészült ünnepi kötet bemutatására február 25-én került sor a Teológiai Intézet dísztermében.

Az esemény keretében Kolumbán Vilmos József rektor köszöntötte az ünnepeltet és az ünneplőket. Röviden áttekintette Adorjáni Zoltán életútját és szakmai pályafutását. Balogh Csaba, az intézet dékánja, az ünnepelt kolléga szakmai tevékenységét méltatta. Az esemény záróakkordjaként az Adorjáni Zoltán szólt az ünneplő közösséghez. Az eseményt Sógor Samu orgonajátéka tette színesebbé.

Az alábbiakban az ünnepélyen elhangzó beszédeket közöljük.

Kolumbán Vilmos József rektor köszöntő beszéde

Tisztelt Ünnepelt, Főtiszteletű Püspök urak, tisztelt kollégák, tiszteletes ifjúság, kedves vendégeink!

Bármely könyv kiadása és bemutatása, főként a tudományos jellegű könyvek bemutatója mindig ünnepi körülmények között szokott történni. Az utóbbiak közé tartozó művek ugyanis a legújabb kutatás, a legfrissebb eredmény közzétételét jelentik, amely nemcsak a szerzőknek, hanem a könyvet kiadó intézménynek is a büszkesége. A mai nap is e jeles napok közé tartozik, könyvet mutatunk be. Olyat, ami a KPTI büszkesége, és amely jelzi, hogy képesek vagyunk színvonalas könyvet kiadni.

A mai könyvbemutató azonban túlmutat önmagán, hiszen itt nem csak egyszerű tanulmánykötetről van szó, hanem intézetünk utóbbi évtizedekben bevett szokásához híven ünnepi kötettel hajtunk fejet a KPTI egyik tanára előtt, aki nemrég ünnepelte a 65. születésnapját.

Adorjáni Zoltánról van szó, aki a KPTI elmúlt harminc évének egyik ikonikus és meghatározó alakja volt, és aki tavaly novemberben ünnepelte 65 születésnapját. Arról, hogy miért nem sikerült időben megünnepelni ezt a jeles eseményt, hadd ne beszéljek most. Bár nagyon szerettük volna, hogyha időben megjelenik e kötet, de a véletlenek sorozata, a balszerencse és nyilván a szerkesztők és nyomda optimista hozzáállása odavezetett, hogy csak most tudtuk megtartani az ünnepi köszöntést.

Bár Adorjáni Zoltánt mindenki ismeri, hiszen munkássága egybeesik a KPTI utóbbi harmincegy évének történetével, és ma már alig van olyan református, evangélikus és unitárius lelkész, akivel Adorjáni Zoltán teológusként, később teológiai tanárként ne találkozott volna, még úgy illik, hogy ismertessem életrajzát és munkásságának jelentősebb állomásait.

Adorjáni Zoltán, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet újszövetséges professzora 2021. november 13-án töltötte a 65. életévét. Középiskolai tanulmányait Désen és Kolozsváron végezte 1975-ben, majd beiratkozott a kolozsvári Egyetemi Fokú Egységes Protestáns Teológiai Intézetbe, ahol 1980-ban református lelkészi oklevelet szerzett. A teológiai tanulmányok elvégzése után 1984-ig a Melegföldvári Református Egyházközségben volt előbb helyettes, majd a második lelkészképesítő vizsga után megválasztott református lelkész. 1984 utolsó három hónapjában a Brassó II. Református Egyházközségbe kapott segédlelkészi kinevezést, majd ezt követően, 1985. januárjától a Pákéi Református Egyházközség lelkipásztori tisztségét foglalta el. 1990 októberétől 1991 májusáig Hollandiában, a Stipendium Bernardinum ösztöndíjasaként posztgraduális képzésben vett részt.

1991 őszén a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet adjunktusává választották, ahol héber és görög nyelvet, néhány évvel később pedig újszövetségi szentírásismeretet, újszövetségi kor- és irodalomtörténetet és intertestamentális kortörténetet adott elő. 1993-tól a teológus ifjúság lelkinevelőjévé nevezték ki. 2005-ben doktori fokozatot szerzett a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen A therapeuták kontemplatív kegyessége című tézissel, Marjovszki Tibor irányítása mellett. 2009-ben egyetemi előadótanárrá, 2014-ben egyetemi tanárrá lépett elő. 2006 és 2016 között az intézet dékánjaként Rezi Elek rektorral együtt éjt nappallá téve azon dolgoztak, hogy a teológiai intézet visszakaphassa a nyilvánossági jogát.

Eddigi pályafutása során Adorjáni Zoltán az erdélyi református egyház egyik legtermékenyebb szerzőjének bizonyult. 2021-ig több száz írása jelent meg, amelyek a monografikus jellegű művektől a tanulmányokon, prédikációkon át a lapszerkesztői tevékenységből fakadó rövid kis írásokig terjednek. A teológia honlapján az ünnepelt által vezetett kimutatás 533 tétel található. Zárójelben jegyzem meg és mondom az ünnepeltnek, hogy ennél több van, ugyanis amikor a publikácós jegyzékét ellenőriztem, legalább 10 tétellel sikerült kiegészíteni a felsorolást és ugyanakkor rájöttem, hogy a felsoroltnál sokkal több lehet, de arra már nem vállalkoztam, hogy minden sajtóterméket, ami a református egyház neve alatt jelent meg, átlapozzak. Ugyanitt kis gonoszkodással azt is megjegyezném, hogy a sokunk számára a pontosság mintaképének tekintett Adorjáni is tévedett. Ez egy kis elégtétellel töltött el, ugyanis jónéhány évvel ezelőtt énmagam is ráléptem a tudományos publikációk közlésének ösvényére, és a kéziratot átnyújtottam Adorjáninak, mint a Szemle szerkesztőjének, meg voltam győződve, hogy nincs a kéziratban hiba. Aztán visszakaptam a tanulmányt, ami úgy nézett ki, mint a karácsonyfa.

Az előbb említett szám az 533 Adorjáni Zoltán publikációinak száma. Ebben 7 önálló kötet, 42 sajtó alá rendezett, szerkesztett, lektorált kötet, 100 tanulmány, 41 könyvismertetés, 140 prédikáció, meditáció és közel 200 cikk, szerkesztőségi híradás.

Neve lényegében egybeforrt az erdélyi református sajtóval. Lapszerkesztői tevékenysége akadémiai pályájának kezdetén indult, amikor 1992-től az Üzenet című egyházi lap Örömmondó gyermekrovatának vezetője lett. 1994-ben az Erdélyi Református Naptár társszerkesztőjének nevezték ki, 1998–1999 között az Ifjú Erdélynek, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület lapjának szerkesztője, 2000 és 2004 között a Református Család főszerkesztője, 2004-től 2018-ig társszerkesztője volt. 2001-ben nevezték ki a Református Szemle főszerkesztőjének. A Buzogány Dezsővel közösen szerkesztett lap az erdélyi református és lutheránus teológia vezető fórumává vált. Az szerkesztőségváltás nyomán a lap új arculatot kapott, a külföldi szakmai körökben magas színvonalú szakfolyóirattá lett.

Adorján Zoltán ugyanezt a színvonalas szerkesztői munkát végzi a 2010-ben útjára indított Studia Doctorum Theologiae Protestantis című, a kolozsvári Protestáns Teológia Kutatóintézetének sorozata esetében is. A lapszerkesztés mellett Adorjáni Zoltán számtalan kötetnek volt a szerkesztője és szakmai lektora. Az elmúlt évtizedekben a teológiai intézet kiadójánál megjelent kötetek jelentős részénél hol névvel, hol név nélkül vállalta a szöveggondozást, lektorálást vagy akár a szaktanácsadást.

Adorjáni Zoltánt az elmúlt harminc esztendőben több szakmai és egyházi testület tagjává választották. Ezek közé tartozik a magyar református teológiai oktatókat tömörítő Coetus Theologorum, a Collegium Doctorum (a Kárpát-medencei magyar református egyházakban doktori fokozattal rendelkezők tudományos szervezete), a Romániai Biblikusok Szövetsége, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Tanácsadói Bizottsága stb.

Adorjáni Zoltán életét és munkásságát teljes mértékben meghatározza az egyháza iránti hűsége, önzetlensége és alázata. Szakmai felkészültségét méltányolandó a Romániai Református Egyház 2012-ben zsinati taggá választotta. Ebben a minőségében vett részt állandó tagként 2001-től a zsinat teológiai-ökumenikus bizottságának, 2013-tól a zsinat kánonjogi bizottságának és póttagként a zsinati állandó tanácsának munkálataiban.

Az elmúlt három évtizedben számos előadást tartott konferenciákon, egyházkerületi és egyházmegyei lelkészértekezleteken, és sok alkalommal vett részt gyülekezeti eseményeken, ahol előadásokkal, igehirdetésekkel bizonyította egyháza iránti hűségét és szeretetét.

Kedves Zoltán! Soha nem kerested a rivaldafényt, sőt, ha lehetett, elkerülted azt még akkor is, amikor megilletett volna a babérkoszorú. Éppen ezért hadd köszöntsünk 65. születésnapod alkalmából e kötettel, amelynek terjedelme jól mutatja, hogy hányan tartják számon munkásságodat. A kötet terjedelmesebb lett, mint amit szerkesztőként reméltünk, és vártunk, részben ezért is késett meg a kiadása. Fogadd hát e kötetet hálaadásként, köszönetként és nem utolsósorban biztatásként is. A 65 év nem lezárása e páratlan életműnek, hanem csupán egy állomása. Arra kérünk, hogy Isten segítségével, amíg erőd engedi, végezd azt a munkát amire több évtizede elkötelezted magad! Ad multos annos!

Balogh Csaba köszöntő beszéde

Az Írás bűvöletében

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Adorjáni Zoltánt, egykori tanáromat, kollégámat, családtagjaival együtt és azokkal együtt, akik eljöttek ma, hogy velünk együtt ünnepeljenek. A rendelkezésemre álló néhány percben arra kaptam felkérést, hogy az ünnepelt szerzői és szerkesztői munkásságát méltassam szakmai szempontból, illetve röviden bemutassam a tiszteletére készült ünnepi kötetet.

A kötetről csak röviden beszélnék. Az Adorjáni Zoltán tiszteletére megjelent könyv 43 szerző tanulmányát tartalmazza, összesen kb. 800 oldal terjedelemben. Örülünk annak, hogy a kötetben való publikálásra sokan pozitívan reagáltak. A kötet szerzői több szálon kötődnek az ünnepelthez: jelenlegi kollégák és egykori kollégák, testvérintézmények tanárai, tanítványok, barátok. Az itt megjelenített tanulmányok tartalmilag érintik a biblicum, a rendszeres teológia, a gyakorlati teológia, az egyháztörténet, a művészettörténet és művelődéstörténet területeit. Kedves Zoltán, próbáld meg – ha tudod – ne a szerkesztő szemével olvasni ezeket, hanem úgy, mint ami a te tiszteletedre készült. (Igyekeztünk alapos munkát végezni, de bizonyára alulmaradunk ama szakmaiságot illetően, amelyet nálad megszoktunk.)

Ha valaki a Zoltánt tisztelő kötetbe illesztett publikációs listára vet egy pillantást, nyomban érzékelheti, hogy az ünnepelt irodalmi munkássága alapvetően két nagy egységre osztható. A publikációs lista egyik részét azok a szaktanulmányok vagy tágabb közönség számára készült írások (prédikációk, meditációk, előszavak, stb.) teszik ki, amelyek a szerző önálló alkotásai, a másik csoportban pedig olyan címek jelennek meg, amelyeket az itt ülők közül saját publikációs listáin is megtalálunk, de amelynek létrejöttében, letisztulásában a kisbetűvel szedett szerkesztőnek és lektornak jelentős szerepe van. Ez utóbbihoz tartoznának azon itt meg nem jelenített szakpublikációk is, amelyeket az itt ülők a Református Szemlében vagy a Studia Doctorumban tettek közzé, s saját szakmunkásságunkat összesítő gyűjteményekben szerepelnek, de mind-mind átmentek egy gondos szerkesztő olvasatán, aki olykor többet dolgozott rajta, mint maga a szerző…
Előbb a szerzői munkásságáról beszélek. Adorjáni Zoltán lelkipásztor, teológus, teológiai tanár, szerkesztő, szakmai lektor. Sokrétű tevékenységéből kifolyólag a szerzői tevékenységre nem az egysíkú, egyetlen jól körülhatárolható tematikában való elmélyülés a jellemző. A lelkészcsaládból való származás, a lelkipásztori szolgálat szükségszerűen hozta magával, hogy írásaiban olyan gyakorlati teológiai kérdésekkel foglalkozzék, mint A lelkipásztor mint az ige szolgája és közéleti személyiség, vagy A mezőségi lélek, vagy A társadalom helye a Szentírásban, Isten helye a közéletben, amelyek kérdésfelvetései szorosan kötődnek ahhoz az egyházi kontextushoz, amelyben Zoltán lelkipásztori szolgálatát végezte.

Egy másik státuszában, a lelkészképzés ügyét felvállaló intézmény tanáraként és nevelőjeként pedig fontosnak tartotta szövegszerűen is letisztázni, hogy a Teológiai tisztánlátás és mélység [mint] igehirdetésünk legfőbb követelménye vagy a Lelkészképzés mint jövőformálás. A kiemelkedő egyházi és tanári munkát végző elődök és tanárok iránti tiszteletről tanúskodnak az Imre Lajosról, Makkai Sándorról vagy Nagy Istvánról szóló írásai.

A legtöbbünk számára azonban Zoltán valószínűleg mégiscsak leginkább a biblia nyelvi világát, illetve annak tágabb hellenista és zsidó, görög és héber kontextusát juttatja eszünkbe. A publikációs listája egy nyelvi barangolással kezdődik a Róma 8,2 görög szövegének világában, ahol a szerző, akkor még 24 évesen, egyetlen bibliai vers fordításáról értekezik. A bibliai szöveg minuciózus értelmezése, a szavak igazi jelentése iránti mély érdeklődés átszövi még azokat a munkákat is, amelyek elsősorban nem valamilyen nyelvi kérdés megoldásáról íródtak.

Emberi kapcsolataink gyakorlati tapasztalata az, hogy még azon a nyelven is nehezen értjük egymást, amelyet anyanyelvünknek tekintünk. Mennyivel nehezebb dolgunk van akkor, ha az, amit érteni szeretnénk egy idegen nyelv. És az élményt fokozhatjuk egy olyan kontextussal, ahol ez az idegen nyelv nem élő, beszélt nyelv, hanem korlátozott szövegek rendjén áll rendelkezésünkre. Egy középkori kitérő után, a humanizmus ösztönzésére az egyházat ismét elvarázsolta az a gondolat, hogy az igazi forráshoz az eredeti nyelven keresztül vezet az út. Az újszövetségi görög nyelvről írt könyvében Adorjáni Zoltán is úgy vall erről, mint ars poeticaról: „A teológia igényes műveléséhez és a hivatásos igehirdetői szolgálat végzéséhez mindig is hozzátartozott a bibliai nyelvek ismerete.” Nem véletlen tehát, hogy az eredeti nyelv iránti érzékenység és elköteleződés háromszorosan átdolgozott, folyamatosan bővített Görög nyelvtankönyv az Újszövetség tanulmányozásához, majd harmadszor már a kurzuson túlmutató kézikönyvszerű Az újszövetségi görög nyelv. Hangtan, szótan, mondattan és stilisztika című művében is tetten érhető.

A nyelv, a bibliai szöveg legjobb megértésére való törekvés tükröződik azokban a tanulmányokban is, amelyekben a szerző bibliafordításokkal foglalkozik, s abban a kiemelkedő munkában, amelynek során dajkálta a Kecskeméthy István feltámadt bibliájának nyomdai előkészítését is.

Megértem Zoltánt. Van a nyelvi elemzésben egy olyan objektivitás, amely felül tudja írni az egyes korok hermeneutikai időhöz kötöttségét, a mindig változó értelmező olvasóhoz kötöttségét. A teológia mai művelőjeként, korábbi bibliamagyarázatok olvasóiként gyakran fejcsóválva vagy tanácstalanul állunk, s kérdezzük, hogy egy párszáz évvel ezelőtti bibliaolvasónak hogyan juthatott eszébe egy olyan értelmezés, amelyet mi sehogy nem tudunk az adott szöveghez kapcsolni. Ugyanakkor akár néhány évszázad távlatából is haszonnal és elismeréssel veszek kézbe egy-egy olyan ősi kommentárt, amelyben a szerző elmélyed a szövegben, a szemantika és a nyelvtan világában, s a szavak szintagmatikus és paradigmatikus hálózatában keresi annak jelentését. A nyelvi elemzés, a filológiai magyarázat útját választó kommentárok sokkal kevésbé öregednek, évülnek el, mint azok, amelyek egy-egy divatos, erősen aktuális, de a korszellem jegyeit, eszmei áramlatait értelemszerűen erősen magukon hordozó szellemben íródtak.

Bár nem közvetlenül a bibliai szöveg, de közvetetten mégiscsak e terület és nyelvi kultúra iránti érdeklődés sugárzik a szerző azon írásaiból is, amelyekben a parabiblikus, biblián kívüli, de ahhoz szorosan kapcsolódó világgal foglalkozik. Ilyen a hellenista zsidó Alexandriai Philón, De vita contemplativa vagy a szintén bibliai világhoz kötődő Jób testamentuma, de az intertestamentális korhoz kötődő egyéb szövegtanulmányok is. Bár a biblián kívüli világban vagyunk, mégis maximálisan összeköt a szerzővel az a gondolat, ezek a kánonon kívüli, de a Szentírás könyveihez időben és szellemiségében közelálló szövegek a biblia legjobb kommentárjai. Ahogy a szerző írja ezekkel kapcsolatban: a parabiblikus szövegek, mint Jób testamentuma, „hidakat építenek, betekintést engednek az újszövetséghez közeli kor kegyességi irányzataiba”. Olyan kincseket rejtegetnek, amelyek a mai olvasó számára, miközben nem a Bibliából olvas, mégis új megvilágításba helyezik azt az isteni kijelentést. Egyszerre érzékeltetik a kanonikus szöveg iránti tiszteletet, de az értelmezési folyamat mélyen emberi vonásait is, a kíváncsiságot, s a korlátlan fantáziát, a több ismeret utáni vágyakozást, amely minket emberré tesz.

Hadd említsem és méltassam röviden Adorjáni Zoltán szerkesztői munkásságát is. Az Üzenet egyházi újság gyermekrovatának szerkesztője, A Református Család havilap szerkesztője, a Református Szemle tudományos teológiai szaklap szerkesztője, és szintén az ő szerkesztésében jelenik meg a Studia Doctorum éves kiadványunk is. Műfaji szempontból a zsebnaptáraktól a monográfiákig, a gyermekirodalomtól a tudósoknak címzett művekig, a szépirodalomtól a szakirodalomig. Ezt a feladatot nem mindenki képes ilyen magas szinten elvégezni. Igazán csak az, aki látja a hiányzó hehezetet, akinek megakad a szeme az éles és tompa hangsúly közötti különbségen, s aki rögtön észreveszi, hogy a szókezdő begadkefat betűből elmaradt a dáges léné. Szóval úgy tűnik, hogy a jó nyelvész az, aki igazán alkalmas szakszerű szerkesztői munka elvégzésére.

De még ez sem elég. A szerkesztő mások szövegeivel dolgozik, nem magáért, hanem másokért. Leginkább az ókori névtelen írnokok munkájához hasonlítanám. A bibliát másoló ókori írnokoknak legtöbb esetben még a nevét sem tudjuk. Qumránban Ézsaiás könyvét másolták, de szerkesztői személyiségjegyeiket legfeljebb csak a paleográfia szintjén tudták továbbadni az utókor számára. Az a műfaj ez, ahol alapszabály az egyéniség háttérbe szorítása, ahol igyekeztek megelégedni azzal, hogy a szöveg, amelyet továbbad a lehető legpontosabb legyen. (Nem úgy, mint a babiloni „Jób könyvének”, a Ludlul-bél-némeqinek a szerzőjénél, aki nem tudott ellene állni annak a hiú kísértésnek, hogy a továbbadott hagyomány első sorainak kezdő betűibe el ne „rejtse” szerzői identitását.)

A szövegkritikában ismerős ez a mondat, hogy „testes non numeratur sed ponderatur”, a szövegtanúkat nem számolni szokták, hanem mérlegelni. A sok és a minőség különböző kategóriák. Nem zárja ki egymást, de nem feltétlenül azonos. Azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy a kész, publikációs listán kimutatható művek csak töredékét képezik annak, amiről az igazi tudós tevékenysége szól. S így most itt nemcsak azt az Adorjáni Zoltánt ünnepeljük, akinek a publikációs listája ott van a tiszteletére készült könyv végén, hanem azt a szerkesztőt is, akinek munkája ott van – névtelenül – sokunknak a saját publikációs listáján.

A Jób testamentuma azzal végződik, hogy Jób három leányával, fiaival és tisztelőivel együtt dicsérik azt a Jóbot, aki „a vakok szeme volt, a sánták lába” (JóbTest 53,2; vö. Jób 29,15-16). Egy kicsit ezt látjuk benned. Az voltál, ami éppen lenni kellett. És tudsz te valamit, amit mi nem, pótolod azt, ami nekünk hiányzik. A szakértelmeddel, a barátságoddal, a megértéseddel, az együttérzéseddel, az állandó jelenléteddel. Köszönjük, Zoltán!