Blogok

Kozma Zsolt · 2020-04-25

Miért tekintett Isten az Ábel áldozatára, és miért nem tekintett a Kainéra? Évszázadok teológusainak kérdése ez, több elhibázott, félreértelmezett magyarázattal. Ezek egyrészt hamis párhuzamokból indulnak ki, vagy felekezeti elfogultsággal magyaráznak, másrészt abból értendők, hogy az ember megpróbálja, hogy saját döntéshelyzeteit és magát a döntés motivációját Istenre vetítse. A kérdés tulajdonképpen az, hogy az indokot kiben látjuk.

Kozma Zsolt · 2019-02-09

Az őstörténetek közül talán az 1Móz 4,1–16 a leghiányosabb és a legtöbb feltételes választ kapott szöveg.

Kozma Zsolt · 2019-02-09

A szerető Isten megengedte, hogy az ember a kert minden fájáról egyék (2,16), de most ezzel szemben, saját maga számára ír elő törvényt. Gondolkozásában a gyermeki engedelmesség és szabadság helyébe a vallás és a korlátozó törvény lép. Téved.

Kozma Zsolt · 2019-01-25

A megbízott ember (mandatárius) nemcsak a kis védett területért felelős, hanem magára a Földgolyóra nézve is, s törekednie kell arra, hogy egész lakóhelyünk Éden legyen.

Kozma Zsolt · 2019-01-25

Az is jellemző erre a forrásiratra, hogy az események helyét földrajzilag is megjelöli, most itt a kertről is közöl adatot. Ebben a „körülkerített” kertben az ember megélhetést, életlehetőséget kapott Urától, ezen kívül élete veszélyben volt.

Kozma Zsolt · 2019-01-07

Az ember csak addig ura a természetnek, ameddig Istennek engedelmes gyermeke. Máskülönben megtörténhet az, hogy vagy eltiporja az Úr által teremtett természetet, vagy kihasználatlanul hagyja azt, amit megművelésre kapott tőle.

Kozma Zsolt · 2019-01-06

Ahogyan az állatvilág kapta Istentől a parancsot (1,22), úgy most az a férfivé és nővé teremtett ember felé szól, s ahogyan megáldotta az állatokat, úgy most az ember kapja az áldást.

Kozma Zsolt · 2018-12-10

Az itt következő textusmozaikok alapforrása a Szavak az Igéből kötet, de ezek itt rövidebbek, mint amott, egyben a szövegek továbbgondolásai, s ilyen értelemben mégis másak, teljesebbek.

Kozma Zsolt · 2018-12-10

Ennek a résznek az első verse tulajdonképpen felirat, amelynek az a rendeltetése, hogy összefoglalja azt, amiről a következőkben beszélni akar. Ez pedig Isten világa, amelyből a P annyit értett meg és adott tovább, amennyire korlátai között képes volt.

Kozma Zsolt · 2018-11-16

Az itt következő textusmozaikok alapforrása a Szavak az Igéből kötet, de ezek itt rövidebbek, mint amott, egyben a szövegek továbbgondolásai, s ilyen értelemben mégis másak, teljesebbek.

Oldalak