Hírek

feb 24 ∙ 17:20 ∙ 3 hét óta

Mint sok más ember, én is képes vagyok minden szóhoz, érzéshez, emberhez egy dalt asszociálni. Így történt, hogy egész nyáron a Honeybeast Budapest vs London számát hallgatva készültem a budapesti öt hónapomra.

feb 24 ∙ 17:08 ∙ 3 hét óta

Mindenekelőtt szeretném a hálámat kifejezni a lehetőségért, hogy fél évet tölthettem el az Anyaországban. Őszintén szeretnék „beszámolni”, ferdítések vagy utólagos eufória nélkül.

Akadémiai naptár

Könyvek

Kolumbán Vilmos József ∙ Kolozsvár 2018 ∙ 664 pp.

Két évvel ezelőtt szerveztük meg első ízben az egyháztörténeti konferenciát, azóta pedig további kettőre is sor került. 2017. áprilisában volt a második konferencia, amelynek a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére A reformáció öröksége címet adtuk. Innen származik e kötet címe is.

Adorjáni Zoltán ∙ Kolozsvár 2017 ∙ 136 pp.

A KPTI Kutatóintézete által kiadott folyóirat hatodik kötete az erdélyi protestáns felekezetek teológiai tanárai, illetve más szakemberek kutatásainak eredményeit teszi közzé.

Tanulmányok

Kató Szabolcs Ferencz ∙ 2019
In: Igazság és élet 2019 (72-82)
Czire Szabolcs ∙ Szeged 2018
In Benyik György: Helenistischer und Judaistischer Hintergrund des Neuen Testaments (69-81)
Czire Szabolcs ∙ Szeged 2018
In Benyik György: Interpretation of the Letter to the Romans (81-92)
Czire Szabolcs ∙ 2018
In: Keresztény Magvető (518-530)
Kiss Jenő ∙ Budapest 2018
In Literáty Zoltán: Quoniam tecum est fons vitae in lumine tuo videbimus lumen (29-41)
Visky Sándor Béla ∙ Kolozsvár 2018
In Berszán István: A reformáció aktualitásai (195-207)

Prédikációk