"Egyház, iskola, művelődés. Egyháztörténeti tanulmányok"

A kötet a 2019. május 14-én tartott Egyház, iskola, művelődés című IV. egyháztörténeti konferencia előadásait tartalmazza. A konferencia témája a korábbiakhoz hasonlóan igen változatos volt, bár továbbra is szem előtt tartottuk, hogy Erdély protestáns múltjával foglalkozó előadások kerüljenek fókuszba, nem utasítottuk el azokat az előadásokat sem, amelyek az Kárpát-medencei magyar protestánsok történetével foglalkoztak. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva döntöttünk úgy, hogy a konferenciafelhívásban hármas tematikát hirdetünk meg: egyház, iskola, művelődés, ezzel is rámutatva a református, evangélikus és unitárius egyházak abbéli meggyőződésére, hogy a magyar protestáns egyházak számára mindig kiemelt jelentőségű volt az oktatás és kultúra szerepe. A konferencia tanulmánykötetének megjelentetését a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, a Pokoly Társaság és a Domus Hungarica Scientiarum et Artium támogatta. Köszönet érte! Ugyanitt mondunk köszönetet név nélkül mindazoknak, akiknek segítsége, támogatása, jótanácsai nélkül sem a konferencia, sem a kötet nem valósulhatott volna meg. Istené legyen a dicsőség!