Reformáció – eszmék, értékek, váradalmak. Ünnepi konferencia a reformáció 500 éves évfordulójára

A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2017. szeptember 28-án és 29-én Reformáció – eszmék, értékek, váradalmak címmel ünnepi konferencia keretében emlékezik meg az 500 éves reformációról.

A 16. századi reformáció mindenekelőtt a teológiai gondolkodás területén hozott jelentős változást, s azon keresztül hatott a társadalomra, olyan folyamatokat indítva el és olyan értékeket teremtve, amelyek alapvetően meghatározták és meghatározzák közvetlenül Európa és a nyugati világ, közvetetten az egész emberiség fejlődését.

A konferencia keretében a reformáció eszméinek az európai és hazai művelődésre gyakorolt hatására kívánjuk ráirányítani a figyelmet, egyfelől a teológiai gondolkodás és teológiaművelés területén, másfelől a filozófia, az irodalom, a képzőművészet és a zene területén. Kitekintésként az előadássorozatot a reformáció és a misszió kapcsolatának vizsgálata zárja.

Program

Megjegyzés: Az előadás címére kattintva megtekinthető az összefoglaló. Az alábbi szűrőkkel lehet csoportra, illetve az előadás helyszínére szűrni. Az időpontra kattintva hozzáadhatja az előadást a Google Naptárához.

Csoport
Terem

2017/09/28 csütörtök

Időpont Esemény

2017/09/29 péntek

Időpont Előadó / Felelős Esemény

Támogató