A 2017-es előfelvételi táborról

Két nap. 28 ember. Számtalan titok. Sok meglepetés. Címszavakban így foglalhatnánk össze a Kolozsvári Protestáns Teológián megrendezett előfelvételi tábort.


Két nap. 28 ember. Számtalan titok. Sok meglepetés. Címszavakban így foglalhatnánk össze a Kolozsvári Protestáns Teológián megrendezett előfelvételi tábort. Július 14-én, még átlagos, számunkra ismeretlen „kisdiákok” nyüzsögtek a Teológia udvarán.

Volt, aki már az első lépést is magabiztosan tette meg, míg más bizonytalanul kereste a gazdasági hivatalt. Volt, aki könnyedén ismerkedett és állt szóba kicsikkel, nagyokkal, míg másnak torkán akadt a szó. Volt, aki csapatot gyűjtött maga köré, míg más önállóan intézte ügyeit. És voltunk, akik már egy kis tapasztalattal a hátunk mögött, próbáltuk kitalálni, hogy ez a 28 „kisdiák” mit rejteget magában, mi lesz belőle, ha felnő.

A tábor ideje alatt, csoportdinamikai feladatokat valamint egyéni próbatételeket teljesítettek a felvételire jelentkezők. Sógor Árpád ifjúsági lelkész többször is elmondta, hogy a játékban sokkal több a valóság, mint gondolnánk. Ezt mindannyian megtapasztaltuk, kisdiák és nagydiák is. Tudjuk azt, hogy a játékoknak általában van legalább egy nyertese. Kállay Dezső rektor úr köszöntésében azzal biztatta a felvételizőket, hogy mindannyian egy nyertes játszmának a résztvevői, mert az, aki hűséges a hivatásához és ahhoz, aki őt elhívta az nyertes! Azt is kiemelte a rektor úr, hogy az is hű szolgája lehet az Úrnak, akiből nem lesz lelkipásztor. Balogh Csaba dékán úr pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a jézusi hangnemre kattanjanak rá, akik őt akarják követni.

Mindannyian a Krisztus követésére indultak el. Valakinek gyerekkori álma, valakinek nem túl régi elhatározása, valakinek egyértelmű, valakinek nagy harc, de mindegyiküknek közös vágya lelkipásztorként az Úrhoz igazodni és az emberekre figyelni.

28 diák két nap alatt egy olyan erős hálót szőtt, amely képes embereket megtartani. Sokkal több volt ez a pár nap, mint alkalmassági vizsga. Önismeret, csapatépítés, számtalan titok, sok meglepetés. Jövő héten kerül sor a bibliaismereti valamint egyházi ének és hitvallásismereti vizsgákra. Isten áldja a felvételiző diákokat, s találkozzunk velük a tanévnyitó istentiszteleti alkalmon.

Tőtős Emese-Brigitta, Debreczeni István, Kelemen Álmos, Oláh Krisztián
negyedéves teológiai hallgatók