A therapeuták kontemplatív kegyessége

A doktori értekezés nagyon fontos témában született. A hellenista, illetve római kori zsidó szellemi irányzatok közül a therapeuták mindez ideig szinte egyáltalán nem vagy csak marginális figyelmet kaptak. Az elmúlt 30 évben két komolyabb disszertációt szenteltek nekik, egyet Párizsban (1977), egyet a lengyelországi Rzeszów-ban (1998). Magyarországon pedig nem csak a terapeutáknak, hanem a korai zsidóság nagyhatású filozófusának, Philónnak a kutatása is gyermekcipőben jár. A dolgozat nemcsak Philón De vita contemlativa című írásának első magyar fordítását tartalmazza, hanem a szintén Philóntól származó Quod omnis probus liber sit esszénusokra vonatkozó részének (75–91) szintén első magyar átültetését is. Továbbá közli Philón Pro Iudaeis defensio (vagy: Apologia pro Iudaeis, illetve Hypothetica) című írásának fordítását. A disszertációban közölt szövegek fordításai tehát hiánypótló jelentőséggel bírnak. A dolgozat összeveti a therapeutákról fennmaradt írott emlékeket azzal, amit a qumráni közösségről tudunk, és belehelyezi az alexandriai therapeutákat a korai zsidóság tágabb miliőjébe.

Utilizat ca bibliografie la aceste cursuri