Igazság és élet

Péter és János csodát tesz, amiért a tanács elé viszik őket, de ők félelem nélkül vallják meg, hogy Jézus Krisztust ismerve nem tehetnek mást, csak hirdetik őt és csodát is tesznek a segítségével. Semmit sem tudnak velük tenni, elengedik őket, a küldetés tehát eredményesen zárult.

Prédikáció előkészület Jézus csodatételéhez, amikor a negyed napja halott Lázárt feltámasztja és az örök életet ígéri a benne hívőknek.

Prédikáció előkészület a néma lélek kiűzésének körülményeiről és a csoda átélhetőségéről.

Jób 42,1-6 Jób Istennek címzett utolsó, ebben a retorikai funkcióban második válaszát tartalmazza (Jób 40,3-5-ben található egy első válasz). Önmagában véve ez az elhelyezés is kiemelt jelentőséget kölcsönöz ennek a perikópának a könyv összefüggésében, és ezért különös figyelmet igényel az olvasó részéről, akinek viszont a szöveg értelmezését tekintve rendkívül nehéz dolga van. Az egyes szavak pontos jelentésének megfejtése még a kisebbik gond.

Igetanulmány az ApCsel 16,9-15 alapján

Pages

Subscribe to Igazság és élet