pünkösd

Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! Azt mondja a Seregeknek Ura. (Zakariás 4:6)

Játszódjunk el a gondolattal, hogy megírhatnák a cselekedeteinkről szóló könyvet. Vagy lektorálhatnánk azt, amit mások írnak rólunk. Nem húznánk ki belőle azt, ami rossz fényben tűntet fel minket és csak azt hagynánk meg benne, amivel dicsekedhetünk, aminek fényében megfürödhetünk? De, nagy valószínűséggel így tennénk. Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv nem egy ilyen cenzúrázott könyv. Benne van az is, hogy milyenek voltak valójában az apostolok, a tanítványok, a Krisztust követő első keresztyének.

Hány bőrt lehet lehúzni egy emberről? Hány prédikációt lehet elmondani egy textusról? Az alapigéről ezelőtt 20 évvel szolgáltam, aztán 10 nappal ezelőtt felkészületlenül szóltam néhány gondolatot és jóllehet eredetileg más igét választottam a kibocsátó istentiszteletre, mégis erről az igéről szeretnék most beszélni.

Nemrég láttam egy fényképet, amin egy orosz orvos, aki egy antarktiszi expedíció tagja volt, más orvos hiányában önmagán kellett életmentő vakbélműtétet végrehajtania. A mai alkalommal mi is egy ilyen eseményen, egy szívműtéten vehetünk részt, nem sebész főorvosként, nem páciensként, hanem csak megfigyelőként.

A liturgika gyakorlat anyagát az érvényben levő Ágenda szerinti istentiszteleti rendek, valamint a liturgia részét képező, az énekeskönyvben megtalálható liturgikus énekek képezik. A hallgatóknak el kell sajátítanuk az istentiszteleti rendeket, a liturgikus énekeket, a kötött szövegeket (vótumokat), valamint szert kell tegyenek a liturgia proprium részei megszerkesztésére, megírására való jártasságra.

Vizsgaidőszakban különösen átélik a teológusok ennek a mondatnak az első felét. A sok betű megöl, de megelevenít a Lélek?

A mostani legációban a vizsgák közepette a sok betűvel harcolva kell a megelevenítő Lélekről bizonyságot tenni. Milyen esélyekkel indultok erre a küzdelemre, megbízatásra? Üzenetgyilkosok lesztek vagy a megelevenítő Lélekről szóltok?

Egy olyan időszakban élünk most, választások előtt, amikor a választáson induló jelöltek között elindul egy verseny, hogy ki tud nagyobbat mondani, ígérni. Felértékelődnek olyan fogalmak, mint közösség, pozitív jövőkép, lelkesedés. Aztán, amikor választások után sok esetben kiderül (tisztelet a kivételnek), hogy nem annyira a köz szolgálata, mint inkább a hatalom megszerzése volt a cél, akkor utólag mindig feltesszük a kérdést, hogy mennyire volt hiteles az a beszéd, amit a politikusok kortesbeszédként elmondtak.

Pages

Subscribe to pünkösd