Zoltán Adorjáni

„A teljes Írás Istentől ihletett” – olvassuk a 2Tim 3,16-ban az Újszövetség summás megfogalmazott tanítását a Szentírás inspiráltságáról (lásd még 2Pt 1,20-21), s ez olyan hittétel, amelyet nemcsak a keresztyénség vallott, hanem Isten ószövetségi népe is. De miként jutott ez kifejezésre az ószövetség történeti elbeszéléseiben, a prófétai elhívástörténetekben, az íróprófétáknál vagy éppen a Septuaginta fordítása kapcsán, a qumráni közösségben, Josephus és Philón könyveiben, a rabbinikus irodalomban és az egyházatyák írásaiban?

„Lukács evangéliumot írt a szó igazi értelmében: örömhírt Jézus Krisztusról” – írja Prőhle Károly a Lukács evangéliumához írt kommentárjának bevezetésében. Ezt juttatja kifejezésre e jól megszerkesztett evangélium első két fejezetének himnikus részei, közöttük az angyalok hatalmas seregének éneke is, akik még félelmetesebbek, mint az evangéliumot meghirdető angyal, viszont nem ítéletet végrehajtó hadként, hanem a mennyei istentisztelet kórusaként dicsőítik Isten, aki békességet teremt a földön.

Az Újszövetség kifejezetten a hitre jutott felnőttek megkereszteléséről beszél és egyetlen helyén sem olvasunk kimondottan arról, hogy meg kell keresztelni a kisgyermekeket; megemlíti azonban, hogy a ház urának megkeresztelkedésekor az egész háznép részesült a keresztségben. Így az újszövetségi iratok alapján nem lehet egyértelműen cáfolni vagy pedig igazolni az ősegyház gyermekkeresztség‐gyakorlatát.

Vajon milyen háttere van a Lukács evangéliuma által lejegyzett születéstörténetnek? Miért fontos Lukács számára Augustus császár uralkodásának megemlítése és az angyali örömhír leírása. Van-e formai kapcsolat az ''evangélium'' és a császárkultuszban használt ''örömüzenet'' között? Mennyire követik, vagy képesek követni a fordítások az angyalkórus Lk 2,14-ben lejegyzett énekének formáját és tartalmát?

Pages

Subscribe to Zoltán Adorjáni