A Protestáns Teológiai Intézet tanárai által publikált tanulmányok

Az északi országrész, Izráel nemzeti vallásának rekonstrukciója korlátokba ütközik. Az északi szövegeket déli recenziójukban vették fel az Ószövetségbe, és lépten- nyomon észrevehető egy erős polémia az izráeli vallási megnyilvánulásokkal szemben. A deuteronomista mozgalom óta minden nem Jeruzsálemben lejátszódott kultuszt illegitimnek tekintenek, és azt retrospektív beledolgozták a szövegekbe is. Azonban még így is felsejlik az eredeti vallás kontúrja.

Szerzőnk szemléletében az idő is éppen úgy változik, mint a folyó, melybe nem léphetünk be két alkalommal. A szenvedés okozása és tapasztalata e két transzcendens valóság együttese átalakítja a tettest és áldozatot; ennek alapján lehetne elévültnek tekinteni a vétket. Az elévülés azonban sohasem helyettesítheti a bocsánatot. A felejtés nem morális aktus. A hiányos emlékezet felületesség, a túl erős emlékezés azonban haragot szül. Spirituális kapzsiságra utalhat azonban, ha valaki a gonosz tapasztalatának integrálását a megbocsátás útján mintegy hőstettet kívánja véghezvinni.

Ebben a tanulmányban azokat a pontokat vizsgálom, ahol az emberi életre vonatkozó meglátásaik találkoznak vagy szétválnak ugyan, de adott szakaszon át párhuzamosan haladnak, miközben sejthető, hogy mindkét egyenes ugyanahhoz a szamárvezetőhöz igazodik. Vizsgálódásom nem a szokványos tartalomismertetés vagy pszichológiai rendszerbe való besorolás útját követi, nem is a közös antropológia megírására vállalkozom. Inkább azt szeretném felmutatni, hogy miként olvasható Frankl Böszörményi-Nagy kontextusában.

Ez a publikáció néhány pillanatképet kíván felvillantani az antiókhiai incidens (Gal 2,11-14) értelmezéstörténetéből, illetve néhány filológiai és teológiai szempontot felmutatni az igeszakasz mai értelmezéséhez.

Nagy horderejű döntésekbe nem szólhat bele mindenki; beszélni viszont minden ember beszél. És az is kommunikál, akinek valamilyen betegség korlátozza beszédkészségét. A homo loquens tágabb értelemben a kommunikáló ember. Dolgozatunk elsősorban a beszéd etikájának az alapkérdéseit kívánja feltárni és kritikailag bemutatni, ezt azonban csakis ennek a tágabb kontextusnak a figyelembevételével tehetjük meg.

Amikor az Ószövetséget a feltámadás kérdése kapcsán a keresztyén teológia és hermeneutika összefüggésében vizsgáljuk, akkor ezt kétféle szempontból tehetjük. Egyrészt tudatában kell lennünk annak, hogy a keresztyénség és a zsidóság többsége számára magától értetődő volt, hogy az Ószövetség beszél az ember feltámadásáról, tehát a jelenség mint olyan létezik. Másrészt a keresztyén igehirdetés számára az Ószövetség az a forrás is volt, ahol nemcsak általában a feltámadás, hanem konkrétan a Krisztus feltámadása is meg van írva.

Minden tudomány szükségképpen eljut a maga határáig, a horizontnak addig a vonaláig, ahol összeér az ég és föld. A fizikai valóság vizsgálata metafizikai kérdésekbe torkollik. Aki például asztrofizikusként az ősrobbanással foglalkozik, óhatatlanul is beleütközik az olyan jellegű kérdésekbe, melyeket a szoros értelemben vett tudomány aligha válaszolhat meg. Mi okozta magának a Big Bangnek a szinguláris eseményét? Miféle idő és miféle tér képzelhető el a téridő keletkezése előtt? Működhetnek-e ott törvények, ahol még egyetlen atom, egyetlen elektron sem létezik?