etika

Előadásunk egyház és állam viszonyrendszerét kívánja feltárni Dietrich Bonhoeffer értelmezésében (1906 – 1945). Etikai gondolkodásának az egysége Krisztusra épül: mind az egyház, mind az állam az Ő uralma alatt áll. Isten parancsának négy mandátumon keresztül kell megvalósulnia a világban, melyek a házasság (család), a munka (kultúra), a mindenkori politikai kormányzat, valamint az egyház.

Cursul are ca scop prezentarea generală a problemelor eticii actuale ale societății noastre și răspunsurile teologiei creștine. După însușirea conceptului, principiului, scopului și a metodelor eticii sociale, studentul se va familiariza cu temele concrete ale socio-eticii contemporane.

Az erőszakhoz való keresztény közelítésünk közös vezérgondolata: miképpen lelhetjük fel az erőszakkal szembeni aktivitáshoz utat nyitó cselekvési irányvonalakat. A „vele szemben” megfogalmazás azonban eleve megkérdőjelezhető. Nem az agresszió ellen kell ugyanis erőinket mozgósítani, hanem a benne rejlő erő átalakításának, az energiák átfordításának, megszelídítésének és elaborációjának módozatait szükséges felismernünk, alkalmaznunk, tanítanunk és általános „harcmodorként” a kultúra részévé tennünk.

Az alapvető etika megelőzi az individuális és szociális etikát, hiszen ez a speciális ágazatokkal ellentétben nem az erkölcsi szabályok rendszerével foglalkozik, hanem az erkölcsi gyakorlat lehetőségi föltételeit kutatja, tisztázza az etikai alapfogalmakat, s kimutatja, hogy a filozófiai etika mikor, hogyan szorul rá az empirikus tudományok eredményeire. A szerző megkísérli rendszerezni a különböző korok gondolkodói, kiváltképpen Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás és Kant alapvető etikára vonatkozó kérdéseit, válaszait.

Pages

Subscribe to etika