A teremtés első leírásának a megértéséhez három szempont alapján közelítek.

1. A felvilágosodott ember mindent meg akar érteni, és ez az igény jogos. Főleg a világ teremtésére nézve keresi a választ arra a kérdésre, hogy mekkora a hitele egy olyan „beszámolónak”, amelyet egy nem-riporter juttat el az „olvasóközönséghez.” A teológia úgy gondolta, hogy válaszkényszerben van, s olyan magyarázatokat adott főleg az 1,1–2,4a szövegéhez, amelyekkel közelíteni vélt valamelyik kozmogóniai értelmezéshez, világnézeti vagy másmilyen szemlélethez… elmenve a darwinizmusig. A 20. század közepétől kezdve a teológia felismerte, hogy ez a törekvés (udvarlás a tudományoknak vagy az áltudományoknak) nemcsak hogy hiábavaló, de téves is. Ezért nem kívülről, azaz a kozmogóniai vagy más elméletek felől próbálta megérteni a szöveget, hanem az egész Ószövetség makrotextusából.

2. A második szempont szerinti fejtegetéseimnek vezérkifejezése a tapasztalat. A nem látott, a tapasztalaton túli történést nem írhatta le, csak saját történeti tapasztalatának a forrásából tehetett bizonyságot arról, hogy a világ Isten gondviselő és megváltó akaratából állt elő. A teremtést az üdvtörténettel való összefüggésben értette meg és akarta megértetni olvasóival. Teológiai gondolkozásunkat korszak-meghatározóan mondja ezt ki Gerhard von Rad, s hivatkozása meggyőző. Igazoló példaként Deuteroézsaiásra hivatkozik, aki a száműzetésből történt szabadulás, megváltás élményéről és Izráel elhívottságáról beszél. Az elhívás és a megváltás annak a műve, Aki az embert teremtette (pl. Ézs 42,5–9; 43,1–2; 44,1–5).

3. A teremtés leírásának két változata közötti különbségekből csak egyet emelek ki, az elsőnek és a másodiknak a haladványát. A Jáhvista (2,4b–25) szerint az Úristen először megteremtette (formálta) az embert, s utána van szó megélhetéséről, munkájától, a közösségről. Ezzel szemben a Papi írónál (1,1–2,4a) Isten először a világmindenséget teremti, végül, a hatodik napon az embert. A 34 versben az Isten szó 31-szer fordul elő, s a Szentírásban nincs még egy ezzel azonos terjedelmű szövegrész, amelyben ez a szó ilyen gyakori lenne. A teocentrikus szemlélet mellett megfigyelhető, hogy minden az emberre nézve történik: érte szűnik meg a káosz és árad szét a világosság, érte növeli a gyümölcsfákat, érte világítanak az égitestek, birtokba veheti és hasznosíthatja a jószágokat. Ezt fogalmazza meg a szerző Istennek az ember uralkodásáról szóló parancsában (1,28b). Ő a teremtés célja, Istennek teleologikus teremtménye. Mint ilyennek kettős minősége van: istenképűsége a természet abszolút Urához köti, s mint ilyen kapja a feladatot, hogy a természet viszonylagos urává legyen.