Minden kezdet alkalmával Istent illeti a gondolat. Hadd nevezzük el eulógia vasárnapjának ezt a mait: amikor útjára indul egy terv, egy tanév, egy levél, egy üzenet, egy bátorítás legyen első szava eu-logia, eu-logétosz, jó-mondás, így kapcsolódva be a teremtés rendjébe, hiszen amikor útjára indítja a világunkat az Úr: eulógiát zeng – cantus firmusként – íme, minden milyen jó!
Prédikációk
2024
Kolozsvár · 2024-09-22 · |
Kolozsvár · 2024-06-21 · Majd’ két hete az akadémiai istentiszteletek alkalmával e textus alapján hangzott el az igehirdetés. De ne aggódjon senki, nem azt a prédikációt fogom még egyszer elmondani, hanem a készülés alkalmával ki kellett hagynom egy értékes kérdéskört, amit a mai napon szeretnék elétek hozni. Úgyhogy a mai reggelünkön összeszedegetjük azokat az igeforgácsokat, amelyeket akkor és ott a műhelyben hagytam, hogy annak lelkes tüzénél megfőzzük a reggeli kávénkat, és egy üzenettel gazdagodva folytassuk a munkát. |
Sárvár · 2024-06-12 · Sárvári Református Istentisztelet |
Kolozsvár · 2024-06-10 · A felolvasott ige a Hegyi Beszéd (Mt 5–7) egyik legvitatottabb, legkényelmetlenebb részét képezi, amolyan szorongásra hajlamosító igerész. Igen találó ez a megnevezés: Hegyi Beszéd. Nemcsak a földrajzi kontextus miatt, hanem azért is, mert valóban kihegyezett, kiélezett intelmek, buzdítások sorakoznak szorosan egymás mellett. Az utolsó két antitézist tartalmazza a felolvasott igerész. Az antitézisek (műfajilag és tartalmilag) mind mind azt üzenik, hogy Jézusnak a világban való megjelenésével a megszokott (lekerekített, lecsiszolt) rend szálanként felbomlik. |
Kolozsvár · 2024-06-09 · Prófétai imádság: |
Kolozsvár · 2024-05-12 · Lekció: Zak 3 |
Kolozsvár · 2024-04-28 · Imádság vasárnapján egy olyan bibliai szövegrész áll előttünk, amelyben egy „eredményes” közbenjáró imádság hangzik el, ha az eredményt abban mérjük, hogy teljesül az imádságban elhangzó kérés. Márpedig a legtöbben, szerintem, ebben szoktuk mérni. Kísértő az a gondolat, hogy úgy olvassuk ezt a szöveget, mint amelyben egy ilyen, Isten által is elfogadható imádság mintája, receptje található meg. De lehet így olvasni? |
Kolozsvár · 2024-04-21 · KT! Jubilate! vasárnapján gyűltünk össze meghallgatni Isten mai üzenetét számunkra, a Húsvét utáni 3. vasárnapon. |
Kolozsvár · 2024-04-14 · Ma több ezer ember futva indult el Kolozsváron, előttük egy cél lebeg, végigszaladni a bevállalt távolságot és célba érni. Történetünkben egy várandós asszony menekül el a pusztába, mindegy, hogy hova csak el onnan, ahol megkeserítették az életét. |
Melegföldvár · 2024-03-31 · Húsvét van! Nagy ünnep, örömnap! Ha ránézünk ünnepi gyülekezeteinkre, ott a szívünkben a hála: mily szép és gyönyörűséges együtt lenni. Jó egészen átadni magunkat az ünnepnek. Mily jó ezen az ünnepen is Isten rendelkezésére állni, kitárni a szívünket, hogy a húsvéti igék, történések, találkozások által gazdagabb, boldogabb, szabadabb életünk legyen. Jó együtt lenni. |
Kolozsvár · 2024-03-10 · Péter, a kőszikla... Legalábbis szeretné annak látni és láttatni önmagát. És Péter mi vagyunk, még akkor is, ha személyazonossági igazolványunkban esetleg más név szerepel. Mi is szeretnénk kősziklának, sziklaszilárd jellemnek és Jézus hűséges követőjének látni és láttatni önmagunkat. Amikor tehát Péterről beszélek, gondoljunk önmagunkra. |
Kolozsvár · 2024-01-28 · Imahét A 2024-es ökumenikus imahét nyitóistentiszteletének az "Igehirdető"ben megjelent szövege. |
Vajdakamarás · 2024-01-28 · Prófétai imádság: |
Kolozsvár · 2024-01-26 · Irvin D. Yalomtól olvasom most éppen "Amikor Nietzsche sírt" című könyvét. Borítóján ott hullámzik hívogatóan a következő mondat: „biztonságosan élni életveszélyes”. Ahogy halad előre a történet egyre világosabbá válik számomra, hogy tulajdonképpen egy közhelyet rangosít fel ebben a tételmondatban: Semmi sem az, aminek látszik. Kislányom a múltkor kérdezte egy szuszra – anya, ugye a magyar ellentéte a román, és a holland ellentéte az angol? És a mennyben nem lesznek olyanok, akik nem hisznek Istenben? |
Kolozsvár · 2024-01-12 · Kislányunk Abigél szokott a legnagyobb komolysággal humorizálni családi dinamikánkat illetően, arról, hogyan is működünk: avan pa, az első főnök, anya a második főnök, Ábel a harmadik főnök, és én vagyok a negyedik főnök. 7 évnyi bölcsességgel, tapasztalattal is jól kiszimatolta az erővonalakat és azt, hogy mindenkinek körvonalazható felségterülete van. Pl. A harmadik és a negyedik főnök szabadon dönthet arrül, hogy délután 2-3 vagy 5-6 között írja a házi feladatait. De arról is, hogy a hónap 4-5 vasárnapja közül melyik lesz a szökővasárnap, amikor szabad, lehet nem jönni templomba. |
Kolozsvár · 2024-01-11 · A korinthusi levelek számos témája mögött Pál apostol vitája áll a gyülekezet egyéb tanítóival, akiket mi tévtanítóknak szoktunk nevezni. Ez utóbbiak azzal vádolják Pált, hogy ő test szerint jár (2Kor 10,2), azaz nem lélek szerint, és gyengeségei alkalmatlanná teszik őt az apostoli szolgálatra. E témakör néhány részletét már megnéztünk az előző fejezet záróversei kapcsán. A mai reggelen a lélek adományainak és Pál testébe adatott tövis kérdése kerül elénk, hogy abból a mai üzenetet nyerjük. |
Kolozsvár · 2024-01-03 · Honnan tudod, hogy jó úton jársz? Miből láthatod, kik az igazi barátaid, és kik az Úr hűséges szolgái? Az ember hajlamos a fenti kérdésekre egy eléggé haszonelvű választ adni, még akkor is, ha ezt nem tudatosan, nem átgondolva teszi. Az az én utam, amelyiken nincs akadály, vagy könnyen meg tudom oldani a felmerülő kérdéseket. A bajban derül ki, ki az igazi barát, azaz az, aki segít nekem. És az Úr igaz szolgái életén meglátszik Isten áldása. A korinthusi levelek azonban más képet festenek elénk. A levelekben, de a felolvasott részben is Pál apostol ún. |
2023
Kolozsvár · 2023-12-24 · Advent negyedik vasárnapján, karácsony ünnepének előestéjén, egy esküvőre hív minket Isten igéje. Elképzelhetjük magunk előtt a gyönyörű ruhába öltözött menyasszonyt, fején a díszes pártával, és mellette a délceg vőlegényt, amint így szólítja meg kedvesét: „Gyönyörűségem”. A menyasszony Sion, a vőlegény nem más, mint Izrael Istene, a mindenható Úr. |
Kolozsvár · 2023-11-26 · Hol van az ő eljövetelének ígérete? A nemzetközi vallásbörzén a bibliai vallásosságnak van egy igen sajátos jellege, mégpedig az, hogy lényegét tekintve ígéretekre épül, arra ti., hogy valakinek, akit Isten magához szeretne kapcsolni megígér valamit. S vallásos embernek lenni a bibliai nyelven azt jelenti, hogy hinni abban, hogy ez az ígéret majd valamikor teljesülni fog. Bízni valamiben, ami még odébb van, ami most még nem valóság, csak a szavak, a beszéd szintjén létezik. |
Kolozsvár · 2023-11-05 · Az egyház naivitása és méltósága |