Júdás 3-4.11-13
Szeretteim, miközben minden igyekezetemmel azon fáradoztam, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akiknek az ítélete régóta meg van írva: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.
…
Jaj nekik, mert Kain útján indultak el, pénzért Bálám tévelygésére adták a fejüket, és Kóré lázadása szerint vesznek el. Ezek szennyfoltok szeretetvendégségeiteken, akik szemérmetlenül veletek lakmároznak, és hizlalják magukat. Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg; mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygó csillagok, akikre az örök sötétség homálya vár.

Szeretteim! Szeretnék a közös üdvösségről írni nektek; szeretnék a közös üdvösségről prédikálni nektek; arról, hogy Jézus Krisztusnak az Atya iránti szenvedélyes szeretete ránk sugárzott onnan a keresztről, az önkéntes halálból; Jézus Krisztus Atya iránti szeretet-gesztusa az inkarnáció, a küldetés, a megváltás minden állomása. Abbá, Atyám! Szerette az Atyát, szerette mindvégig. Jézus mutatta meg, hogy a Teremtő Atyát igazán úgy lehet szeretni, neki hódolni, Őt körülrajongani, ha kitartóan, mindvégig, minden körülmény között szeretjük mindazt, ami akaratából, szándékából létrejött; igen, az embert is. Még abban a torzult állapotában, amivé a bűn tette és teszi. Mindhalálig.
Igen, óh, mily kívánatos lenne a hitnek ezen oldaláról beszélni, életünk, világunk pozitív végkifejletéről.
Ezért fáradozott, vallja a szerző, lehet már voltak eulógia jegyzetei, hitért való hálaadásai, betoldandó doxologikus vázlatai, himnikus gondolattérkép, de ezeket az üdvösség-vázlatokat félre kell tennie; tehát látjuk ennek a mozdulatnak a küzdelmes voltát, mert valami sürgetőbb, és igen összetett gondolkodást, nem mindennapi mérlegelést kíván: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott! Olyan is ez a levél mintha a szerző ostort ragadna és így akarna szétcsapni közöttük, a dolgokat helyre rakni a megtévesztett közösségben.

Miért ez az ostorcsapás? Mi ez a megtévesztettség?
Hamar kiderül, hogy ez a közösség (vándor)tanítókat fogadott be. De ezeknek a tanítóknak homlokukra nem volt ráírva, hogy Vigyázat! Tévtanító! Elterjedt gyakorlat volt, hogy próbára kellett tenni a „lopakodókat”, a befogadó gyülekezet szűrőket használt azért, hogy megbizonyosodjon igaz voltukról (vö. Didakhé 11–12-ben praktikus, józan, kritikus szempontokat a hamis próféták kiszűrésére: a tettek összhangja, a kapzsiság tesztje, a vendégszeretettel való visszaélés). A 8. versben álmodozóknak nevezi őket (ἐνυπνιάζομαι), ami miatt megszületett ez az olvasat, hogy ők bizony vándorkarizmatikusok. Álomba merülők, álom látói, akik álmoktól indíttatva cselekszenek. Vagyis saját teológiájukat és életvitelüket szubjektív, természetfelettinek beállított álmokra és látomásokra alapozták. Nos, ezek a vándorkarizmatikusok jelen voltak az agapékon, szennyfoltok a szeretetvendégségeiken, ami azt sugallja a hitért való küzdelemre való felszólítással összekapcsolva, hogy elmulasztották a teológiai reflexiót, elmulasztották használni a szűrőket, ill. ha használták is, nem volt hatékony ez a szűrő, a minősítő vizsga, a teológiai reflexiójuk, hiszen továbbra is bomlasztják a közösséget istentelenségükkel, Krisztus-tagadásukkal, erkölcstelen és vágyvezérelt életvitelükkel.
Nem akármilyen erkölcstelenekről van itt szó. Ennél rafináltabb a helyzetük (lopakodók). Olyanokról van szó, akiknek volt egy teológiájuk és ez teszi igazán veszélyessé őket.

Az érvelésük, teológiai logikájuk így hangzott, ha rekonstruálni kívánjuk az ostorcsapásokat: Isten kegyelme Krisztusban megszabadít. Megszabadít a bűntől, a törvény ítéletétől, a halál hatalmától. Eddig igaz is. Református hitünk szerint mi is ezt valljuk. De ők hozzátették, aktualizálták: tehát megszabadít minden erkölcsi kötöttségtől is. A Lélek embere saját tetteinek egyetlen bírája, nem rendelhető alá semmilyen más tekintélynek, sem Mózes törvényének, sem a teremtés erkölcsi rendjének, sem magának Krisztusnak. Aki valóban szellemi ember, az túl van ezeken a korlátokon.
Ha valaki mégis bűnnel vádolta őket, a törvényre vagy az erkölcsi rendre hivatkozva, volt kész válaszuk: ezek a szabályok nem Istentől valók, hanem rosszindulatú angyaloktól, akik fogságban tartják az embert. Tehát a parancsolatok ellen tiltakozni annyi, mint az igazi szabadság mellett állni.
Ezt akarja leleplezni az ostorcsapás, hogy ez nem szabadság hanem Istennel szembeni elbizakodottság. A kegyelem kihasználása: a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják (4. vers). Az eredeti görög szó nem csupán Úr (küriosz), hanem deszpotész azaz Gazda, Uralkodó. Aki kegyelmét elfogadja, annak Ura is van. A kettő elválaszthatatlan.

És miután részletes utalást tesz arra, hogy milyen vakmerően, pökhendien káromolják azt, amit nem is ismernek (5–10), utána egy jaj mondás keretében rátér az Istennel szembeni elbizakodottság 3 bibliai archetípusára, majd az ostor után ecsetet is ragad. Határozott ecsetvonásokkal megrajzolja 4 természeti kép segítségével ennek az elbizakodottságnak a személyi, kapcsolati, közösségi torzulásait.
Jó ezeknél elidőzni, azért, hogy hozzá mérjük az életünket.

Jaj nekik, mert Kain útján járnak…
Kain nem volt hitetlen, úgy, amint a vándorkarizmatikusok sem. Áldozott. De amikor Ábel áldozatát elfogadta az Isten és az övét nem, ott volt a tragikus fordulat: lesütötte szemét, megkeményedett szíve. És befészkelődött lényébe az irigység.
Jaj nekünk, ha Kain útján járunk, nem a saját elhívásunk hűséges megélését keressük, hanem mások sikerét, növekedését mérjük a magunkéhoz, és megkeseredünk. Ez a kaini út: belső meghasonlás ez, amely láthatatlanul rombol.

Jaj nekik, mert Bálám, a megvesztegethető próféta tévelygésére adták fejüket bérért…
Jaj nekünk, ha Bálám tévelygéseire adjuk fejünket. Ez a jaj-mondás ezt a kérdést veti fel ma: mennyit ér a keresztyénségem, hol tud megvásárolni darabonként ez a világ? Bálám tudta, hogy Isten mit kíván tőle. De volt prófétai szerepének egy olyan rétege, tartománya, ami megvásárolható volt. Mondják: minden embernek megvan az ára, csak a keresztyéneké egy kicsivel magasabb.
Jaj nekünk, ha bérprófétaságra adjuk magunkat, ha addig (nem) teologizálunk, amíg a prófétai beszédünk össze nem egyeztethető a politikai és anyagi haszonnal. Egy lelkipásztor minden szombat este kölcsönkért a gondnoktól 200 lejt, és vasárnap este visszaadta. Egy idő után kíváncsi lett a gondnok, hogy mi áll e furcsa dolog hátterében, és megkérdezte a lelkésztől, hogy mi értelme ennek a kölcsönkérésnek, hiszen semmi profit nem származik belőle. Mire a lelkész: jól csak akkor tudok prédikálni, ha pénz van a zsebemben.
Jaj nekünk, ha a bizonyságtétel ereje, az igehirdetéseink elevensége, a gyülekezetben való forgolódásunk lendülete a zsebünkben érzett biztonságtól függ.
Jaj nekünk, ha Modern bérprófétákká akarunk formálódni, akik messziről látványosak, karizmatikusak, szellemileg ígéreteseknek tűnnek, nincs bennünk valódi, éltető tartalom, mert nem az Isten Lelke, hanem a saját érdekeik és a világ aktuális széljárása sodorja őket oda, ahol nagyobb a haszon. (19. vers: testi emberek, akikben nincsen Szentlélek)

És végül jaj nekik, mert Kóré lázadása szerint vesznek el.
Látszólag nagyon kegyes jelszóval támadták meg (Dátán és Abirán) Mózes és Áron vezetését, hogy: szent az egész gyülekezet, mindnyájan azok, és közöttük van az Úr! Miért emelitek hát magatokat az Úr gyülekezete fölé? (4Móz 16,3). A valóságban Kóré nem a szentséget, hanem a főpapi hatalmat akarta magának.
Jaj nekünk, ha Kóré lázadása szerint buzgólkodunk megújulásért, reformért! Ha Krisztus testét nemcsak kívülről, hanem a belső szakadások rágják szét! Amikor az egyházépítést összetévesztjük az egónk építésével, gyülekezetépítési terveink egónk grandiózus látomásainak térhódításáról szól.
Jaj nekünk, ha a gőg és hiúságunk miatt elutasítjuk a számonkérhetőséget és az érdemi párbeszédet.

Van ebben a felsorolásban egy fokozás, amire felfigyelhetünk. Káinnál az irigység a szív mélyén lakik. Bálám tévelygéseiben prófétai szerepének integritás vész el. Kóré lázadásában már köztereken, nyilvánosan rombol a gőg. Küzdjetek a hitért, szól az intés és felszólítás! Küzdjetek azért, hogy a torzulás ezen fajta betetőzésének ne adjatok helyet!

Jaj nekünk, ha mégis helyet adunk, mert olyanok leszünk, mint a szél sodorta, víz nélküli felhők. Olyanok leszünk ősz végi, gyümölcstelen fák, kétszer meghalva, gyökerestül kiszakítva (azért halnak meg kétszer, mert egyszer már meghaltak gyümölcstelenségükben; másodszor akkor, amikor a Gazda végleg dönt. Mert a gyümölcsfa a gyümölcséért van. Arra lettünk teremtve, hogy tápláljunk.)
Jaj nekünk, ha helyet adunk a betetőzésnek, mert olyanok leszünk mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák. (mikor a belső feszültségeinket, a megkeseredettségünket vagy a gőgünket, hiúságunk mérgét kivetjük azokra, akik a legközelebb vannak hozzánk. A szobatársra, a kollégára, a házastársra, a gyerekekre. Rájuk tajtékozzuk az elégedetlenségünket, és ők fulladoznak alatta. Szennyes tajték ez, ami a kaini és kóréi szívből fakad.)
Jaj nekünk, mert olyanok leszünk, mint a bolygó csillagok, akikre az örök sötétség homálya vár. Amikor az ókorban a csillagos ég volt az egyetlen térkép, a legnagyobb katasztrófát az jelentette, ha egy csillag kiszámíthatatlanul elmozdult a helyéről: félrevezette a halászt, elveszítette a kereskedőt. Ezek a vándorkarizmatikus pontosan ilyen bolygócsillagok voltak, akiknek a teológiájuk és az életvitelük teljesen kiszámíthatatlan és autonóm volt. Attól függött, hogy éppen mit álmodtak éjszaka. Van-e az életünknek igazi, fix mércéje? Vagy mi magunk is tévutakra vezetünk másokat a magunk függetlenségével, ill. függetlenedési vágyával? Mérce-e a Szentírás számunkra? De zsinórmértékké csak akkor válhat, ha ismerjük a betűjét, és a betű mögötti lelkületet és igazságot.

Fel akar rázni az Úr az efféle álmodozó teológiából. Gazdánk van, aki szeret, és aki iránt gyakorolhatjuk különféle helyzetekben az önkéntes engedelmességet. Aki kegyelmét adja, az Urunk is. Ezek a verbális, teológiai ostorcsapások fel akarnak eszméltetni minket: nem kell víztelen felhőknek maradnunk, őszi gyümölcstelen fáknak, bolygó csillagoknak, szennyes tajtéknak. Van bűnbocsánat a kaini irigységre, van megtérés a bálámi megalkuvásból, és van gyógyulás a kóréi gőgből és hiúságból. Kérjük el Istentől és várjuk tőle a feloldozást. Kapaszkodjunk bele abba a közös üdvösségbe, amelyet készen kaptunk, és amelyről Júdás a szíve szerint mégiscsak szívesen írt volna. Ámen.

Szentháromság egy Istenünk, bocsánatodért esedezünk. Könyörülj rajtunk. Rajtunk, akik annyiféleképpen tévelygünk az igazság és valóság között élve. Bocsásd meg nekünk Kain útján való járásunkat, Bálám tévelygéseit, Kóré féle lázadásainkat. Igazítsd ki torzulásainkat rajtunk, Istenünk.
Segíts, Szentlélek Isten, hogy gyümölcstermő életet éljünk, hogy a kapott kegyelmet és áldást tovább sugározzuk a világ felé. Táplálhassunk másokat a szeretet, könyörület, a türelem, a jóság, a szívesség, mértékletesség gyümölcsével.
Imádkozunk ma reggel különösképpen azokért a lelkipásztor-kollégákért, akik egzisztenciális és hitbeli válságban vannak és az ehhez tapadó szégyennel küszködnek. Oly sok a megfáradt szolgád. Oly sokan vannak, akik hiábavalónak, értelmetlennek látják szolgálatukat; elapadt, tikkadt lélekkel, kiüresedve próbálják a hűség és engedelmesség útját járni. Ahogy lehet. Hisszük Urunk, hogy neked van hatalmad arra, hogy megújítsd őket. Öleld át őket szereteteddel, régi irgalmaddal. Jézus Krisztusért, Megváltónkért esedezünk, hogy hallgass meg minket. Ámen.

Ó, áldandó Szentháromság! / Nyögésemre figyelmezz.
Jövel, siess, Főboldogság, / Én Istenem, kegyelmezz!
Ó, Uram, Uram, ne hagyj! / Mert reménységem te vagy.

Ölelgess szent szerelmeddel, / Örök szövetségedből,
Takargass be védelmeddel, / Adj részt örökségedből:
Nézz régi irgalmadra, / Egyetlenegy Fiadra.

Ó, vigasztaló Szentlélek, / Jövel segítségemre,
És míg itt mozgok és élek, / Készíts üdvösségemre.
Tartsd meg bennem a hitet, / Mit kegyelmed készített.