Eberhard Busch, nyugalmazott göttingeni teológiai professzor a Heidelbergi Káté 32. kérdés-feleletéről tartott előadást. Figyelmeztetett, hogy a 32. feleletben felsorolt megnyilvánulások kizárólag a 31. felelet fényében értelmezhetők helyesen, mivel a Krisztusba-oltatás feltételezi a Krisztus hármas tisztségében való részesedést is, ezzel erősítve a reformáció egyetemes papságról szóló tanítását. Rámutatott, hogy már a Káré szerzői sem akartak tudni a klerikusok és a laikusok közti különbségről, majd ehhez kapcsolódva idézte Karl Barth gondolatait, aki szerint a keresztség minden keresztyén ember ordinációja az egyetemes papi szolgálatra. Előadását azzal zárta, hogy a Heidelbergi Káté, de még inkább a Szentírás alapján szabad nekünk (sőt kell is) komolyan vennünk az itt elhangzott gondolatokat.

Füsti-Molnár Szilveszter sárospataki teológiai tanár arról értekezett, hogy a mai posztmodern világban szükségünk van-e a Heidelbergi Kátéra, vagy esetleg mellőzhető-e. Az előadó szociológiai szemszögből vezette fel a témát, és liminális helyzetekben lévő világunk néhány vetületének ismertetése után arról beszélt, hogy a Heidelbergi Káté 450 év után is használható értékrendet képvisel, és korhoz kötött vonásain túlmutatva egzisztenciálisan érinti a XXI. századi ember kérdéseit.

Lengyelé Püsök Sarolta előadásában a hit és jócselekedetek viszonyáról beszélt. A történeti-teológiai háttér bemutatása után, különös tekintettel Søren Kierkegaard tanítására, feltette a lényegi kérdést: miért nem tud a világ a református egyház által végzett szociális- illetve diakóniai szolgálatról? Előadását egy nyitott kérdéssel zárta: nem kéne-e nagyobb hangsúlyt fektetni a közvélemény tájékoztatására az egyház társadalmi szolgálatáról? A válaszkeresés során Jézus szavait értelmezte: az embereknek tudniuk kell, hol található a világosságot adó mécses.

Wim Verboom nyugalmazott leideni Káté-kutató professzor a Heidelbergi Kátéról, mint keresztelési hitvallásról beszélt. A bemutatott irodalmi–történelmi áttekintés összegzéseként elmondta, hogy a Heidelbergi Káté, mint keresztelési hitvallás magas mércét jelent. Hiszen maga a keresztség állít fel nagyon nagy követelményt: a keresztség Isten azon ígéretének jegye, hogy a megkeresztelt gyermek Jézus Krisztus tulajdona. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a reformáció egyházaink nem sikerült mindig ehhez a mércéhez igazodniuk. Azonban pozitívumként emelte ki, hogy mind a mai napig vannak olyan egyházak, amelyek úgy tekintenek a kátéra, mint a gyermeket a keresztségtől az úrvacsoráig vezető hiteles tanulási útra. Előadását Kohlbrügge szavaival zárta: „A Heidelbergi Káté, a kedves heidelbergi! Gyermekeim, el ne szakadjatok tőle.”

Günter Twardella, nyugalmazott németországi lelkipásztor a Heidelbergi Káté 123. feleletéhez fűzött néhány megjegyzést arról, hogy milyen prédikációt hall a mai gyülekezet Isten országáról. Hangsúlyozta, hogy az újkori államok nem azonosak Isten országával, de mindegyikben prédikálnak Isten országáról. Fő kérdései: Milyen hatása van az Isten országáról szóló igehirdetésre az a politikai viszony, amely a prédikáló között és saját országának hatósága között fennáll? Független-e Isten országának eszméje a korszellemtől? Értéksemleges-e? Lehet-e Isten országának gondolata (és híre) minden időben és minden országban ugyanaz? Összetett szempontrendszer alapján megfogalmazott előadása végén arra figyelmeztetett, hogy ahol Isten országáról szóló prédikációk hangzanak el, és ahol az emberek a miatyánk erre vonatkozó szavaival imádkoznak, három dologról tesznek vallást: először reménységük céltudatosságáról: a történelem Ura véghez viszi a maga művét; másodszor személyes felelősségükről és engedelmességükről: Isten útjába nem fognak akadályt gördíteni; harmadszor pedig arról, hogy nyilvános megszólalásaikhoz és cselekvésükhöz kérni fogják a megelevenítő Szentlélek segítségét.

Vladár Gábor pápai teológiai tanár a Heidelbergi Káté bibliai hivatkozásiról beszélt. Jelezte, hogy a több, mint 700 hivatkozás hozzávetőlegesen fele-fele arányban oszlik meg az Ó- és az Újszövetség között, illetve, hogy ezeknek elemzése még nyitott kutatási terület. Majd néhány példán keresztül (keresztség, úrvacsora) szemléltette, hogy a Káté szerzői ezekkel az igehelyekkel egyfajta „bibliaolvasási programot” akartak az olvasó kezébe adni.

Mihai Androne Galati-i filozófiaprofesszor román nyelvű előadásában a Heidelbergi Káté nyitánya által felvetett kérdésekre reflektáló előadást tartott. Kifejtette, hogy a XXI. század emberének alap-habitusával ellenkezik a Káté fő üzenete: Jézus Krisztus tulajdona vagyok. Amennyiben az ember önnön tulajdonaként kezeli önmagát, rendkívül veszedelmes következményekkel jár. A filozófiatörténet néhány jeles alakjának gondolatait idézve felmutatta, hogy a felvilágosodás és az azt követő korok gondolkodói hogyan hirdették az ún. önrendelkezési joggal bíró ember ideáját, és ez hogyan vezetett az erkölcsi értékrend fellazulásához (pl. abortusz, prostitúció, eutanázia tekintetében). Ezért fontos ma is megszívlelni a Káté üzenetét, hogy az ember csak a Krisztussal való kapcsolatrendszerben szemlélheti helyesen önmagát.

Hermán-Mostert János Stähelin Katechismusi Házi Kints című könyvének történetéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Habsburg rekatolizáció részeként időszakosan fellobbanó káté- és kátémagyarázat-üldözések ellenére mégiscsak megmaradt a Heidelbergi Káté és annak magyarázatai. Stähelin munkája pedig valóban „házi kincs” lett, ugyanis történeti nyomai vannak annak, hogy családfők ez alapján tartottak házi istentiszteleteket, és ez által ápolták, terjesztették a Heidelbergi Káté tanítását.

Pólya Katalin komáromi teológiai tanár előadásának címe: Hitvallás – a magasztalástól a szimbólumig. Hitvallás-történeti áttekintést nyújtott, érintve a dogmafejlődés fontosabb állomásait az óegyháztól kezdve napjainkig, majd a Szlovákiai Magyar Református Egyházban érvényben lévő Káté keletkezéstörténetéről beszélt, belehelyezve azt a hitvallás-keletkezés történeti kontextusába, és rámutatott a hitvalláskészítés előtt álló további feladatokra.

Papp György az ember istenképűségének kérdéseiről tartott előadást. Kiemelte, hogy amikor a Káté az igazságosság és szentség fogalmaival próbálja meghatározni az imago Dei tartalmát, főként arra figyel, hogy mi célból teremtette Isten önnön képmására az embert – erről szól ugyanis a Káté 6. feleletének második része. Elmondta, hogy a reformáció korában az igazságosság az Isten akaratához igazodó érzéseket, hajlandóságokat és cselekedeteket jelöli, a szentség pedig ezeknek minőségét. Előadását azzal zárta, hogy a Káté imago Dei tanítása ma is alkalmazható, ugyanis formálhatja a közösségről, a sáfárságról és a misszióról alakított szemléletünket.