hitvallás

Ez az előadás azt kívánja szemléltetni, hogy a különböző helyzetben és korokban megfogalmazott – mégoly nagymúltú – hitvallások tételei is nyitottak a további értelmezés előtt. Az ötödfél évszázados II. Helvét Hitvallás tizenegyedik fejezetében ez áll: Aeterni Dei aeternum filium credimus et docemus hominis factum esse filium, ex semine Abrahae atque Davidis, non ex viri coitu, quod Hebion dixit, sed conceptum purissime ex Spiritu Sancto, et natum ex Maria semper virgine, sicut diligenter nobis historia explicat evangelica.

Tétel: bár az erdélyi református egyház 17–18. századi zsinatai soha sem jelentették ki, hogy a Második Helvét Hitvallás az egyház hivatalos hitvallása, ez mégis az egyház alapvető hitvallási iratává lett. Ami a Második Helvét Hitvallás erdélyi megjelenését és elfogadását illeti, a Tiszántúli Egyház előnyben van Erdélyhez képest, mert ők biztosra állíthatják, hogy egyházuk 1567-ben hivatalos hitvallássá tette ezt az iratot.

Az őskeresztyén igehirdetés és teológia alapja a húsvéti bizonyságtétel a megfeszített Krisztus feltámadásáról. Az ősegyház ebben fejezte ki azt az alapvető meggyőződését, hogy a Jézus személyében és történetében megjelent üdvösség továbbra is érvényes és hatékony. Az egyház ennek a meggyőződésének hitvallásszerű formulákban adott hangot már a legkorábbi időktől fogva, melyek aztán az Újszövetség iratainak szövegében maradtak ránk.

Ez az előadás arra keresi a választ, hogy milyen szövegeket használunk hitvallástételre a Romániai Magyar Református Egyház liturgiájában, illetve azt vizsgálja, hogy azok valóban alkalmasok-e hitvallástételre? Műfaji és szövegelemzéssel vizsgáljuk meg a használatban levő „hitvallásokat” és megkeressük, melyek a liturgiába illő, műfaji és nyelvi követelményeknek egyaránt megfelelő hitvallási szövegek. A legelső keresztelési hitvallást a felnőtt keresztségben a püspök mondta, míg a keresztelendő csak ennyit: Hiszek.

Az élet sokszor hitünket megpróbáló valósága (betegség, veszteség, értelemvesztés, beszűkülés) közepette távolinak tűnik a hitvallás igazsága. Létünkre nézve melyik a meghatározó? Erre a kérdésre az ószövetségi líra két alapvető műfajának, a himnusznak és a panasznak a segítségével keressük a választ. A himnusz Isten üdvtetteit és népének üdvtapasztalatait írja le, és így a választott nép hitvallását képezi. A panaszénekek az egyén és a nép tapasztalati valóságát tükrözik.

Az Ószövetség könyvei között a Deuteronómium (Mózes 5. könyve) az, amelyben a hit közvetítésének, továbbadásának a szerepe a leghangsúlyosabban megjelenik. Ez az erős hitbeli identitásra néző deuteronómiumi szemlélet a későbbiekben rávetül az egész ószövetségi hagyományra, és meghatározza a zsidóság – és így közvetve az egész keresztyénség – önkifejezésének tartalmát és módját is. Az előadás azt vizsgálja, hogy melyek azok a tényezők, amelyek elvezettek a Deuteronómium sajátos szemléletéig.

Az előadás első felében azt szeretnénk megvizsgálni, hogy milyen fogalmakat használ a Szentírás a hit megvallásának kifejezésére, ezeket milyen szövegösszefüggésbe és élethelyzetbe ágyazza bele, illetve hogy ez milyen teológiai következményekkel jár. Ez a vizsgálódás hozzájárulhat ahhoz, hogy a hitvallást, mint műfajt pontosabban körülírjuk és elhatároljuk más szövegtípusoktól. Az előadás másik fele arra keresi a választ, hogy a bibliai kifejezés hogyan él tovább az óegyházi iratokban.

A továbbképző célja az, hogy a teológia különböző szakterületei mentén állítsa az egyházat szolgáló lelkipásztori közösség elé a hitvallás kérdésének a fontosságát.

A kontextuális lelkigondozás gyakorlata vetette fel bennem a kommunális missziói modell nyújtotta lehetőségeket az egyház, mint terápiás közösség víziójának összefüggésében. Egyrészt arra kell fókuszálnunk, hogy a nyugati individualizmus égisze alatt, és nyomában, az ún. x, y, z nemzedékek hogyan szólíthatók meg. Másrészt az ember alapvetően négyféle egzisztenciális szorongására adott evangéliumi válasz miképpen bizonyul hitvallástételi gesztusnak egy missziói egyházmodell lelkigondozói elkötelezettségében és gyakorlatában.

Manapság új teológiai tudományágként beszélnek a (keresztény) spiritualitás divatos diszciplínáról, s a teológiai curriculumba világszerte sok helyen bevezették. Ennek kapcsán újabban egy új határtudomány kifejlődésének is tanúi lehetünk, az úgynevezett missziói spiritualitás van feljövőben. Ennek elméleti és gyakorlati megalapozása és kutatása jelentős helyet foglal el főleg az ún. applied theology (alkalmazott teológia), közelebbről pedig a missziológia területén.

Oldalak

Subscribe to hitvallás