A politikai teológia egyik fontos XX. századi vitája Erik Peterson és Carl Schmitt között zajlott. Különböző álláspontokból közelítették meg annak a kérdését, hogy lehetséges-e egy olyan politikai teológia, melyben a fogalom két alkotóeleme megőrzi eredeti jelentését. A különböző álláspontokból adódik, hogy elbeszélnek egymás mellett, így a vitát ugyan lezárni nem lehet, de tanulni belőle igen: a Szentháromság jelentőségét egy teológiai politikai teológiában.
2. szekció
Dr. Pétery-Schmidt Zsolt 2010-ben végzett a KRE Állam- és Jogtudományi Karán, 2018-ban a Hittudományi Karán. Ebben az évben kezdte meg tanulmányait is a KRE Doktori Iskolájában. Kutatása Carl Schmitt politikai teológiájának teológiai kiértékelését célozza. Jelenleg a Dunakeszi Református Egyházközség beosztott lelkésze és kormánytisztviselő a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságán.
Az analógia fogalma a katolikus teológiában Aquinói Tamás után inkább a fogalom értelmezésével, rendszerezésével vagy alkalmazhatóságával foglalkozik. Protestáns körökben sem történt lényeges áttörés a fogalom körül. Kierkegaard mondja a Filozófiai töredékekben, hogy Isten a hitben, Igéjében, Jézus Krisztusban újjáteremti az embert: megszűnteti a köztük lévő hasonlótlanságot azáltal, hogy megérteti és megszeretteti önmagát. Különösen a szeretetben valósul meg az új analógia Isten és az ember között, mert Isten természete a szeretet.
Vályi Nagy Ervin teológiai öröksége és aktualitása elemzőkészségének és etikai ítéletalkotásának metodikájában áll. Abban lehet újból inspiráló, hogy nem recepteket ad, hanem megtanít kérdezni, összefüggéseket feltárni, ugyanakkor fenntartással kezelni minden régi és újkeletű magabiztosságot. Ez az etika mélyen krisztologikusan megalapozott etika, a „Krisztusban maradás” vagy az „Úrhoz méltó” (Kol 1,10) életvitel erkölcsisége.
Az első világháborút követően az erdélyi magyar szellemi élet vezetői az új történelmi helyzetben keresték a megmaradás lehetőségeit, munkásságukkal igyekeztek hozzájárulni a kisebbségi létbe szorult közösség fennmaradásához. Tavaszy Sándor református teológusként és filozófusként számos írásában történelmi perspektívából, a különböző eszmei irányzatok bábeli zűrzavarában mutat világos utat az erdélyi magyarság számára.
Ismeretes Kierkegaard három létmódstádiuma, az esztétikai, az etikai és a vallási, melyek közül a harmadik az Akéda értelmezésére épül. Nálunk Tavaszy Sándor és Lukács György körülbelül egyidőben kísérli meg a Kierkegaard-recepciót. Egyik bölcselő sem találhat alibit a létezés alól, sőt – horribile dictu – az Ábrahám próbatétele alól sem. Hogyan válaszoltak e kihívásra? A kérdést kötelesek vagyunk feltenni – immár önmagunknak. A neomarxista késztetésnek (is) kitett posztmodern korban hogyan válaszol a saját egzisztenciális tájékozódásunk arra, hogy „nincs alibink a létezés alól”?
„Minél jobban érzi magát valamely földi egyház a világban, annál nagyobb a veszedelem, amely fenyegeti, mert ez azt jelenti, hogy elszakadóban van láthatatlan életfeltételeitől, láthatatlan alapjától. Az önmagában álló és az önmagában élő egyház hamarosan a hitnek és az evangéliumnak álpótlékává válik, és hamarosan oda húzódik a polgári jóllét közelébe s a Kijelentéstől elszakadva. Szociális, vagy nemzeti hasznossági egyletté válik. Mindezekből egészen világos, hogy bármely látható egyház a láthatatlan egyház nélkül lehet nagyszerű szervezet, de nem egyház.
Oldalak
