Csiha Emese terem
A 17–18. századi események vízválasztónak bizonyultak az erdélyi magyarság és azon belül az erdélyi reformátusság számára. A vizsgált időszakban (17–18. század) több olyan esemény is volt, amely jelentős mértékben változtatta meg Erdély demográfiai mutatóit. Az előadásban kitérünk ezeknek az eseményeknek a rövid ismertetésére, illetve rámutatunk azokra a kiváltó okokra, amelyek révén megváltozott Erdély etnikai összetétele.
Mattia Ferraresi olasz újságíró, New York Times, 2020. március 10.: „A szenteltvíz nem kézfertőtlenítő, az imádság nem vakcina... A vallás azonban lelki gyógyulást és reménységet ad a hívőknak, eloszlatja a csüggedést, lélektani és érzelmi támaszt nyújt, ami az egészség egyik fontos tényezője. Ellenszert jelent továbbá a magánnyal szemben is, amely számos orvosszakértő szerint korunk egyik legaggasztóbb közegészségügyi problémája. A hívők szemében valójában minden a vallásból nyer végső értelmet.
A Kálvin által ajánlott négy egyházi tisztség (lelkész, doktor, presbiter, diakónus) sorsa Erdélyben és Magyarországon egészen érdekesen alakult a reformációt követő néhány évszázadban. Az első (a lelkész) megmaradt annak, aminek ő is gondolta, a második (a doktor) hosszú ideig a lelkészi tisztség alárendeltje lett, a tanító személyében, a harmadik (a presbiter) kezdetben inkább hasonlít a szász konzisztóriumi tagságra, semmit a klasszikus, kálvini értelemben vett egyházi vezetőre, a negyedik (a diakónus) úgy tűnik meg sem jelent az egyházban.
Akiket Isten magának elválasztott és Jézus Krisztus által a maga tulajdonává tett, könnyen gondolhatják, hogy Isten és Krisztus mellett öröm, boldogság, tisztesség és dicsőség lehet az életük. Két dolgot azonban meg kell fontolniuk. Jóllehet már az eljövendő dicsőség részesei mennyei polgárságuk alapján, mégis egész valójukkal e mulandóság alá vetett világhoz vannak kötve, és a világgal együtt szenvednek. De mivel igazi otthonuk már a mennyekben van, itt a földön pedig vándorok és idegenek, el kell viselniük azt a szenvedést is, amely a világ részéről éri őket.
Izráel korai vallástörténeti képzeteiben Jhwh nemcsak a gyógyítás, az egészség és a jólét Istene, de tőle jön a betegség és a szenvedés is. A fogság utáni korban azonban az is látszik, hogy a bibliai irodalom igyekszik ezt az összefüggést annyiban módosítani, hogy a csapásokat nem Jhwh-val közvetlenül, hanem egy-egy szolgálatában álló mennyei lénnyel (többnyire a Sátánnal) hozza összefüggésbe. Hós 5,8–6,6 alaprége a szír-efraimita háborút dolgozza fel nagyon sok metaforát és jelképet használva fel.
Oldalak
