Kállay Dezső rektor beszéde a felújított Protestáns Teológiai Intézet újraavatási ünnepségén

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Miniszter Úr!
Főtiszteletű Püspök Urak!
Nagytiszteletű Lelkipásztorok!
Tisztelt Gondnok Urak!
Tisztelt Jelenlévők!
Kedves Vendégeink!

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet történetében kiemelkedő nap ez a mai. Jeles vendégeink, az ünneplő sokaság, és természetesen az ünneplésre kiválasztott helyszín maga mind arra utal, hogy különös érdeklődés övezi lelkészképző Intézetünket. Nem puszta kíváncsiságról van azonban szó, amely a látnivalóban futó élményt keres, és nem is a figyelemnek arról a sajátos fajtájáról, amelyből bőségesen kijutott ennek a helynek a 90-es éveket megelőző szomorú és sötét időszakban. Ez az érdeklődés nem bizonytalanságot és zavart keltő, nem megszorító és megosztó. Ez az érdeklődés a figyelmes a törődés jele, az erdélyi protestáns lelkészképzés ügyére fordított különös gondoskodás erőteljes kifejeződése. Ezért jeles ünnep számunkra ez a mai nap.

Az épület, amelynek most belső udvarában állunk 122 éve ad otthont a teológiai oktatás és nevelés felelősségteljes munkájának, mely azt célozza meg, hogy Erdélyben, majd később Partiumban is, a legkisebb gyülekezetben is megszólalhasson az evangélium. Előbb az erdélyi református egyház lelkipásztorai nevelkedtek itt jó ötven éven át, befogadva körükbe a lutheránus hallgatókat is, jövőre pedig 70 éve lesz annak, hogy a négy egyházba és egyháztestbe szervezett, három magyar nyelvű történelmi protestáns felekezet – az Erdélyi és Királyhágómelléki Egyházkerületben élő református, az unitárius és az evangélikus – itt neveli elkötelezett szolgálatra a lelkészi pálya iránt elhivatottságot érző fiataljait. A hitébresztő, az evangéliumi hitben megerősítő és megőrző, a lelkeket pásztoroló és összetartó, a tudatos népnevelő és közösségszervező feladatot teljesítő lelkipásztorok mindenkori szolgálatának jelentősége a nemzettudat fenntartásában, anyanyelvünk ápolásában, közösségeink megerősítésében nem szorul külön magyarázatra. Kisebbségi létünk mai sajátossága, hogy erre a szolgálatra fokozottan szükség van; a feladat és a felelősség talán nagyobb, mint valaha.

Fennállásának első 70 évében a kolozsvári Teológia saját épületében végezte oktató-nevelő feladatát. Később azonban az államosítás elkerülése végett az építtető Erdélyi Református Egyházkerület a maga joghatósága alá vonta a nagy értékű ingatlant. Az idő igazolta a döntés helyességét. Az épület egy részét bizonyos időre ugyan lefoglalták, de hivatalosan soha nem sajátították ki, így fennállása óta az Erdélyi Egyházkerület és a Teológia saját maga viselte gondját a lelkészképzés otthonának, javítgatva, szépítgetve szerény lehetőségei szerint.

A mostani megújulás azonban egészen más jellegű. A díszterem, a könyvtár, a pompásan rendbe tett homlokzatok és külső terek mutatják, hogy az egykor joggal Bocskai téri palotának nevezett épület csodálatosan megújult és emlékhellyé vált. A Magyar Kormány bőkezű támogatása nélkül, és az Erdélyi Református Egyházkerület hatékony hozzájárulása nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.

Miniszterelnök Úr! Püspök Úr! Illesse Önöket köszönet mindazokkal együtt, akik valamilyen formában, akár szellemi akár fizikai erőt feszítve hozzájárultak ahhoz, hogy ez a munka megvalósulhasson, hogy az erdélyi protestáns lelkészképzés méltó környezetben, megváltozott körülmények között folyhasson tovább. A külső megújulás arra bátorít és ösztönöz, hogy a reánk bízott szép szolgálatot továbbra is teljes felelősséggel végezzük. Ehhez kérem az Úr Isten segítségét a 90. zsoltár mély értelmű imádságával: „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt. 90,12)