- HU
- EN
- RO
A 20. századeleji unitárius homiletikai kiadványok
A homiletikai irodalom tanulmányozása abban segít, hogy általa egyrészt jobban megérthessük, milyen alapokon áll egyházi prédikálásunk, illetve, hogy nagynevű elődeink munkásságának megismerése szüntelen önvizsgálatra késztessen: mi magunk hol állunk, hogyan tudnánk nyomdokaikba lépve gazdagítani a ránk hagyományozott örökséget?
A 20. századeleji-, illetve homiletika kutatása azért releváns, mert az elméleti és a gyakorlati homiletika tárgyköréből származó alkotásokban tetten érhető a kor teológiai felfogása, a lelkészek világnézete, egyházjobbító szándéka, és ez ma is inspiráló lehet. A művekben tehát kutatjuk a korra leginkább jellemző sajátosságokat, a hitelvek alakulását, az akkor élőket és alkotókat foglalkoztató társadalmi, politikai, szociális kérdéseket, illetve az ezekre bibliai alapokon nyugvó, keresztény, unitárius teológiai válaszokat.
Kutatástörténetileg ez azt jelenti, hogy történeti homiletikával foglalkozunk, azt kutatva, hogy prédikációirodalomunk egy bizonyos korában miként hirdették Isten igéjét az előttünk járók, illetve azt, hogy milyen homiletikai módszertant tartottak követendőnek. Tesszük mindezt abban a szellemben, amit Gellérd Imre így fogalmazott meg: „Az egyháztörténelem haszna megismerni az egyház múltját a maga szervezetében és külső aktivitásában. A beszédirodalom [ti. a prédikációirodalom] múltja kiegészíti ezt, s képet nyújt egyházunk belső, lelki életéről, valláserkölcsi szükségleteink kielégítésére irányuló tevékenységünk alakulásáról; eszményeink, hitelveink kialakulásáról, fejlődéséről. A prédikációirodalom az egyház két legsajátosabb funkciójának: az evangélium hirdetésének és az evangéliumi nevelésnek a múltját tárja fel. Röviden így mondhatnánk: a lényeg múltját. […] Arra a kérdésre ad feleletet, hogy a prédikátorok mennyiben igyekeztek Istentől s az egyháztól kapott feladatuknak eleget tenni, mit követelt meg tőlük az akkori egyházi és társadalmi élet, s mennyiben feleltek meg ennek a hivatásuknak.”
Módszertanilag ez a lelkipásztorok számára készült szakkönyvek, illetve a lelkészek által írt prédikációk levéltári felkutatása, illetve deskriptív, leíró összefoglalója lenne, különös figyelemmel a mának szóló főbb tanításokra is.
Kutatási eredmények (Tanulmányok)
2022
-
Koppándi Botond Péter: A II. világháború idején megjelent unitárius prédikációs kötetek. In: Praeceptor historiae ecclesiasticae. Tanulmányok Buzogány Dezső 65. születésnapjára (2022), 398-417
2021
-
Koppándi Botond Péter: Kiútkeresés az unitárius homiletikában Trianon után. In: Az Írás bűvöletében. Tanulmányok Adorjáni Zoltán 65. születésnapjára (11667) (2021), 415-435