Ebben a kiegészítő tanulmányban megpróbáljuk levonni a következtetéseket egy hasonló témában készült korábbi tanulmányunkból (Facie ad faciem – nincs tehát alibi a létben. Reflexiók Tavaszy Sándor és Lukács György Kierkegaard akéda-értelmezésének margójára). Ugyanakkor Tavaszy Kierkegaard-felfogásának Tavaszy-féle értelmezéséből kiindulva új kérdéseket próbálunk megfogalmazni illetve annak aktualitását a magyar filozófiai gondolkodásban Lukács György és Tavaszy Sándor írásaiban megjelenő reflexiókat boncolgatva (miközben erdélyi filozófusokra is kitérünk azaz Bretter György Molnár Gusztáv és Tatár György álláspontját értékelve a kérdésben). Kísérletet teszünk egy lehetséges teológiai antropológia felé való tájékozódásra a jelenlegi filozófiai megközelítésekkel folytatott párbeszédben. Vizsgálódásunkat ezúttal teológiailag megalapozott kritikai vizsgálatnak vetjük alá először az én a Szelf és az identitás összefüggésében teológiailag pedig ahogyan azt már Maximos Confessor és nyomában mások is megállapították a trinitárius és inkarnációs modell alapján. A történeti beágyazás folytatja az előző tanulmány témáját Tavaszy Sándor Lukács György sőt az erdélyi Bretter György dilemmája mentén próbáljuk megragadni Kierkegaard akédájának értelmezését hogy egy lehetséges teológiai álláspont kiindulópontját megfogalmazzuk. Tesszük ezt hic et nunc azaz az erdélyi valóság és a posztkommunistából posztmodernbe érkező kisebbségi léthelyzetünk – a létet a létezőre váltó – kontextusában.