Az elmúlt húsz esztendőben tudományos igényű szociálpszichológiai felmérések egész sora kutatja, hogy milyen hatással van a megbocsátás az egyén szellemi és testi egészségre, emberi kapcsolataira, az érintett közösségekre illetve a társadalom egészének épségére.

A téma vallásos és pszichológiai elemzése kézenfekvő, de mit mondhat minderről a filozófia? Jelen tanulmány elsősorban filozófiatörténeti jellegű: a kérdéssel foglalkozó egyik jelentős kortárs megközelítés kritikai bemutatása kíván lenni.

Paul Ricœur utolsó nagy munkája, a 2000-ben megjelent La mémoire, l’histoire, l’oubli a következő kérdéskörrel foglalkozik: „a múlt reprezentciója az emlékezet és történelem szintjén, a felejtés kockázatának árnyékában”, avagy „egy hiányzó dolog jelenvaló reprezentációja”. Ennek legpregnánsabb képi megjelenítését és drámai sűrítését a szerző a wiblingeni kolostorban (Ulm) megpillantott szoborkompozícióban véli felfedezni.

A lelkigondozás olyan keresztyén hiten alapuló segítségnyújtás, a lelkigondozástan (pojmenika) pedig olyan gyakorlati teológiai diszciplína, amely a Szentírásban gyökerezik, de amelynek tartalmát és gyakorlatát a Szentírás nem írja körül pontosan. Így adódik az a kérdés, hogy ez a viszonylag fiatal teológiai tudományág és annak gyakorlata, a lelkigondozás milyen ismérvek segítségével határozhatja meg önmagát.

Az előadás röviden összefoglalja azokat a - többnyire irracionális - elvárásokat és sztereotípiákat, amiket a környezet az egyházzal mint szervezettel szemben fogalmaz meg, valamint megfogalmazza, hogy mindezek miért és hogyan akadályozzák a két fél közötti hatékony kommunikációt.

1989 után Románia, a román állam megpróbálta rendezni az egyházakkal való viszonyát. Ennek megfelelően már az 1991-es új Alkotmányban szabályozta a vallásszabadságot és az egyházak jogállását, melynek alapja a felekezetek autonómiájának az elismerése. Jelen tanulmány az állam és egyház meglehetősen összetett viszonyát mutatja be, valamint a Romániában elismert egyházak jogállását. Az állam és egyház viszonya alapvetően alkotmányjogi jellegű, hiszen szervesen kötődik olyan alapjogokhoz, mint a lelkiismeret-szabadság, a kifejezés- és szólásszabadság, valamint a vallásszabadság.

In studies on the composition of prophetic literature, the larger textual layers reinterpreting earlier texts, the so-called Fortschreibungen, received much attention. It is well-known that beside these larger literary elaborations prophetic books also contain shorter explanatory interpolations, often called glosses, which intend to clarify a particular imagery of the prophecy (e.g., Isa 9:14). A systematic reading of these short annotations has been neglected, however, in studying the formation of prophetic books. The present article reconsiders the Isaiah-Memoir from this perspective.

In Jeremiah 28, there is a dispute between the prophets Jeremiah and Hananiah over the (il)legitimacy of prophecies of salvation concerning Judah and prophecies of judgement regarding Babylon. On the eve of Jerusalem’s fall to the Babylonians, the prophet Jeremiah, who proclaims judgement on Judah at the hands of Babylon, appears to be the true, genuine, canonical voice of God.

In der Psalmenforschung stößt man auf die Bezeichnung der Rachepsalmen. Jedoch muss klargestellt werden, dass diese Bezeichnung keine gattungskritische Einordnung darstellt. Sie steht für eine thematische Gruppierung derjenigen Psalmen, in denen das Thema der Rache und Vergeltung vorkommt und die die Ahndung mit gewaltigen Bilder assoziieren. Auf diese Weise werden auch solche Stücke des Psalters als Rachepsalmen eingeordnet, die die Wurzel נקם gar nicht verwenden. In der vorliegenden Studie werde ich nach einer kurzen Skizzierung der Semantik der atl.