Az ószövetségi Izrael számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izrael az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára.

Isten, aki megbán valamit, aki változtat egy korábbi döntésén – egyike azoknak a különös képzeteknek, amelyeket egyik holland professzor ilyen cím alatt foglalt össze tanulmányában: „Isten árnyoldalai az Ószövetségben”. Ezek a képek jelentős szerepet játszanak abban, hogy sok mai bibliaolvasó közelebb érzi magához azt az Újszövetséget, amelyben Jézus Istennek a „fényesebb” arcát jelentette ki. De mit jelent az, hogy Isten megbán valamit? Egyáltalán használhatjuk-e ezt a kifejezést Istennel kapcsolatban? Nem zárja-e ki tökéletessége azt, hogy ő bármit is megbánjon?

This article argues that Isa 29,15-24 is composed of five coherent segments. The early Isaianic word, 29,15+21, was reinterpreted in a new way by an exilic author in 29,16-17+20. The presupposed blindness of Yhwh serving as a motivation for an ungodly life by those addressed in 29,15, is reconsidered as the ideology of desperate people who deem the blindness of Yhwh explains the present desolate condition of Jerusalem. The former injustice in Isaiah's society (29,21) is reinterpreted as the injustice of the foreign tyrant against the people of Yhwh. Isa 29,18+24 (the blindness of the people) and 29,19+23d-e (the oppressed Yhwh-fearing people) elaborate on the same theme in a larger context and presuppose a similar situation and author as implied by 29,16-17+21, probably to be identified with Deutero-Isaiah. A final expansion of the text reassessing the seeing of Jacob and the reverence of Yhwh by his descendants can be discerned in 29,22-23c, which probably comes from the post-exilic period.

It is argued that the preposition in Prov 1:22b is employed as a dativus commodi, as opposed to earlier assumptions that it is a dativus ethicus. The employment of the preposition in Prov 1:22 as a dativus commodi in a construction with the verb, "to desire," implies an ironic criticism of the negative attitude of the "scoffers" towards Wisdom's call and of their revelling delight in their scoffing.