Az újszövetségi iratokban, mindenekelőtt a Pál nevéhez fűződő levelekben központi helyet foglal el az evangélium hirdetése mint az egyház missziójának és a gyülekezetek hitben való megtartásának és hitbeli kibontakoztatásának kiváltképpen való eszköze. Az evangélium hirdetését azonban arra alkalmas embereknek kell végezniük. Az újszövetségi írók elhívásukban és apostoli megbízatásukban alkalmasságuk isteni igazolását látják.

Pál szolgálatának ismertető jegyeit szemvedéseiben látja. Az apostol erőlensége, a sokféle megpróbáltatás, amelyekben szolgálata során részesült, egytől-egyig azt példázza, hogy nem az ember alkalmassága, rátermettsége, fizikai vagy lelki ereje képesíti őt az evangélium embert próbáló szolgálatéra, hanem Isten megtartó ereje. Az az erő, amellyel Isten a kereszten szenvedő és meghalt Jézust feltámasztotta a halálból, ez, és csakis ez az erő hordozza Pált és munkatrásait igehirdető, gyülekezeteket alapító és gondozó munkájuk során.

Kelet-európai térségünkben a hivatalos világnézet rangjára emelt ateizmus évtizedeken át azt sulykolta az iskolákban és a nyilvánosság minden fórumán, hogy hit és tudomány kizárják egymást. Ha tehát valaki természettudományos képzettséggel rendelkezik, és ennek megfelelően szigorúan az ok-okozati összefüggések szerint gondolkodik, az nem lehet vallásos, istenhívő ember. Aki mégis ilyennek vallja magát, az megrekedt az emberi gondolkodás fejlődésének valamilyen gyermeki, naiv, babonás fokán.

A Filippibeliekhez írott levél első fejezetében nem az evangélium fő tartalmi elemeit leíró elvi alapvetés áll az érdeklődés középpontjában, hanem az evangéliumhoz és az evangélium ügyéhez való viszonyulás, legyen szó akár a gyülekezetről, akár az apostolról és az evangélium más munkásairól, vagy éppenséggel arról a pogány környezetről, amelyben az apostol, a munkatársak és a gyülekezet az evangélium ügyét valamilyen módon képviselik.

A családpasztoráció feladatát ellátni próbáló lelkésznek ismernie kell a család „működésének” feltételeit és szabályait, és ebben nagy segítségére lehet a rendszerszemlélet.

Az előadás Thomas Long 1988-ban megjelent Preaching and the literary forms of the Bible című könyvét mutatja be és gondolja tovább.

A reformáció egyik nagy megvalósítása a népiskolai hálózat kialakítása volt. Erdélyben az oktatás kiterjesztésére már a16. reformátori zsinatok nagy figyelmet fordítottak, de a tényleges népiskolai hálózat felépítése, kialakítása általánossá tétele csak a 17. századtól kezdődött el. Az előadás a korabeli iskolai oktatás alapvető kérdéseire keresi a választ, rámutatva az oktatás jellemzőire, a lelkész és a tanító hivatali viszonyára, a tananyagra és az iskolába járási hajlandóságra.

Új pedagógiai koncepciók és módszerek alkalmazása a katekhézisben. Teljesen gyakorlati megközelítésben kerülne sor az új pedagógiai koncepciók és módszerek alkalmazásának bemutatására. A katekhétikai előadás a jelenlegi katekhézis elég alacsony hatékonyságából indul ki, azaz megfigyeli és megállapítja, hogy mi változott a mai fiatal generációk megértési folyamataiban, ami megakasztja a katekhézist és nem engedi hatékonyan művelni azt. Meg kell azt is vizsgálni, hogy a lelkipásztor milyen hozzértéssel (kompetenciával) rendelkezik, ami segíti a katekhézis szolgálatában.

A holarchikus szemlélet a világot rétegzett világnak tekinti. Ez érvényes az egyházra is. Az egyének (személyek) hozzájárulnak a „csapathoz” (presbitérium, gyülekezet), a csapa a maga rendjén az egyénekből táplálkozik, és ugyanakkor hozzájárul a nagyobb egész, az egyház jóvoltához és küldetéséhez. Ezt a folyamatot mutatja be az előadás úgy, hogy az egyént és a gyülekezetet a részvételre (participácíó)  motiválja, ami hozzájárul az egyház megújulásához.

Az intertestamentális kort, vagyis az Ószövetség kései iratai és a Jézus Krisztus kora közé eső igen-igen mozgalmas időszakot azért nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert ezalatt jelentős változások mentek végbe a választott ószövetségi nép gondolkozásában. Ebben a korban többféle írásmagyarázási módszer is kialakul, illetve gyakorlatban van, s ezeknek közös jellemzője, hogy erőteljesen támaszkodnak a már kialakult kánon könyveinek írott szövegére. Ezt tükrözi a Makkabeusok első könyve is.

A keresztyén teológia szempontjából a prófétai irodalom kulcsfontosságú szerepet tölt be. Az újszövetségi szerzők erre az iratgyűjteményre hivatkoznak, amikor Krisztus messiási mivoltát akarják legitimálni. Bullinger pedig a prófétai küldetésben látja a reformátori egyház igei szolgálatának az analógiáját. Ennek ismeretében nem véletlen, hogy az ószövetségi prófétizmus a bibliatudományokban is rendkívül sok figyelmet kapott. De ez a kutatástörténet mind a próféta személyét, mind a prófétai szövegeket illetően alapvető változásokról tanúskodik.

A lelkészi szolgálat fontos része az éneklés, és fontos eszköze az énekeskönyv. Ismerjük-e valóban a gyülekezeti énekeinket? Tudatosult-e bennünk, hogy az egyes nagyheti és húsvéti énekeink milyen szimbólumokkal, s a dallamba is elrejtett üzenettel próbálják meg kifejezni a kimondhatatlant: a kereszthalál döbbenetét, a feltámadás titkát, az új élet örömét? Vajon mi ezeknek az énekeknek a története? Kik és mikor kezdtek először ezekkel a szavakkal és dallamokkal így énekelni az életről és halálról?