Úgy érzem, hogy Nagycsütörtök kissé méltatlanul elhalványult Nagypéntek mellett! Persze, értem én, kell a dráma, kell a vér látványa a nagyvilágnak, lásd Mel Gibson Jézus-filmjének a sikerét, de ha valaki ezt keresi, akkor bőven megtalálja a passió hetének csütörtöki napján is! Sőt, ezen felül nagyon mély mondanivalót is! Nagycsütörtökön ugyanis Jézus tanítványaival együtt elfogyasztja a páskavacsorát, majd megalapozza az úrvacsorát; megmossa a tanítványok lábát, majd „új parancsolatot” ad nekik, hogy egymást szeressék! A Gecsemáné-kertben Istenhez fohászkodik; Júdás elárulja, durva katonák letartóztatják, Péter megtagadja, tanítványai cserbenhagyják, és még aznap este a főpapok és vezetők Nagytanácsa halálra ítéli! Érdemes elolvasni mind a négy evangéliumbeli, egymástól néhol eltérő tudósítást erről a napról, hogy érezzük meg: mai tanítványi életünk sok vonatkozása tulajdonképpen nagycsütörtökből ered!

Én ezt akkor értettem meg igazán, amikor 2000 nagycsütörtökén, Amerikában egy zsidóból átkeresztelkedett, de a hagyományokat érdekesen megőrző, azokat a keresztény tradícióval ötvöző család meghívott magához, hogy a páskavacsorát elfogyasszuk! Ez volt az ún. széder-vacsora, ami a zsidó népnek az egyiptomi fogságban elköltött utolsó vacsorájából kiindulva, Isten szabadítására emlékezteti őket. A vacsora azzal kezdődött, hogy a családfő megemelt egy borral töltött kelyhet, és azt mondta: „L’Chaim” (Láhájm!) Tudni kell, hogy ez a L’chaim sokkal több, mint egy „egészségünkre”! Olyan, mint amire mi teológusokként azt mondtuk, hogy „Áldja meg!”, csak sokkal több erő van benne, merthogy ez egy hitvallás: azt fejezi ki, hogy Isten az élet ura, aki kihozta őket a szolgaság földjéről! Ezek után, az egyik unoka, a jólbegyakorolt forgatókönyv szerint megkérdezte: miért más ez az este, mint a többi? – és következett az egyiptomi kivonulásnak a Mózes második könyvében leírtak szerinti ismertetése. És rögtön világossá vált, hogy azért kell kovásztalan kenyeret enni, mert sebtiben kellett elindulni, azért kell bárányt enni, mert a bárány vérével kenték be a zsidók házát, hogy a halál angyala tudja, oda nem kell mennie, és azért kell mindent keserű füvekkel fűszerezni, hogy emlékeztessen a fogság keserű napjaira, és azért van sós víz egy tálban, mert ez jelképezi a könnyeket, amit a nép hullatott Egyiptomban stb. Majd a család – kihangsúlyozva, hogy a hagyományok keverednek – elmesélte az utolsó vacsora történetét, és számomra minden – a kenyér megtörése, a bor, a bárány, de még „a tálba nyúlás” is! – teljesen más értelmet nyert!
És tudni kell, hogy ugyanazon a napon előtte az egyetemen egymásnak megmostuk a lábát (és emlékszem, nem a mások lábát megmosni, hanem a lábmosást elfogadni volt a legnehezebb!), aztán visszavonultunk egy háromórás, szótlan Gecsemáné-kerti elmélkedésre és imádkozásra! De a történet nem ért véget, mert a végén behívtak a díszterembe, és az egyetem elnöke sorra odajött hozzánk, és azt mondta: ne légy Péter! Ne légy János! Ne légy Jakab! stb., majd a végén a Jn 13,34-et idézte: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást!”

Nagycsütörtök van. Az angol megfelelője, a Maundy Thursday, pont az előbbi bibliai versben gyökerezik – Jézus „új parancsolatot”, „mandatum novum”-ot ad tanítványainak, és az új mandátum nem négy évre, hanem egy életre szól: szeressék egymást! Tudja: minden mindennel összefügg: a páskavacsorából majd úrvacsora lesz, a lábmosásból az alázatos szolgálat jelképe. Tudja, hogy kései tanítványai néha meg fogják tagadni, el is árulják, ha akad harminc ezüstpénz. De a legjobban talán az fog fájni, hogy senki, még a legközelebbiek sem tudnak egy órácskát virrasztani, mert a lélek kész, de a test erőtlen. Vagy fordítva? – a test kész, és inkább a lélek erőtlen?

Nagycsütörtök van. Sokan a mostani helyzetünket nagypéntekhez hasonlítják, és azt mondják, úton vagyunk a Golgotára! Kérem, ne túlozzunk! Nagypénteke van azoknak, akik most szenvednek, és akik az első vonalban értük harcolnak: orvosoknak, ápolóknak, hozzátartozóknak. Mi nagycsütörtökön vagyunk! Gecsemáné-kerti gyötrődés, a páskavacsorás asztalközösség, a lábmosásban újratanulható alázat, és az új parancsolat mandátumának átvétele zajlik most. Arcunkról lekopott az álarc, minden emberi, minden természetes – Isten és ember, Jézus és a kései tanítványok közötti viszony újrarendezésének időszaka ez!

A mai nap a Jézus Krisztus Szupersztár Gecsemáné-kerti jelenetét hallgattam meg többször is. Andrew Lloyd Webber csodálatos zenéje mellett, az elhagyatottság, a tanítványi közöny miatti fájdalom megszólaltatásán túl, mégis csak ez az evangélium maradt mára: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te!” (Mt 26,39)

A hagyomány él, a történet folytatódik, és te is részese vagy! Péter, János, Jakab, és a többiek, ne aludjatok! A Mester imádkozik, a távolban ezüst és kard csörren, a kakas már gyakorol. De a vérrel lepecsételt tanítványi mandátum már a zsebünkben. Mindazonáltal, ne úgy legyen, ahogy mi akarjuk, hanem legyen meg az Ő akarata!
Ámen.