Újszövetség

Luther Márton szerint Péter apostol első levele az újszövetségi kánon egyik legfontosabb könyve, mivel nyomatékosan kiemeli Jézus Krisztus kereszthalálának megváltó erejét. A levél célja, hogy útmutatást és bátorítást nyújtson a diaszpórahelyzetben élő Krisztus-hívőknek abban az időben, amikor a Római Birodalomban Domitianus császár idejében részlegesen már elkezdődött a keresztyénüldözés.

A szakszemináriumi jellegű tárgy exegetikai és valláspszichológiai nézőpontból vizsgálja az őskereszténység alapösztönök transzformációjára néző válogatott szövegeit, illetve az ősegyház vallási dinamikáját meghatározó nagyobb témákat.

A keresztyének társadalmi felelősségéről Péter első levele az ún. házitáblákban beszél, amelyek a levél második részét képezik (2,11– 4,11). Ezekben az intelmekben összefoglalja azokat az erkölcsi elveket, illetve magatartásformákat, amelyek a keresztyének felelős életvitelére vonatkoznak. Az erkölcsi tanításokat csak akkor érthetjük helyesen, ha figyelembe vesszük azt a szövegkörnyezetet, amelybe a levélíró beágyazta azokat.

Abból a feltevésből indulok ki, hogy a Jak 1,2–18 olyan koherens egység, amelyben a szerző kifejti levele alapgondolatát. Eszerint a keresztyén integritás Isten integritásából fakad, ezért minden körülmények között meg kell őrizni, és fenn kell tartani azt. Az integritás kifejezés e kettős vonatkozásban azt jelöli, hogy teljes az összhang egy személy (vagy közösség) értékrendje és cselekvése között.

Oldalak

Subscribe to Újszövetség