Áldozócsütörtökön, Urunk mennybemenetelének ünnepén, Húsvét után 40 nappal, Jézus Krisztus főpapi imájából szól hozzánk az Ige. 40 nap. A karantén szó is ebből ered. A kolera és pestisjárványok idején 40 napig kellett a hajók vesztegeljenek a velencei kikötőkben és csak utána szállhatott partra a legénység.

Jézus Krisztus feltámadása után 40 napig volt együtt a tanítványokkal. Nem tudunk meg sokat az evangéliumokból erről az időszakról, azonkívül, hogy Jézus Krisztus megjelent a tanítványoknak és másoknak is, egészen a mennybemenetel pillanatáig. Ezt is elég táviratszerűen írják le az evangéliumok. Mégis egy lényeges eseménye az evangéliumnak. A hitvallásunkban is elmondjuk, hiszem, hogy Jézus Krisztus felment a mennybe. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte Jézus mennybemenetelét. Később a Szentírásból ismert húsvét utáni 40. napra került. A 12. századtól kezdve körmenetet tartottak, megkerülték a templomot és a bérmálkozás illetve a konfirmálás is ehhez a naphoz kapcsolódott. Mi is most kijöttünk a templomból. Kijöttünk az otthonainkból, a bezártságunkból, hogy végre eljöhessünk az Úr házába, de az emberi rendelkezések következtében még csak a templomudvaron gyűlhetünk össze. Kényszer vagy lehetőség ez a mi számunkra? Csalódásként vagy áldásként éljük meg?

Piros betűs ünnep a mennybemenetel az egyházi naptárban, de méltatlanul kicsi a jelentősége a mi életünkben. Miért volna fontos, hogy visszakapja régi fényét ez az ünnepünk? A Heidelbergi Káténk is beszél erről, hogy miért fontos, mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele? Három pontban foglalják össze a hitvallás szerzői a választ erre a kérdésre:

1. Először, hogy ő a mennyben Atyja színe előtt értünk könyörög.
2. Másodszor, hogy a mi testünk ővele már a mennyben van, s ez biztos záloga annak, hogy ő mint a mi fejünk, minket tagjait is fölemel magához.
3. Harmadszor, hogy ő viszontzálogul a ő Lelkét küldi le nekünk, akinek ereje által nem a földieket keressük, hanem az odafennvalókat, ahol Krisztus ül Istennek jobbján.
Mai alapigénk is tulajdonképpen erről szól, ebből is látszik hogy a hitvallásunk szerzői a Bibliára alapoztak, amikor a kérdésekre megfogalmazták a válaszokat.

Nézzük meg a mai igénk kapcsán, hogy:
• Milyen Istenünk van?
• Mit tett és tesz Jézus Krisztus értünk?
• És mi a mi feladatunk?

1. Isten elküldte Krisztust e világra. Megismertette önmagát. Érthetővé tette magát számunkra. A fenséges, titokzatos Isten emberi formát vett fel, hogy megérthessük mennyire szeret minket. Isten a dicsőséget is adta Krisztusnak. Van, amikor ez láthatatlan. A keresztfán úgy gondoljuk, hogy ebből nem sok látszik. A mennybemenetelkor sokkal inkább. Az Atya egy a Fiúval. Már a világ teremtése előtt egyek voltak. Az Atya szereti a Fiút. Isten szeret minket. Az Atya Krisztusnak adta az embereket. Vagyis olyan Istenünk van, akiről megtudhatjuk azt, hogy nemcsak megteremtette a világot, hanem gondot visel rá, féltőn szeret minket.

2. Jézus Krisztus kéri az Atyát. Közbenjárónk. Nemcsak közvetíti a mi imádságainkat, hanem az érdekünkben közbenjár, azt kéri, amire igazán szükségünk van. Lobbyzik értünk. Európának ezen a pontján, a balkáni politikában szocializálódva sokan hozzászoktak ahhoz, hogy valamit úgy lehet elintézni a fővárosban, ha van ott egy emberünk, aki tudja, hogy hol nyílnak az ajtók, mit kell tenni ahhoz, hogy egy probléma időben megoldódjon. De újabban ezt már büntetik. Van ennek az eljárásnak egy finomított változata, amit lobbynak hívnak és a fejlett demokráciákban a döntéshozókat így befolyásolják, hogy a befektető érdeke szerint alakuljon a törvény. De az ilyen esetben, az aki a lobbymunkát kifejti komoly fizetést kap ezért. Jézus közbenjár és lobbyzik értünk, teljesen törvényesen, de tette ezt úgy, hogy életét áldozta értünk. Meghalt, hogy mi éljünk. Odaszenteli magát miérettünk, hogy mi is megszenteltek legyünk az igazságban. Szent az, akit Isten számára elkülönítettek. Imádkozik, könyörög érettünk. Azokért, akik már az övéi vagyunk és azokért, akik ezután fognak hinni őbenne. Krisztus az ő dicsőségét nekünk adja. Jézus Krisztus ismeri az Atyát. Megismerteti velünk az Atyát. Imádkozik a szűkebb tanítványi körért és a tágabb értelemben vett közösségért, az egyházért.

3. És mit mond az ige rólunk? Megszenteltek legyünk az igazságban. Egyek legyünk, hogy elhigyje a világ, hogy Krisztust az Atya küldte. Egyek, de nem egyformák. Tökéletesen egyek legyünk, hogy megismerje a világ, hogy Krisztust az Atya küldte. Az isteni szeretet legyen bennünk. Az Atya Krisztusban, Krisztus bennünk.
Ugyancsak a Káténkból tudjuk, hogy Jézus Krisztus, mint főpap, testének áldozatával minket megváltott és az Atya színe előtt szüntelenül könyörög értünk és mi is, mint keresztyének vagyis Krisztus követői, próféták, főpapok és királyok vagyunk és főpapként az a feladatunk, hogy magunkat élő hálaáldozatul átadjuk őneki.

A főpapi ima, még a 40 napi együttlét előtt hangzott el. És így utólag a mennybemenetel felől nézve, minden szó értelmet nyer ebből az imádságból. Ha nem így hallgatjuk ezt az igét, akkor lehet ez csupán egy logikai okfejtés arról, hogy Jézus mit gondolt a halmazelméletről, ha Isten Jézus Krisztussal egy és a Jézus Krisztusban hívők, az egyház egy Jézussal, akkor az egyház is benne van Istenben és Isten is benne van az egyházban. De a logikai okfejtésen túl, ott van ebben az imádságban az a szeretet is, amivel viszonyul Isten az emberekhez Jézus Krisztuson keresztül.

Zwingli azt mondta, hogy a véges nem fogadhatja be a végtelent. Az úrvacsoratan kapcsán mondta ezt, de ebben az értelemben azt jelenti, hogy az ember nem fogadhatja be Istent. De a szeretet törvénye, minden emberi logikát felülír.

Legnagyobb botrányköve a keresztyén egyháznak az, hogy noha egy Istenben hiszünk, mégis annyifelé szakadtunk. Van próbálkozás arra nézve, hogy keressük az egységet, mert mi magunk is érezzük, hogy hiteltelenné válunk, gyengítjük az evangélium erejét, de amíg csak egymáshoz közeledünk, addig kudarcra ítélt ez az egység. Az igazi ökumené Krisztusban keresi az egységet. Ha benne vagyunk, akkor az, ami különbség közöttünk csak egyszerűen a sokszínűség ajándékává válik. Jézus Krisztus, olyan, mint egy prizma, melyen keresztül az isteni fény érkezik hozzánk és mi ennek a fénynek a különböző összetevőit látjuk, vagy éppenséggel azzal azonosulunk. És csak úgy tudjuk újból visszatükrözni a fehér fényt, ha a magunk kis különböző színű fénysugarával együtt világítjuk meg Jézus Krisztust.
Jézus megszenteltetést kér a tanítványai számára. A tanítványok nem olyanok, mint a világ. A Krisztus követés mássá tesz. Nincs ellentmondás ebben? Elkülönülni és mégis elmenni a világba?

Milyen célból imádkozik Jézus a gyülekezet jövőjéért? Mindnyájan egyek legyenek. Az Atyával való egység ennek a modellje. A gyülekezet egysége benne és az Atyában valósuljon meg. Nem egy misztikus egység, hanem a szavak és a tettek egysége. A világ higyje el, hogy te küldtél engem. Nem bezárkozó, hanem kitekintő, misszionáló közösség.

Milyen szép szimbólikája van ennek a mai napnak. Vágyódtunk arra, hogy újból együtt lehessünk a templomban és mégsem lehetünk, hanem itt a határon a templom és a város határán tartjuk meg az istentiszteletet. Lehet, hogy ez nem is egy egyszerű emberi tiltás, hanem egy isteni ajándék, felszólítás, hogy vegyük komolyan a tanítványi mivoltunkat és nyissunk a város felé. Szóljunk azokhoz, akik nem tartják fontosnak azt, hogy itt az egyházban éljék meg a közösséget Istennel és emberekkel. Hirdessük az evangéliumot és ha kell, ha nagyon szükséges használjunk szavakat ehhez. Az evangélium hirdetése lehet az is, ha a város látja hogy itt egy örvendező közösség lakik, aki gondját viseli a templomnak, aki odafigyel az emberekre, aki úgy éli meg hitét, hogy szolgál másoknak.

A napokban egyik keresztfiam részt vett egy online Kányádi versmondó versenyen és ez a kicsi legényke egy gyönyörű verset mondott, aminek az utolsó versszaka így hangzik:
Megáll a nap a delelőn / s dúdolja döngicséli / a legeslegnagyobb öröm / félelem nélkül élni
és ontja ontja sugarát / hogy jutna bár egy résnyi / oda is ahol nem lehet / félelem nélkül élni
oda is ahol nem lehet / félelem nélkül élni

A legnagyobb öröm, félelem nélkül élni.
Ezt a félelem nélküli állapotot, az öröm felszabadultságát kínálja nekünk a hit, a hit abban, hogy Jézus Krisztus nekünk közbenjárónk. Ez a mi feladatunk is, mint tanítványoknak, hogy egy, úgy gondolom, hogy nem is a vírustól, hanem az attól való félelemtől megbénult világba újból életet vigyünk.