Nem egészen 10 nappal ezelőtt egy temetésen vettem részt, egy fiatal édesapát temettek róm-kat szertartás szerint. A sír mellett felesége, két leánya, sok-sok zenész barátja az Operából, a különböző együttesekből, amelyekben együtt zenéltek. A liturgia szép volt, a pap és a kántor együtt énekeltek, de református értelemben vett prédikáció nem hangzott el a temetésen. Felolvasta a pap az igét a János evangéliumából, de utána egy Wass Albert történet-részletet is és inkább azt magyarázta, alátámasztva néhány találó versidézettel. Zavaró volt az is, hogy sokszor a halottnak címezte mondanivalóját és nem a jelenlévő gyülekezetnek. A hantolás után még énekeltek egyet, aztán elsiettek, a sírások is rágyújtottak egy-egy cigire még a sírnál és telefonon egyeztettek a következő elvégzendő feladattal kapcsolatban, aztán ők is elmentek. Ekkor 6 cigányzenész, az elhunyt barátai, rokonai egymásra nézve zenélni kezdtek. A maguk hangján és hangszerein elsiratták barátjukat és ugyanakkor egy érezhető felszabadulást, a feszültségekből való feloldódást, feloldozást hoztak számomra és úgy gondolom, hogy a többi gyászoló számára is. Egyszerre volt megható és vigasztaló az, ahogy sírtak a vonós hangszereiken. Úgy éreztem, hogy sokkal többet mondtak így, mint szavakkal. Karl Barth meg volt győződve arról, hogy a mennyországban Mozart muzsika fog hangzani, én úgy gondoltam akkor, hogy lehet, de valószínűleg cigányok fogják húzni azt a maguk stílusában.

Volt egy szép szimbolikus jelenet, ahogy zenélés végén, némán átölelték az özvegyet, és a muzsikától erőre kapva, szinte már az özvegy volt az, aki bátorította őket.
Többen idézték már esti áhítatok során azt az Assisi Szent Ferenctől származó felszólítást, miszerint: Hirdesd az evangéliumot, és ha szükséges, használj szavakat!

Sokszor érezzük azt, hogy szavainknak nincs súlya, és hogyha valakitől búcsúzunk, vagy tudjuk azt, lehetséges, hogy utoljára találkozunk, akkor minden szavunkat megrágjuk, megfontoljuk, hiszen valami fontosat akarunk mondani. Jézus utolsó szavai ezek a néphez. Szól még az alapigén kívül a tanítványokhoz, Pilátushoz, de úgymond a világhoz most szól utoljára. És az elmondottak tulajdonképpen összefoglalják Jézus tanításait.

A Károli fordítás és az eredeti szöveg szerint Jézus nem csak egyszerűen felkiáltott, hanem kiálta és monda. Nemcsak egyszerűen feltört belőle a kiáltás, az indulat, ahogy a szülőasszonyból vajúdáskor, vagy a haldoklóból a haláltusa alkalmával, hanem volt mondanivalója is. Nemcsak ereje, de súlya is volt az ő szavának. Nézzük meg, mit is mondott egykor Jézus magáról és mit üzen ma nekünk.

1. Először is azt, hogy Ő Isten küldöttje. Nem önmagát képviseli. Sajnos sok rossz példát tudnánk felsorolni, amikor Isten igéjét hirdetők a maguk dicsőségét keresik. Elfeledkeznek arról, hogy ők küldöttek, küldőjük van, megbízatásuk van. Ti most úgy mentek ki gyülekezetekbe szolgálni, hogy papírt kaptok erről, küldöttek vagytok, legátusok. Egy földi embertől, egy egyházi szolgától, a püspöktől kapjátok ezt a megbízatást, de tudnotok kell azt, hogy ti az Úristen küldöttei is vagytok ezen az ünnepen. Az Ő igéjét hirdetitek, az Úr Jézus feltámadásának örömhírével vigasztaltok megkeseredetteket. Mindaddig, amíg ennek a felhatalmazásnak, megbízatásnak a tudatában szóltok, addig hatalommal szóltok. Ha ez hiányzik, akkor lehet ugyan retorikailag, stilisztikailag, hangerő szempontjából kifogástalan a szöveg, de csak szöveg marad és nem lesz belőle igehirdetés.

2. Másodszor azt mondja Jézus, hogy aki rá hallgat az Istenre hallgat. Istenre hallgatni úgy lehet, ha Jézusra hallgatunk. Figyelek arra, amit az Atya mond, hisz így tudom én is azt mondani, amit Ő. Számunkra, igehirdetők számára ez egyben figyelmeztetés is, nem lehet nekünk folyton csak beszélni, igét hirdetni, kell hallgatnunk is. Hallgatnunk Őrá. Letérdepelni az Ő lábainál és csak ráfigyelni. Nemcsak a böjti időben, de minden alkalommal, amikor őróla akarunk szólni, előtte meg kell hallanunk, mi is az, amit Jézuson keresztül maga az Atya mond nekünk.

3. Harmadszor azt mondja Jézus, hogy Ő világosságul jött e világra. Hogy senki ne maradjon sötétségben, aki őbenne hisz. Még ma is, amikor fényszennyezésről beszélünk, még ma is nagyvárosokban is, ahol van éjszakai utcai világítás, még ma is sok a sötétben élő ember. A legnagyobb külső fényességben is élhet egy ember belső sötétségben. De ne beszéljünk általánosságokban. Itt a Teológián is élhet valaki sötétségben. Itt, ahol naponta szóljuk az Ő igéjét és hallgathatjuk azt. Jézus felkínálja magát, itt vagyok, tessék, használjatok, növekedjetek a fényemnél, erősödjetek általa, de nem világít erőszakkal a szemünkbe. Jézus világossága nem egy vallatólámpa erőszakos fényessége, nem egy villogó neonreklám hideg fényessége, hanem az ő fénye, éltető, utat mutató, életre vezető, meleg fény. „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok” énekeljük a gyermekdalban. Húsvéti liturgia, fény, gyertyák fényessége összeadódik és a hajnal közeledtével a természetes fény az ami kiűzi a sötétséget.

4. Negyedszer azt mondja Jézus, hogy nem a világot megítélni jött, hanem megtartani azt. Megkeresse és megtartsa ami, aki elveszett (Zákeus története) Mi az amit elvesztettünk a tőle kapott életajándékok, értékek közül? Ki az aki elvesztette ezt a felső vezérlést, útmutatást? Mind a két esetben (megítélni, megtartani) az ige olyan formában van, ami azt sugallja, hogy az ítélet és az üdvözítés már itt a jelenben zajlik és a jövőben fog kibontakozni. Érdekes az, ahogy az eredeti szövegben különbség van Jézus beszéde és beszéde között. Az utolsó ítéletkor elhangzó logosz, beszéd majd megítéli azokat, akik most nem hittek az egyszerű szónak(rémata). Mi vetjük az igemagvakat és azt tapasztaljuk szolgálatunk során, hogy mások meg megvetik az Ige magvait. Nem a mi feladatunk, hogy ítéletet mondjunk felettük, nekünk az a feladatunk, hogy hirdessük Isten igéjét.

5. És végül arról beszél Jézus, hogy Ő az örökéletet jött hirdetni. Azt az életet, ahol nincs több fájdalom és könny. Nem tudjuk, hogy milyen muzsika is fog szólni, de azt tudjuk, hogy ez olyan élet lesz, ahol nem lesz szenvedés, nem lesz betegség, csak boldog együttlét Istennel és a benne hívőkkel.

Mindezeket egy ellenséges környezetben, hitetlenkedő, esetenként gúnyolódó emberek között hirdette Jézus. Hittel és erővel. Minket sokkal barátságosabban fogadnak az ünnepen. Lehet, hogy az ellenállás a lelkekben ott van és nyilván lesz olyan igehallgató is, aki az évi egyszeri templombamenését tudja le a húsvéti istentisztelettel, de ezt megítélni nem a mi feladatunk. Nekünk a lehetőséget kell látnunk, hogy szólhatjuk Isten igéjét, vethetjük az igemagvakat, kiálthatunk és mondhatjuk az evangéliumot, hirdethetjük örömmel, olyan Urunk van, aki meghalt és feltámadott érettünk.

A szenvedés a halál hírnöke – mi másnak lehetne hírnöke a boldogság, mint a föltámadásnak? (Karinthy Frigyes). Ezt a húsvéti örömöt, boldogságot kérjük Istentől a szolgálatunkhoz, életünkbe, hogy szavakkal, vagy anélkül hitelesen tegyünk bizonyságot a feltámadt Krisztusról. Ámen