Első legációmkor a római katolikus többségű Felcsíkban voltam legátus. A madéfalvi gondnok, János bácsi a Békesség Istentől köszönésemre így válaszolt: Dicsőség Istennek. Azért mert az régebbi köszönés, mint a Dicsértessék a Jézus Krisztus. Akkor csak érdekesnek találtam ezt a köszönést, annyi év távlatából most már meghatónak is, hogy egy köszönésben is mennyi üzenet van, egy katolikus többségben élő kisebbségi református ember büszke identitása, hite, az, ahogyan gondolkodik Istenről, emberről az is benne lehet egy egyszerű köszönésben. Szomorúan hallom, amikor néhányan itt a Teológián leharapják ennek a köszönésnek a végét és csak annyit mondanak békesség. Nyilván arra is nagy szükségünk van, de lényeges, hogy kitől, mitől, honnan reméljük.

Gloria in exelcis Deo, énekelte a szerdai villámcsődületkor a kórus ezt az éneket, ami a mise egyik tételének a kezdő sora is. Szimbolikus volt az, ahogy előbb egy csengő hangú lány el-kezdte énekelni, majd lassan bekapcsolódtak a zenészek, a kórus, azok is, akiknek nem volt hangjuk, de mozdulatokkal énekeltek. Így lehetett ez egykor a betlehemi pusztában is, és ez a mi áldott lehetőségünk is, hogy hallva az ősi éneket, mi is bekapcsolódhatunk ebbe a mennyei zenge-dező kórusba.

Ján 8,32: megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket. Valóban? Egy-szer már megkérdőjeleztem ezt az állítást, de utólag elismertem, hogy tényleg így van. Csak lehet annak az árán, hogy az igazság nemcsak bilincset tör össze, hanem összetör bennünk egy képet, amit addig igaznak hittünk. Nem jelenti ez azt, hogy föltétlen hazugság lett volna az, amit addig hittünk, de mindenképp a hitnek, a biztos ismeretnek és a szívbéli bizodalomnak egy mélyebb vagy magasabb szintje az, ahova az igazság ismerete eljuttat. Érvényes ez a Szentírás igéire, üzeneteire is.

Ez az ismeret megszabadít minket attól a görcstől is, hogy ha kell, ha nem valami nagyot, újat, szenzációsat mondjunk egy-egy igéről. Pál apostolt parafrazálva, nem akarok most egyébről tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról a megszületettről.

A Jézus születését hírül adó angyal mellé felsorakozott mennyei seregek sokasága és dicséretet mondtak, énekeltek. Az ókori görög színjáték fontos eleme volt a kórus, mely megkülönböztetendő az énekkartól. Szüntelen jelenlétével biztosította az előadás folyamatossá-gát, a tragédiában figyelemmel kísérte, kommentálta és befolyásolta a hős sorsának alakulását, a komédiában csipkelődése, gúnyos személyeskedése párhuzamos a cselekménnyel, de mindkettőben mindvégig a szerző szócsöve is volt. Vagyis üzenetértékkel bír. Figyelmeztetés ez számunkra is, hogy az istentiszteleti liturgiánkban az éneklés az nem csak egy töltelék elem, ami az imádságok és az igehirdetés között kitölti a holtidőt és esetleg érdekesebbé teszi az istentiszteletet, ha-nem ugyanolyan fontos, mint a prédikáció vagy az imádság, üzenetértékkel bír, ezért az azt meg-illető tisztességgel és igényességgel kell művelnünk azt.

Van az úgy, hogy egy-egy éneket, amit hallás után tanulunk meg, ha nem értjük tisztán a szöveget, akkor hibásan rögzül, értünk, amit értünk alatta, a dallam az, ami magával ragad és a közös éneklés öröme szárnyakat ad és mi is egy kicsit úgy érezzük magunkat, minta az angyali kórus tagjai lennénk.

Sokáig úgy gondoltam, hogy itt a szeretet nagy parancsolatának mintájára, az angyalok arról énekelnek, hogy Istent tisztelnünk kell, őt dicsőítenünk, szeresd a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből és jóakarattal legyél az emberek iránt, vagyis szeresd fele-barátodat, mint magadat, ha ezt a kettőt betartod, akkor békességed lesz.

Az első Karácsonykor nemcsak Jézus született meg, hanem az angyalok éneke szerint az isteni rend is visszaállíttatott. Hiszen nemcsak rendelt ideje van mindennek, hanem rendelt helye is, amikor, erről megfeledkezünk, akkor a külső és a belső rendetlenség békétlenséget szül.
Az angyalok karácsonyi énekében egy egyszerű matematikai egyenletet, vagy ha úgy tetszik egy fizikai törvényt kapunk ajándékba.

A karácsony egyenletében az egyik oldalon az Isten dicsősége van, a másik oldalon az emberekhez való jóakarat. Így van e kettő egyensúlyban és élhetünk e földön békességben. Ha bármelyiket e kettő közül kivesszük, akkor az egyensúly felborul, megszűnik a békesség és békétlenség lesz helyette.

Ha szétnézünk magunk körül, akkor valóban megállapíthatjuk, hogy az összes reklám, karácsony körüli esemény, rendezvény arról szól, hogy legyünk jóakarattal egymás iránt, szeressük egymást, ha igazán kedvesek számodra szeretteid, akkor vásárolsz nekik ajándékot, élményt szerzel számukra. Van, ahol elhangzik az analógia, hogy úgy ahogy Isten megajándékozott minket, ennek mintájára ajándékozzuk meg mi is egymást, de már régen eltolódott a hangsúly, elvesztődött a lényeg.

Akkor, amikor Istent kihagyjuk életünkből, akkor egy űr támad azon az oldalon és a fizika törvényszerűsége szerint az így keletkező vákuum beszippant valamit, ami kitölti ezt az ürességet. Rendszerint az ember kerül az Isten helyére és igényli magának az Istennek járó dicsőséget. Mint jól nevelt keresztyének azért tudjuk, hogy ez nincs így rendjén és nagy, emberfeletti erőfeszítések árán ott maradunk a helyünkön, de valami istenpótlékkal próbáljuk betölteni az Isten hiánya miatt keletkezett ürességet.

Nagyon széles az istenpótlékok sora az életünkben, mindenki maga tudja, hogy mi az, amit odaenged az életében Isten helyére, ami átveszi az irányítást élete felett.

De mivel ennek a veszélynek is a tudatában vagyunk, ezért megpróbáljuk úgy kivédeni, hogy magát Jézust, akiben Isten emberi formát öltött tesszük Isten helyére. De elkövetjük azt a hibát, hogy a gyermek Jézust, a Jézuskát szeretnénk ott tudni Isten helyén, a bepólyált gyermeket, aki ott marad, ahova teszik. Aki fölött hatalmunk van, akit mi irányítunk.

Ezért lényeges, hogy a dicsőséget a magasságos mennyben lakó Istennek kell megadnunk. Nemcsak az ajándéknak, hanem az ajándékozónak is kell örülnünk. Nem szabad megfeledkeznünk róla.
Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek – olvashatjuk egy másik bibliafordítás szerint.

Ha az eredeti szöveget olvassuk és értelmezzük, akkor az angyalok éneke valahogy így hangzik: Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek és e földön és az emberekben, akik iránt Isten kimutatta jóakaratját, legyen békesség. Vagyis Isten a cselekvő a karácsonyi történetben.

Nem a mi jóakaratunkról van szó, mellyel ilyenkor ünnep táján megpróbálunk egymáshoz viszonyulni, hanem Isten jóakaratáról, jótetszéséről, döntéséről, aki így mutatta ki szeretetét az emberek iránt, hogy testet öltött és a mennyben lakozó felséges, titokzatos, megközelíthetetlen Isten érthetővé tette magát Jézus Krisztusban.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől. (Reményik Sándor: Békesség Istentől)

Dicsőség Istennek és békességünk Istentől legyen! Ámen