|
Sándor Béla Visky --- Debrecen · 2020
In: Fazakas Sándor - Kovács Krisztián Mielőtt megformáltalak az anyaméhben... 8 (Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2020), 117-134
Több milliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát a világban a béranyaipar. Hogyan illeszthető egy ilyen szenvtelen közgazdasági megállapítás a megszülető emberi élet misztériumához? Az alábbiakban röviden ismertetem a béranyaság jelenségét, valamint az ezzel kapcsolatos alapfogalmakat, ennek romániai jogállását és gyakorlatát más országok szabályozásának kontextusában, végül pedig néhány etikai szempontot fogalmazok meg a problémaegyüttesre nézve.
|
|
In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 11 (2020), 127-144
Ferencz József életét, munkásságát és teológiáját feldolgozó doktori dolgozatomban, amely az 1980-as évek második felében készült, tudatosan nem foglalkoztam a Baldácsy-alapítvány létrejöttének körülményeivel, tevékenységének értékelésével és jelentőségével, noha kutatásaim folyamán gyakran szembesültem ezekkel. Ez az alapítvány a magyar protestáns egyházak működését és támogatását volt hivatott elősegíteni a 19. század második felében. |
|
Kurta József --- Kolozsvár · 2020
In: Kolumbán Vilmos József Egyház, iskola, művelődés. Egyháztörténeti tanulmányok. (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2020), 388-403
Vásárhelyi János (1888-1960) 1925-ben kapcsolódott bele az Erdélyi Református Egyházkerület liturgiát érintő munkálataiba, főjegyzőként az 1929-es liturgiareform adminisztratív részében volt jelentős szerepe, majd püspökként 1950-ben saját szerkesztésében új ágendáskönyvet adott ki. A tanulmány Vásárhelyi liturgia körüli tevékenységét és annak hatásait vizsgálja.
|
|
Kató Szabolcs Ferencz --- Budapest · 2020
In: Bihari E., Molnár D., Szikszai-Németh K. Tavaszi Szél – Spring Wind 2019 (Doktoranduszok Országos Szövetsége 2020), 543-550
Az ugariti szövegek 1928-as felfedezése hatalmas szenzáció volt az 20. század első felében. Nemcsak egy nyugat-sémi kultúra írásos, szellemi örökségét fedezték fel Rasz Samra törmelékei alatt, hanem a vallásos szövegek istennevei a legnagyobb mértékig megegyeztek az ÓSZ-ben Jhwh mellett olvasható istennevekkel. Az ÓSZ-ből ismert „kánaáni” istenek, hirtelen megelevenedtek mítoszok, eposzok, rituálék és más kultikus szövegek ékírásos agyagtábláin. Nem maradhatott el a tudományos ováció, amely röviddel a felfedezés után Mezopotámia helyett Ugarit felé fordította figyelmét. |
|
In: Theológiai Szemle 63 (2020), 245-250
|
|
In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 11 (2020), 7-37
Az Exodus 4,24–26 egyike azoknak az ószövetségi történeteknek, amelyek a mai bibliaolvasóban kérdések sorozatát indítják el. Ez a rövid epizód egy félelmetes Isten képzetét tárja elénk, aki látszólag minden ok nélkül tör rá a néhány sorral előbb komoly feladattal megbízott Mózesre azzal a szándékkal, hogy megölje őt. Sem ez az epizód, sem annak közvetlen kontextusa látszólag nem ad magyarázatot erre a szokatlan isteni megnyilvánulásra. Ez a tanulmány amellett érvel, hogy e történet eredeti formája a 4,19.24-26 versekből állt, s Exodus 2,23a közvetlen folytatása lehetett. |
|
In: Erdélyi évszázadok. A kolozsvári Magyar Történeti Intézet évkönyve 5 (2020), 283-289
|
|
Vilmos József Kolumbán --- Prešov · 2020
In: Peter Kónya, Annamária Kónyová Cirkev a náboženstvo v Uhorsku v ranom novoveku. Egyház és vallás a Koraújkori Magyarországon (Vydavatelstvo Prešovskej Univerzity 2020), 419-431
|
|
Tímea Benkő --- Kolozsvár · 2020
In: Kolumbán Vilmos József Határtalanul a határok között. egyháztörténeti tanulmányok (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2020), 253-266
|
|
Vilmos József Kolumbán --- Kolozsvár · 2020
In: Kolumbán Vilmos József Egyház, iskola, művelődés. Egyháztörténeti tanulmányok (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2020), 144-161
|
|
Ősz Sándor Előd --- Kolozsvár · 2020
In: Kolumbán Vilmos József Egyház, iskola, művelődés. Egyháztörténeti tanulmányok (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2020), 43-55
|
|
Sándor Kovács --- Kolozsvár · 2020
In: Kolumbán Vilmos József Határtalanul a határok között. egyháztörténeti tanulmányok (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2020), 154-164
|
|
In: Igazság és élet 14 (2020), 615-624
|
|
Ősz Sándor Előd --- Kolozsvár · 2020
In: Bogdándi Zsolt, Lupescuné Makó Mária Peregrináció és erudíció : Tanulmányok Tonk Sándor tiszteletére (Erdélyi Múzeum-Egyesület 2020), 359-378
|
|
Tasnádi István --- Kolozsvár · 2020
In: Kolumbán Vilmos József Egyház, iskola, művelődés. Egyháztörténeti tanulmányok (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2020), 197-212
|
|
Kató Szabolcs Ferencz --- 2020
In: Igazság és élet 14 (2020), 369-380
|
|
Csaba Balogh --- Komárom · 2020
In: Egeresi László Sándor, Kókai Nagy Viktor Adalékok Izrael történetéhez. Ünnepi kötet Karasszon István 65. születésnapja alkalmából (2020), 38-88
A Babilonba elhurcolt júdaiak életének egy-egy mozzanatát, szellemi kontextusát az Ószövetség is feljegyzi (pl. 2Kir 25,27-30; Zsolt 137; Jer 29; Ez; Ézs 40-55). Ezeket a bibliai forrásokat kiegészítik, adott esetben árnyalják, ám mindenképp új perspektívából világítják meg azok az újbabiloni szövegek, amelyek korábbi és újabb ásatások nyomán kerültek felszínre. |
|
In: Igazság és élet 14 (2020), 104-115
|
|
Kató Szabolcs Ferencz --- 2020
In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 11 (2020), 39-63
E tanulmány célja nem az, hogy eldöntse az olvasó helyett a kérdést: milyen típusú isten volt kezdetben JHWH? Hanem hogy a bemutatott argumentumok alapján hozzásegítse az olvasót saját véleménye kialakításához, illetve a bibliográfia segítségével megkönnyítse a további kutatást. Az első fontos felismerés az, hogy az ókori Közel-Keleten és az Ószövetségben is nagyon tág az „isten” fogalma. Minden, amely meghaladja az im-manens szférát, már a mennyeihez tartozik, és istennek tekinthető. A mi istenfogalmunk más logikára épül, és ez megnehezíti vizsgálódásunkat.
|
|
In: Magyar Könyvszemle 136 (2020), 354-359
|
|
Tímea Benkő --- Zenta · 2020
In: Miklós Réka Egyházzene és kántorképzés. A Délkelet-Európai Regionális Himnológiai Konferencia Előadásai, Szabadka 2018. aug. 17-19. Kirchenmusik und Kantorenausbildung. Tagungsbericht der 1. Südosteuropäischen Regionaltagung der IAH, Subotica, 17.-19. August 2018 (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2020), 159-174
|
|
Szabolcs Czire --- Szeged · 2020
In: Szőnyi Etelka Bibliaértelmezés - korok, módszerek, kontextusok. Írások Benyik György tiszteletére 68. születésnapja alkalmából 3 (JATE Press 2020), 545-558
|
|
Sándor Kovács --- Kolozsvár · 2020
In: Kolumbán Vilmos József Egyház, iskola, művelődés. Egyháztörténeti tanulmányok (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2020), 320-334
|
|
In: Magyar Könyvszemle 136 (2020), 151-160
|
|
István Pásztori-Kupán --- Budapest · 2020
In: Sepsi Enikő, Vassányi Miklós Initiation into the mysteries (Károli Gáspár Református Egyetem - L'Harmattan Kiadó 2020), 81-91
|
|
Kató Szabolcs Ferencz --- 2020
In: HTS Teologiese Studies/Theological Studies 76 (2020), 1-7
In the past decades, research has raised the idea of a theology of the Septuagint (LXX) on various occasions. Important works were recently published on this topic in the Handbuch zur Septuaginta and the Septuagint and Cognate Studies series. The general theological tendencies of the LXX are identified by scholars in eschatology, messianism, anti-anthropomorphism and angelology. These tend to all be regarded as further developments of the theology of the Hebrew Bible (HB). |
|
In: Keresztény Magvető 126 (2020), 65-79
|
|
Tímea Benkő --- Zenta · 2020
In: Miklós Réka Egyházzene és kántorképzés. A Délkelet-Európai Regionális Himnológiai Konferencia Előadásai, Szabadka 2018. aug. 17-19. Kirchenmusik und Kantorenausbildung. Tagungsbericht der 1. Südosteuropäischen Regionaltagung der IAH, Subotica, 17.-19. August 2018 (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2020), 143-158
|
|
Sándor Béla Visky --- 2020
In: Studia Universitatis Babeș-Bolyai. Theologia Reformata Transylvanica 65 (2020), 114-139
Vladimir Jankélévitch (1903–1985) a párizsi Sorbonne Egyetemének
morálfilozófia professzora volt három évtizeden keresztül, 1951-től kezdve. Egy olyan korban írt több ezer oldalt az emberi élet leglényegesebb dolgairól, az erényekről – a bölcsesség, bátorság, hűség, őszinteség, igazságosság, méltányosság, szerénység, alázat,
|
|
György Papp --- Szeged · 2020
In: Szőnyi Etelka Bibliaértelmezés – korok, módszerek, kontextusok 2 (JATE Press 2020), 493-506
A Zsoltárok könyvének 90. fejezete egyike azoknak a bibliai szakaszoknak, amelyekben jelentős eltérések figyelhetőek meg a(z eredeti) héber szöveg, valamint annak görög Septuaginta-beli (a továbbiakban: LXX) és magyar nyelvű fordítása között. Írásomban rövid „nyelvészeti kalandra” hívom a kedves olvasót, annak érdekében, hogy feltérképezhessük ezeket az eltéréseket. |
|
Dezső Kállay --- Debrecen · 2020
In: Acta. Debreceni Teológiai Tanulmányok 14 (Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2020), 525-541
|
|
In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 11 (2020), 65-124
Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.
|
|
Ősz Sándor Előd --- Kolozsvár · 2020
In: Kolumbán Vilmos József Határtalanul a határok között: Egyháztörténeti tanulmányok (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2020), 85-109
|
|
Kurta József --- Nagyvárad · 2020
In: Emődi András KRE 100. Tanulmányok a A Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásának századik évfordulójára (Királyhágómelléki Református Egyházkerület 2020), 461-481
A 100 éves Királyhágómelléki Református
Egyházkerület liturgiatörténete több olyan tanulságos tényből áll
össze, amelyek a jelenkor liturgikus útkeresésében is üzenettel bírnak.
Sajnos sem a politikai, sem az egyházpolitikai játszmák nem engedték egy
teljes belmissziói koncepció kialakulását 1920 után ebben az
egyházkerületben, ezért az istentiszteleti élet alakulása is esetleges
volt. Sajátos keserűsége a történetnek, hogy még mindig nem zárult le
megnyugtató megoldással.
|
|
Szabolcs Czire --- Budapest · 2020
In: Szécsi József Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2020 (Keresztény–Zsidó Társaság 2020), 22-37
|
|
Kató Szabolcs Ferencz --- 2020
In: Kiss Gábor Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IX. Nemzetközi Teológus-Konferenciája 2019 (Doktoranduszok Országos Szövetsége 2020), 203-212
Mózes apósának a neve és személye nem egységes az ÓSZ-ben: hol Jetrónak (Ex 3,1; 4,18; 18,1 stb.), hol Reúélnek (Ex 2,19), hol Hobábnak (Bír 4,11) nevezik őt a hagyományok. Mindazonáltal abban egyetértés van az elbeszélések között, hogy egy midianita papról van szó, akivel Mózes házasság útján lép kapcsolatba. A kutatásban az is felmerül az Ex 18,10–12 alapján, hogy Jetró nem akármilyen pogány isten szolgálója, hanem Jhwh papja. |
|
In: Keresztény Magvető 126 (2020), 307-316
|
|
In: Collectanea Sancti Martini 8 (2020), 91-107
|