Isa 7:14 is one of the most enigmatic texts of the Old Testament in which the traditional Christian exegesis has found the roots of the dogma of the virgin birth. It remains a question though whether this text indeed focuses on the female figure rathern than the son to be born. Following a brief survey of the recent state of research, in this article I address the question of the possible historical background of the text.

Ez az esszé arra figyelmeztet, hogy Nigel Biggar szerint a klasszikus, teológiai igazságos háború hagyományának megengedő olvasata problematikus, különösen, ha az Egyesült Nemzetek Szervezete Alapokmányának és a háborús törvényeknek a rendkívül kontextusfüggő megközelítésével párosul. Két pontra hívjuk fel a figyelmet: 1.

Vladimir Jankélévitch személyében és gondolkodásában annak a három nagy tradíciófolyamnak az ötvözetét jeleníti meg, amely két évezreden keresztül meghatározta Európa szellemi identitását: a zsidó, a görög és a keresztény örökség szerves egységet alkot gondolatvilágában. Nemzedéktársaival – Emmanuel Lévinasszal, Paul Ricoeurrel és másokkal – a 20.

Társadalmi elköteleződését tekintve kifejezetten baloldali gondolkodónk nem átallja Párizs - és híres egyeteme, a Sorbonne - szekularizált, ateista-egzisztencialista légkörében Isten nevét leírni. Mégpedig nem alkalomszerűen, elvétve, periférikusan, valamiféle önfitogtató szellemi dacból, hanem számtalanszor, mégpedig úgy, hogy az Isten-kérdés filozófiájának szerves részévé, sőt megalapozó mozzanatává válik.

Mielőtt a lista belekerült volna a Genezis könyvébe, feltehetően nem a lemenők névsorát tartalmazta, hanem olyan származási lista lehetett, amely Jákób 12 fiát és 54 unokáját összegezte. Azonban az új kontextus miatt Ér és Ónán már nem tartozhatott a lemenők közé, ahogyan József és a két fia, Efraim és Manassé sem. Az 5 kiesett személyt a júdai redakció a saját szerkesztései szereplőivel, Dinával és Jákób négy dédunokájával, Hecronnal, Hámullal, Heberrel, illetve Malkiállal pótolta.

Az 1990-es évek krízishelyzete Kelet-Közép-Európában, s így Erdélyben is bizonyos szempontból hasonló az 1930-as évek Amerikájához, ahol a válság hirtelen jött. A lényeges különbség a mi esetünkben az, hogy mi alkalmazkodtunk ezekhez a szociális kedvezőtlenségekhez. A posztszocialista instabilitás életmóddá vált, és nem pusztán túlélése a hirtelen jött, váratlan helyzetnek. Nincs semmiféle stratégia, sem hosszú távú tervezés, a globális piac függőségében élő posztszocialista államok számára rendkívül természetes az állandó készenlét.

In this short paper I try to outline how Theodoret of Cyrus did use in his work the term μυστήριον. This word has an extended semantic field. It can refer (among others) to any mystery or secret, to a mystery- or secret doctrine, to mystic implements, to divine secrets, etc. In the Late Antiquity it gained a semantic expansion, denoting the holiest rituals of the more and more consolidating Christianity.

A lelkészi szolgálatot vállalók életének kiemelkedő eseménye a lelkésszé avatás vagy népegyházi kifejezéssel élve, a papszentelés. A protestáns egyházak szóhasználatában megmaradt ugyan a lelkész- vagy papszentelés kifejezés, de a római katolikus egyház gyakorlatával ellentétben ez nem szentség, hanem az egyház által gyakorolt szertartás, ritus ecclesiasticus. Ebben a tanulmányomban az unitárius paprendelés (ordináció) gyakorlatáról, illetve a lelkészi oklevél és eskü szövegének változásairól értekezem röviden.

Ferencz József életét, munkásságát és teológiáját feldolgozó doktori dolgozatomban, amely az 1980-as évek második felében készült, tudatosan nem foglalkoztam a Baldácsy-alapítvány létrejöttének körülményeivel, tevékenységének értékelésével és jelentőségével, noha kutatásaim folyamán gyakran szembesültem ezekkel. Ez az alapítvány a magyar protestáns egyházak működését és támogatását volt hivatott elősegíteni a 19. század második felében.

Vásárhelyi János (1888-1960) 1925-ben kapcsolódott bele az Erdélyi Református Egyházkerület liturgiát érintő munkálataiba, főjegyzőként az 1929-es liturgiareform adminisztratív részében volt jelentős szerepe, majd püspökként 1950-ben saját szerkesztésében új ágendáskönyvet adott ki. A tanulmány Vásárhelyi liturgia körüli tevékenységét és annak hatásait vizsgálja.

Az ugariti szövegek 1928-as felfedezése hatalmas szenzáció volt az 20. század első felében. Nemcsak egy nyugat-sémi kultúra írásos, szellemi örökségét fedezték fel Rasz Samra törmelékei alatt, hanem a vallásos szövegek istennevei a legnagyobb mértékig megegyeztek az ÓSZ-ben Jhwh mellett olvasható istennevekkel. Az ÓSZ-ből ismert „kánaáni” istenek, hirtelen megelevenedtek mítoszok, eposzok, rituálék és más kultikus szövegek ékírásos agyagtábláin. Nem maradhatott el a tudományos ováció, amely röviddel a felfedezés után Mezopotámia helyett Ugarit felé fordította figyelmét.

Az Exodus 4,24–26 egyike azoknak az ószövetségi történeteknek, amelyek a mai bibliaolvasóban kérdések sorozatát indítják el. Ez a rövid epizód egy félelmetes Isten képzetét tárja elénk, aki látszólag minden ok nélkül tör rá a néhány sorral előbb komoly feladattal megbízott Mózesre azzal a szándékkal, hogy megölje őt. Sem ez az epizód, sem annak közvetlen kontextusa látszólag nem ad magyarázatot erre a szokatlan isteni megnyilvánulásra. Ez a tanulmány amellett érvel, hogy e történet eredeti formája a 4,19.24-26 versekből állt, s Exodus 2,23a közvetlen folytatása lehetett.

A Babilonba elhurcolt júdaiak életének egy-egy mozzanatát, szellemi kontextusát az Ószövetség is feljegyzi (pl. 2Kir 25,27-30; Zsolt 137; Jer 29; Ez; Ézs 40-55). Ezeket a bibliai forrásokat kiegészítik, adott esetben árnyalják, ám mindenképp új perspektívából világítják meg azok az újbabiloni szövegek, amelyek korábbi és újabb ásatások nyomán kerültek felszínre.

E tanulmány célja nem az, hogy eldöntse az olvasó helyett a kérdést: milyen típusú isten volt kezdetben JHWH? Hanem hogy a bemutatott argumentumok alapján hozzásegítse az olvasót saját véleménye kialakításához, illetve a bibliográfia segítségével megkönnyítse a további kutatást. Az első fontos felismerés az, hogy az ókori Közel-Keleten és az Ószövetségben is nagyon tág az „isten” fogalma. Minden, amely meghaladja az im-manens szférát, már a mennyeihez tartozik, és istennek tekinthető. A mi istenfogalmunk más logikára épül, és ez megnehezíti vizsgálódásunkat.

In the past decades, research has raised the idea of a theology of the Septuagint (LXX) on various occasions. Important works were recently published on this topic in the Handbuch zur Septuaginta and the Septuagint and Cognate Studies series. The general theological tendencies of the LXX are identified by scholars in eschatology, messianism, anti-anthropomorphism and angelology. These tend to all be regarded as further developments of the theology of the Hebrew Bible (HB).

Vladimir Jankélévitch (1903–1985) a párizsi Sorbonne Egyetemének
morálfilozófia professzora volt három évtizeden keresztül, 1951-től kezdve. Egy olyan korban írt több ezer oldalt az emberi élet leglényegesebb dolgairól, az erényekről – a bölcsesség, bátorság, hűség, őszinteség, igazságosság, méltányosság, szerénység, alázat,

A Zsoltárok könyvének 90. fejezete egyike azoknak a bibliai szakaszoknak, amelyekben jelentős eltérések figyelhetőek meg a(z eredeti) héber szöveg, valamint annak görög Septuaginta-beli (a továbbiakban: LXX) és magyar nyelvű fordítása között. Írásomban rövid „nyelvészeti kalandra” hívom a kedves olvasót, annak érdekében, hogy feltérképezhessük ezeket az eltéréseket.

Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.

A 100 éves Királyhágómelléki Református
Egyházkerület liturgiatörténete több olyan tanulságos tényből áll
össze, amelyek a jelenkor liturgikus útkeresésében is üzenettel bírnak.
Sajnos sem a politikai, sem az egyházpolitikai játszmák nem engedték egy
teljes belmissziói koncepció kialakulását 1920 után ebben az
egyházkerületben, ezért az istentiszteleti élet alakulása is esetleges
volt. Sajátos keserűsége a történetnek, hogy még mindig nem zárult le
megnyugtató megoldással.

Mózes apósának a neve és személye nem egységes az ÓSZ-ben: hol Jetrónak (Ex 3,1; 4,18; 18,1 stb.), hol Reúélnek (Ex 2,19), hol Hobábnak (Bír 4,11) nevezik őt a hagyományok. Mindazonáltal abban egyetértés van az elbeszélések között, hogy egy midianita papról van szó, akivel Mózes házasság útján lép kapcsolatba. A kutatásban az is felmerül az Ex 18,10–12 alapján, hogy Jetró nem akármilyen pogány isten szolgálója, hanem Jhwh papja.