istentisztelet

A liturgika gyakorlat anyagát az érvényben levő Ágenda szerinti istentiszteleti rendek, valamint a liturgia részét képező, az énekeskönyvben megtalálható liturgikus énekek képezik. A hallgatóknak el kell sajátítanuk az istentiszteleti rendeket, a liturgikus énekeket, a kötött szövegeket (vótumokat), valamint szert kell tegyenek a liturgia proprium részei megszerkesztésére, megírására való jártasságra.

A Protestáns Teológiai Intézetben régi hagyománya van az énekkari éneklésnek. Korábban az intézetben férfikar működött, a vegyeskart 1990-ben alapította Kovács László Attila teológiai tanár. Az énekkar két CD felvételt készített („Mely igen jó, az úristent dicsérni”-1994, „Énekeljetek az Úrnak új éneket!”-2000 ), 1993-ban németországi és erdélyi körútón énekelt, sok erdélyi és magyarországi gyülekezetben szolgált, valamint részt vett különböző kórustalálkozókon itthon és Magyarországon. A 35 tagú énekkar jelenlegi vezetője Benkő Timea, evangélikus teológiai tanár.

Az Egyházzenetörténet II betekintést ad a keresztény istentiszteleti zene vázlatos történetébe a reformációtól a 20. századig. A hallgatók megismerkednek a reformáció egyházainak az egyházi zenéhez való viszonyulásával, a különböző korszakok protestáns egyházzenéjének jellemzőivel és kiemelkedő képviselőivel.

Az Egyházzenetörténet I betekintést ad a keresztény istentiszteleti zene vázlatos történetébe a kezdetektől a reformáció koráig. A hallgatók megismerkednek az egyházzene bibliai alapjaival, az ókori görög zenének a keresztény zenére gyakorolt hatásával, a gregorian énekkel, majd a különböző korszakok egyházzenéjének jellemzőivel és kiemelkedő képviselőivel.

Pages

Subscribe to istentisztelet