2. szekció

Korunkat meghatározza a „jobb–bal” politikai dichotómia, amely kihat keresztyén gondolkodásunkra is. Az előadás során a legújabb erkölcslélektani kutatások eredményeire alapozva vizsgáljuk meg, hogy miért vagyunk hajlamosak erre a tagolódásra, és gyakorlati következtetéseket fogalmazunk meg egyházi életünkre nézve ezek alapján.

Nagyenyeden került sor arra a teológiai konferenciára, amelyen Tavaszy Sándor és Makkai Sándor (bár a konferenciának nemcsak ők ketten voltak az előadói) nyilvánosan is szembekerültek egymással. A nagyenyedi konferencia mindenképpen mérföldkőnek tekinthető az erdélyi református teológiatörténetben. Mérföldkő abból a szempontból, hogy a teológiai gondolkodásmód formálása, a megújulás utáni vágy, ami a húszas évek elején már egyszer fellángolt, tovább élt, és az erdélyi református teológiai tudományosságot nem engedte elposványosodni és ellaposodni, hanem újabb kihívások elé állította.

Vajon a világban kialakult versenyben, a túlélésért folytatott harcban mennyire van hely az egymásra rezonálásnak? Az együttműködés és az összetartozás lehet-e öncélú csupán, vagy valami ennél többel van dolgunk? Lehet, hogy alapvető motivációnk az együttműködés? A kutatások igazolták, hogy a „tükörneuronok hálózata az az idegélettani szerkezet, amely lehetővé teszi ezeket a csere- és rezonanciafolyamatokat.” (BAUER, Joachim (2010): Miért érzem azt, amit te? Ösztönös kommunikáció és a tükörneuronok titka. Budapest, Ursus Libris Kiadó, 15.)

A Barth és Brunner közötti nagy vita egyik kérdése a teremtési rendek és emiatt a munka, amely éppen ezért fontos kutatási terület. Janus-arcú is, hiszen egyszerre átok és lehetőség Isten „képviseletére” a teremtett világban. Az ebből fakadó feszültség a munka világának meghatározó eleme. Bemutatjuk a klasszikus reformátori gondolkodási sémákat és emellett az utolsó néhány évtized útkeresését. A munka világa is gyorsulva alakul át. Segítségül hívjuk a pszichológiát és a szociológiát a reflexióhoz. Az emberi munka továbbra is istenképűségünk meghatározó aspektusa marad.

A fenti kérdéskör ősidők óta foglalkoztatja az embert, a szentírási példák, az egyházatyák, a reformátorok írásai és a mindenkori dogmatikai művek széles tájékozódási alapot biztosítanak, a válaszok mégis nagyon megosztóak. A protestáns egyházak gyakorlatában a klasszikus klerikális hierarchián túli szolgálattevők mellett a laikusok és a nők szolgálatának nagy teret biztosítanak, de ez a keret néha mégis túlságosan leszűkül, vagy éppen parttalanná válik.

Korunk (egyik) neve a posztkeresztyén valóság. A fő narratíva szerint ez egy történelmi múltba űzött, terhelt „csomag”, amit, mint egy palackba zárt szellemet, soha többé nem szabad „kiengedni”. Ez egy külső(s) szempont. Ám lehet ezt belső folyamatként is vizsgálni. Mert mi van akkor, ha nem leválás, hanem szakítás történt?

A communio és a congregatio két olyan összefüggő fogalom, melyek tényleges minősége lényegében meghatározza az egyház működésének elvi és gyakorlati alapjait és következményeit. Communio nélkül a congregatio egyszerű társulás, melynek tagjait nem köti össze a közös hittapasztalat és hitmegélés. Congregatio nélkül a communiónak nem lesz látható hatása. A két fogalom az egzisztenciális hittapasztalat következménye, és helyes megélésük lehetőség ennek átadására.

Tavaszy Sándor megfogalmazása szerint a keresztyén egyház permanens krízissel küzd. Ez abból fakad, hogy a „láthatatlan egyház állandó ítélet alatt tartja a látható egyházat és így közvetve az egyház közösségébe tartozó hívő lelkek életét is” (Tavaszy Sándor: Református keresztyén dogmatika. Kolozsvár, 2006, 263.). Ezenfelül megnevezi az egyháznak egy másik krízisét, ez pedig az aktuális krízis, amely összefügg az egyes korok szellemi, világnézeti vagy erkölcsi krízisével. A krízist elkerülni kívánó egyház minél jobban alkalmazkodik a világhoz, annál inkább kihat a világ az egyházra.

Pages

Subscribe to 2. szekció