Kétségtelen hogy amikor az erdélyi református egyház jellegéről beszélünk akkor mindenkinek a népegyházi sajátosság jut elsőként eszébe. Ha bármilyen közegyházi beszédben az egyházban végzett szolgálat kudarcairól sikertelenségeiről a nehéz sokszor szinte lehetetlennek tűnő próbálkozásokról esik szó a népegyházi jelleget okoljuk vagy legalábbis nagyon pejoratív értelemben használjuk ezt a jellemzőt szinte minden további próbálkozás lehetőségét kizárva. Vajon mennyiben helytálló ez?