Ősz Sándor Előd

Az előadás 15 kora-újkori európai protestáns teológus Batthyaneumban őrzött műveit kívánja számba venni. Megismerkedhetünk tulajdonosi-körökkel, illetve néhány fontos kora-újkori könyvtár részeivel.

Az előadás három részre tagolódik. (1) A román reformátusság. Elsősorban a román lakosság között végzett református misszió történeti folyamatát és eredményeit vizsgálná a 16. századtól a 18. század 60-as éveiig. Itt szó lesz a fejedelemség virágkorában zajló misszióról, a 17. század második felében született iratokról, illetve a 18. században védekező helyzetbe szoruló református egyház román híveinek gondozásáról. (2) Hatás az ortodoxiára. Az erdélyi román ortodox egyházat ért protestáns teológiai és egyházszervezeti hatásokról, az ún. "reformált ortodox egyházról" szólna.

A VIII. egyháztörténeti konferencia témája az egyház és történelem. A konferencián hazai is kárpátmedencei intézmények előadói tartanak előadást.

A VIII. egyháztörténeti konferencia témája az egyház és történelem. A konferencián hazai is kárpátmedencei intézmények előadói tartanak előadást.

A Bethlen-Kollégium Gyulafehérvári korszakának elsődleges levéltári forrásai 1658-ban elpusztultak. Így a Collegium Academicum oktatói, illetve a tógátus diákok névsorának rekonstruálásához másodlagos források egész sorát kell felhasználnunk. Jelen pillanatban nyolc professzort, 28 ún. "academicus rectort" és 161 tógátus diákot ismerünk név szerint. Az előadásban ezen kutatás elsődleges eredményeiről szeretnénk beszámolni.

Pages

Subscribe to Ősz Sándor Előd