Van-e az evangéliumi csodaelbeszéléseknek „tudományos” olvasata? Van-e a megértésnek olyan útja, amely a jövő múlt feletti mindenkori előnyével nem él vissza? Lehet-e ma nekünk úgy igazunk, kik baktériumokról, higiéniáról, életmódról és kezelésről beszélünk, hogy közben nekik is megmaradjon az igazuk, kik bűnről, megszállottságról, démonokról és gyógyításról szóltak? A kötet hét tanulmányának eltérő irányú elemzése mögött e kérdések mindvégig jelen vannak.
Publicațiile lui Czire Szabolcs
Cărți
Evangéliumi csodák (tanulmányok)
Cluj-Napoca: Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, 2020. 195 pp. |
:
Mint ágak közt a fény
Budapesta: Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, 2020. 208 pp. |
:
"Váljatok általmenőkké!" Evangéliumi forrástanulmányok
Cluj-Napoca: Institutul Teologic Protestant, Magyar Unitárius Egyház, 2013. 213 pp. | ISBN 9786069349809 Az Újszövetség összefüggésében a „forrás” kifejezés többféle jelentést hordoz, legalább hármat: a bibliai szövegek mögötti írott források, a Bibliába be nem került, azaz forrás-formában megmaradt iratok és a történeti Jézus személyére mutató keresztény és nem-keresztény források jelentését. Az evidensen túl az akadémiai világ nagyon eltérően gondolkozik mindhárom forrás-kérdés terén. |
:
Újszövetségi bevezetés interdiszciplináris megközelítésben
Cluj-Napoca: Presa Universitară Clujeană, 2010. 351 pp. | ISBN 9789735951215 A kötet az újszövetségi írásos hagyományt kialakulásának időrendiségében tárgyalja az evangéliumok mögött álló forrásoktól a levélirodalmon át egészen a Jelenések könyvéig. |
:
A történeti Jézus. A kutatás múltja és jelene
Cluj-Napoca: Presa Universitară Clujeană, 2009. 509 pp. | ISBN 9789736108815 A kötet első nagy része a Jézus-kutatást különféle kontextusok olvasatába elhelyezve tárgyalja: a Jézus-kutatás történetének, módszertanának, a társadalomtudományok hozzájárulásának illetve a történeti Galilea és zsidóság kontextusában. A második nagy rész a mai befolyásosabb Jézus-kutatók munkásságát taglalja, és ezzel együtt az általuk "rekonstruált" Jézus-portrék kritikai bemutatását nyújtja. |
:
Ediții primare de sursă
Daltutajok - CD és Daloskönyv
Cluj-Napoca: Magyar Unitárius Egyház, 2013. 128 pp. | ISBN 978606929105 A kiadvány a Czire Szabolcs által vezetett Daltutajok munkacsoport által írt 45 dalt(szöveg és dallam)tartalmazza, hanganyag és kottakönyv formátumban. |
:
Studii
2024
-
Pál apostol és az Írások. A jelenlegi kutatás áttekintése és a haladás ára. In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 15.1 (2024), 75-87
-
A bibliai társadalomtudományi kritika alapjai és határai. In: Benyik György A Fordítástól parafrázisig 1. (Szeged: Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány 2024), 24-39
-
Hiábavaló lenne az élet? Elmélkedés a boldogság bibliai titkáról. In: Unitárius Élet 2024/1 (2024), 14-18
2023
-
Social Scientific Interpretation. Foundations and Perspectives. In: Benyik György Hermeneutik oder Versionen der biblischen Interpretation von Texten 1. (Szeged: Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia Alapítvány 2023), 645-658
-
A bibliai boldogság és öröm fogalmairól a Prédikátor 3. fejezete kapcsán. In: Keresztény Magvető 1.2023/1 (2023), 84-92
-
Az összegyűjtés szolgálata. Avagy az elveszett juh megtalálása, és a nyáj egybentartása. In: Budapesti Unitárius Hírlevél 1.XXIII (2023), 1-4
-
A társadalomtudományi kritika a bibliaértelmezés szolgálatában. In: Keresztény Magvető (2023), 1-1
2022
-
A Miatyánk az unitárius egyházi használatban, és annak elhelyezése a történeti Jézus imádságról szóló Q-forrási tanításban. In: Schöck Gyula Közelítések a Miatyánkhoz: Értelmezések és tanulmányok az ökumenizmus jegyében (Budapesta: Schöck Artprint Kft. 2022), 19-38
2021
-
Rite of Nightly Prayer. Notes on Luke 6:12. In: Sarcifice and Ritual from Abraham to Christ. 31. International Biblical Conference Szeged Sarci. (2021), 67-76
2020
-
A történeti Jézus tanítása a válásról. Mi magyarázhatja a szigorú tiltást?. In: Szőnyi Etelka Bibliaértelmezés - korok, módszerek, kontextusok. Írások Benyik György tiszteletére 68. születésnapja alkalmából 3. (Szeged: JATE Press 2020), 545-558
-
Távgyógyítás az evangéliumokban. A pogány-misszió jelképes történetei? . In: Szécsi József Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv 2020 (Budapesta: Keresztény–Zsidó Társaság 2020), 22-37
2019
-
Jézus zsoltárt idéző utolsó szavai. Liturgia és történetiség. In: Bodó Márta, Csonta István, Lukács Ottilia, Zamfir Korina Ünneplő ember a közösségben. Baráti köszöntőkötet Nóda Mózes Tiszteletére (Budapesta:, Cluj-Napoca: Szent István Társulat , Verbum 2019), 257-267
-
A házasság a teremtés rendjében. Jézus válásról szóló vitája a Mk 10,2–12-ben. In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 10. (2019), 63-78
2018
-
Justification as Key Concept of Reformation’s Interpretation of Romans from the "New Perspective on Paul". In: Benyik György Interpretation of the Letter to the Romans (Szeged: JATE Press 2018), 81-92
-
The Beelzebul Controversy – A Mediterranean Cultural Reading. In: Benyik György Hellenistischer und Judaistischer Hintergrund des Neuen Testaments (Szeged: JATE Press 2018), 69-81
-
Szövetség a démonok fejedelmével? Jézus elleni vádak az evangéliumokban. In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 9.1 (2018), 7-34
2017
-
Az „új szemléletmód” a Pál-kutatásban. In: Keresztény Magvető 123.4 (2017), 518-530
-
Szegény(ség) és gazdag(ság) vallási konfliktusa a Jakab-levélben a személyválogatás (προσωπολημψία) fogalmának fényében (Jk 2,1–9). In: Benyik György Vallási és kulturális konfliktusok a Bibliában és az ősegyházban (Szeged: JATE Press 2017), 81-92
-
„Ha az Úr akarja és élünk…” (Jk 4,15) A dicsekvés bűne és kiváltsága a Jakab levélben. In: Keresztény Magvető 123.1 (2017), 55-78
-
Elói (Mk) vagy Éli (Mt) lámá sabaktáni? A történeti Jézus utolsó szavai. In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 8.1 (2017), 27-48
2016
-
Tarts oda a másik arcodat is! Egy közelebbi pillantás a jézusi erőszakmentesség alapszövegeire. (Mt 5,38–42 // Lk 6,27–30). In: Benyik György Gyűlölet és kiengesztelődés (Szeged: JATE Press 2016), 63-89
-
A történeti Jézus radikális viszonyulása a nőkhöz. In: Keresztény Magvető 122.1 (2016), 19-38
2015
-
Meghalás és halál – bibliai beszédmódok. In: Keresztény Magvető 121.2 (2015), 202-224
-
Az erőszakmentes ellenállás első előfordulásai a korai zsidóságban. In: Szécsi József Keresztény – Zsidó Teológiai évkönyv (Budapesta: Keresztény-Zsidó Társaság 2015), 45-59
-
Ne arassatok ott, ahova nem vetettetek! A minák, illetve talentumok példázatának társadalomtudományi olvasata. In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 6. (2015), 7-30
2014
-
Wirtschaftlich-soziale (soziosomatische) Elemente in den evangelischen Heilungen. In: Benyik György Jézustól Krisztusig. 24. Nemzetközi Biblikus Konferencia 1.24 (Szeged: JATE Press 2014), 85-98
2013
-
Vallástudomány és tudomány találkozása a Biblia-kutatás és a módosult tudatállapot-kutatás mezsgyéjén. In: Unitárius Kalendárium (Cluj-Napoca: Erdélyi Unitárius Egyház 2013), 175-186
-
Transzállapot a Bibliában. Vallási élmény az új tudományterületek mérlegén. In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 4. (2013), 89-107
-
Tanítás – gyógyítás – asztalközösség: Jézus működésének alapdinamikája a tanítványokat kiküldő beszédekben. In: Jézustól Krisztusig. 24. Nemzetközi Biblikus Konferencia 1.24. (2013), 65-78
-
Jézus történetiségének állítása a külső források alapján. In: Czire Szabolcs Az Egység tükröződései. Unitárius teológiai tanulmányok 1. (Cluj-Napoca: Protestáns Teológiai Intézet / Magyar Unitárius egyház 2013), 63-88
-
Két jézusi gyógyítás szocioszomatikus olvasata. In: Czire Szabolcs Az Egység tükröződései. Unitárius teológiai tanulmányok 1. (Cluj-Napoca: Protestáns Teológiai Intézet / Magyar Unitárius egyház 2013), 47-61
2012
-
A történeti Jézus helye az ókori csodatevők típusainak viszonylatában. In: Szécsi József Keresztény – Zsidó Teológiai évkönyv (Budapesta: Keresztény-Zsidó Társaság 2012), 62-80
-
A Jézussal kapcsolatos történeti szkepszis. A források kritikai értékelése. In: Keresztény Magvető 118. (2012), 31-57
2011
-
"Kicsoda bölcs és értelmes közöttetek?" Bölcsesség és eszkatológia Jakab levelében. In: Studia Doctorum Theologiae Protestantis 2. (2011), 159-169
2009
-
Jézus és az ókori csodatevők: typos-javaslatok. In: Keresztény Magvető 2 (2009), 163-174
2008
-
A kanonikus evangéliumok fontosabb szövegpárhuzamai a kánonon kívüli forrásokban. In: Keresztény Magvető 114. (2008), 301-352
-
Kutatási beszámoló a János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium diákjainak iskolájukhoz kapcsolódó érték-, attitűd- és klímavizsgálatáról. In: Popa Márta, Máthé Ildikó Kolozsvári János Zsigmond Kollégium Évkönyv (2008), 83-111
2007
-
Jézus a karizmatikus csodatevő próféta és tanító. Párbeszéd Vermes Géza Jézus-portréjával. In: Keresztény Magvető 113. (2007), 241-258
-
Studii biblice in Biserica unitariană. In: Cercetări Biblice 1. (2007), 144-149
-
A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata. In: Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Cluj-Napoca: Erdélyi Unitárius Egyház 2007), 56-116
-
A történeti Jézus asztalközössége és az úrvacsora gyakorlata. In: Szabó Árpád Isten és ember szolgálatában. Erdő János emlékezete (Cluj-Napoca: Erdélyi Unitárius Egyház 2007), 53-99
-
Isten országa kutatástörténete a történeti Jézus–kutatás kontextusában (2). In: Keresztény Magvető 113. (2007), 16-38
2006
-
Isten országa kutatástörténete a történeti Jézus–kutatás kontextusában (1). In: Keresztény Magvető 112. (2006), 387-403
-
Jézus világának mikroszociológiai / antropológiai dimenziói. Becsület és szégyen, kollektív személyiség. In: Keresztény Magvető 112. (2006), 256-271
-
Makroszociológiai vizsgálódások a Jézus-kori Galileában. Társadalmi rétegződés és az evangélisták meggyőzési stratégiái. In: Keresztény Magvető 112. (2006), 5-23
2005
-
Jézus csodáinak értelmezéstörténete a felvilágosodástól napjainkig. In: Református Szemle 98. (2005), 131-180
-
The teachings of Jesus. In: Tina Geels Report of the meeting of ministers and scholars of the Transylvanian Unitarian Church in Romania and of the Remonstrant Brotherhood in the Netherlands (Utrecht:2005), 56-59
2004
-
Tamás evangéliuma. Kritikai magyar fordítás. In: Keresztény Magvető 110. (2004), 259-276
-
Az ember mint Isten képmása. Unitárius teológiai kérdésfelvetések. In: Keresztény Magvető 110. (2004), 249-258
-
Az irodalmi függőség kérdése Tamás evangéliuma és a szinoptikusok között a közös példázatok tükrében. In: Keresztény Magvető 110. (2004), 105-139
2003
-
A Q–forrás rekonstruálása (1.). A hipotézistől az írott dokumentumig. In: Keresztény Magvető 109. (2003), 3-21
2002
-
Jób feddhetetlenségének / integritásának kérdése. In: Keresztény Magvető 108. (2002), 326-342
-
A Jézus-szeminárium: bemutatás és bírálat. In: Keresztény Magvető 108. (2002), 313-325
-
Hiedelem, hit, tapasztalás és azonosulás . In: A Láng 3 (2002), 0-0
2001
-
Ha egy kutató őszinte Jézushoz: Robert W. Funk és a második reformáció. In: Keresztény Magvető 107. (2001), 37-54
1999
-
A mai európai Jézus-kutatás. In: Keresztény Magvető 105. (1999), 16-28
1997
-
Jézus és a törvény. In: Keresztény Magvető 104. (1997), 38-48
Articole scurte și notiții
2024
-
Ima Páskándi szobránál. In: Irodalmi Jelen XXV (2024), 1-1
2023
-
TiniTitok Tábor. In: Budapesti Unitárius Hírlevél 1 (2023), 16-16
-
Négy és fél év. In: Budapesti Unitárius Hírlevél 1 (2023), 9-11
2020
-
A gyülekezeti terem szobrainak beszédestörténete – Egy 63 évet késett határozat. In: Unitárius Élet 3 (2020), 16-19
-
Mert született néktek ma a Megtartó. In: BUE Hírlevél 2 (2020), 2-3
2019
-
Belső utazás a világ végére II. (interjú Solymosi Zsolttal). In: Unitárius Közlöny 4 (2019), 9-14
-
"Belső utazás a világ végére I. (interjú Solymosi Zsolttal)". In: Unitárius Közlöny 3 (2019), 9-14
-
Mi jellemzi a vallásunkat. In: Unitárius Közlöny 8 (2019), 8-10
-
Így jobbíthatsz életeden egy jegyzetfüzettel. In: Unitárius Közlöny (2019), 4-7
-
Mi jellemzi a vallásunkat? II.. In: Unitárius Közlöny 10 (2019), 4-5
-
A vallásosság a mai ember számára. In: Unitárius Közlöny 7 (2019), 4-7
-
Minden a hálaérzettel kezdődik. In: BUE Hírlevél 3 (2019), 2-4
-
A láthatón túli remény. In: BUE Hírlevél 1 (2019), 2-3
-
A szeretet mennyei összeesküvése. In: BUE Hírlevél 4 (2019), 2-3
-
A legjobb pillanatokból. In: BUE Hírlevél 2 (2019), 2-3
2018
-
Lélekszínező – Unitárius mandalák. Interjú Bencze Zselykével. In: Unitárius Közlöny (2018), 15-16
-
Konfirmáltak mozgótábora. In: Unitárius Közlöny (2018), 15-16
-
Közös a sorsunk. (Interjú Kató Béla püspökkel). In: Unitárius Közlöny (2018), 12-13
-
Az unitárius lelkész a család szolgálatában. Lelkésztovábbképző Csehétfalván. In: Unitárius Közlöny (2018), 6-6
-
Ragozás. In: Szabadság (2018), 5
-
Követők egyháza. Időszerűtlen gondolatok a reformáció havában. In: Unitárius Közlöny (2018), 4-6
-
Mit jelent „félni Istent”? . In: Unitárius Közlöny (2018), 4-6
-
Adventi élet – Isten várószobájában. In: Unitárius Közlöny (2018), 4-7
-
Miért a férfi hagyja el apját és anyját? . In: Szabadság (2018), 3
-
A vendég. In: Szabadság (2018), 3
-
Kevesebb önbizalmat. In: Szabadság (2018), 3
-
Ez pünkösd, nem osztálytalálkozó. In: Szabadság (2018), 3-4
2017
-
Iskolai mesék. Avagy mi lenne, ha elmondanánk az igazat: magunknak és gyermekeinknek?. In: Unitárius Közlöny (2017), 7-9
-
Ember tervez… . In: Unitárius Közlöny (2017), 6
-
A születés létigéi. In: Unitárius Közlöny (2017), 5-6
-
A légzés a vallási hagyományokban. In: Unitárius Közlöny (2017), 4-7
-
Thomas Mann és Bartók Béla. In: Unitárius Közlöny (2017), 4-6
-
A szeretet katonákkal sem zárható sírba. Húsvéti hármas őrségváltás. In: Unitárius Közlöny (2017), 4-7
2016
-
Mint kire ilyen földet szabtak… (Interjú Frkas Árpáddal). In: Unitárius Közlöny (2016), 10-12
-
Az unitárius köszöntés bibliai hátteréről: Isten áldja! . In: Unitárius Közlöny (2016), 7-9
-
Vissza az evangéliumok forrásvidékéhez. (Interjú Gromon Andrással). In: Unitárius Közlöny (2016), 6-8
-
Lélek a Lélekhez. Tanítás az imádkozásról. In: Unitárius Közlöny (2016), 5-8
-
Mint kire ilyen földet szabtak… (Interjú Frkas Árpáddal). In: Unitárius Közlöny (2016), 4-6
-
A másét tiszteljük, de a magunkét nem hagyjuk. (Interjú Andorkó Ferenccel). In: Unitárius Közlöny (2016), 4-6
2015
-
Azzal akartam több lenni, hogy én kővel sosem dobok vissza… (interjú Szombatfalvi Józseffel) . In: Unitárius Közlöny (2015), 4-6
-
Csendet, halandók! . In: Szabadság (2015), 3
-
Még jó, hogy nem sikerült. In: Szabadság (2015), 3-3
-
Másként szeret a férfi? . In: Szabadság (2015), 3
-
Melyik is az a játék? . In: Szabadság (2015), 3
-
Létadósság. In: Szabadság (2015), 3
-
Oroszlánszelídítés: Hogy lesz egy férfiből apa? . In: Szabadság (2015), 3
-
(Ne) szabadíts meg minket a gonosztól. In: Szabadság (2015), 3
-
Hogyan legyünk szánalmasak? . In: Szabadság (2015), 3
-
A bizalom kockázata. In: Szabadság (2015), 3
-
Érme, mit ér ma. In: Szabadság (2015), 3
-
A boldogító nem. In: Szabadság (2015), 3
-
Ahogy az ágak között a fény. In: Szabadság (2015), 3
-
Vakok, akik nem hallanak. In: Szabadság (2015), 3
-
Akváriumban. In: Szabadság (2015), 3
-
Szárnyad van, lelkem. In: Szabadság (2015), 3
-
Ballagási mesék – Mit is ünnepelünk, avagy mi lenne, ha gyermekeinknek elmondanánk az igazat? . In: Szabadság (2015), 3-3
-
Csak az hiányzik. In: Szabadság (2015), 3
2014
-
Leszoktunk már... a döntésekről?. In: Szabadság (2014), 5
-
Viszlát-szindróma. In: Szabadság (2014), 3
-
Nem mást, hanem másként. In: Szabadság (2014), 3
-
Koldusok a templom körül. In: Szabadság (2014), 3
-
Kikelet. In: Szabadság (2014), 3
-
Választás és elkötelezettség. In: Szabadság (2014), 3
-
Májusi ébredés. In: Szabadság (2014), 3
-
Közös Lélegzet. In: Szabadság (2014), 3
-
Lennivalók. In: Szabadság (2014), 3
-
A legveszélyeztetettebb faj. In: Szabadság (2014), 3
-
Ha megkarmol az éjszaka. In: Szabadság (2014), 3
-
Rejtet tanterv. In: Szabadság (2014), 3
-
Amikor pedig nem jó. In: Szabadság (2014), 3
-
Nárciszmező. In: Szabadság (2014), 3
-
Igazság és/vagy jóság. In: Szabadság (2014), 3
-
Ki mer itt szeretni?. In: Szabadság (2014), 3
-
A magunk örömére. In: Szabadság (2014), 3
-
Kérdések, kérdések, ááá.... In: Szabadság (2014), 3
-
Éva. In: Szabadság (2014), 3
-
Olyan jó, hogy nem rossz. In: Szabadság (2014), 3
-
Azok a kezek.... In: Szabadság (2014), 3
2013
-
És mégis.... In: Szabadság (2013), 5
-
Fogadalmaink. In: Szabadság (2013), 3
-
Több mint császár. In: Szabadság (2013), 3
-
Együttérző képzelet. In: Szabadság (2013), 3
-
Anyatejjel, apanyelvvel. In: Szabadság (2013), 3
-
Magadat velem?. In: Szabadság (2013), 3
-
Lelki háttérzaj. In: Szabadság (2013), 3
-
Közös kosár. In: Szabadság (2013), 3
2012
-
Sámson, a “csak még az egyszer” ember. In: Unitárius Közlöny (2012), 12-13
-
Zakariás, az előfutár előfutára. In: Unitárius Közlöny (2012), 12-13
-
A Biblia mint szerepkínálatok gyűjteménye. Ámósz, a paraszt-próféta. In: Unitárius Közlöny (2012), 10-11
-
Géházi, a corrupt “szentember”. In: Unitárius Közlöny (2012), 0-0
2010
-
Unitáriusok húsvéti hite – egy felmérés fénytörésében. In: Unitárius Közlöny (2010), 0-0
-
Böjtgyakorlatom. Azoknak, akik böjtölni akarnak. In: Unitárius Közlöny (2010), 0-0
2009
-
Gondok és távlatok. Interjú Tóthné Erdő Máriával. In: Unitárius Közlöny (2009), 0-0
-
Mezei liliomok (Közérthető Biblia). In: Unitárius Közlöny (2009), 0-0
-
Kilépni a templom zártságából. Interjú Elekes Botonddal. In: Unitárius Közlöny (2009), 0-0
-
„Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe” (Zsolt 56,9). In: Unitárius Közlöny (2009), 0-0
-
Hétköznapok, azokból több van, tudod. In: Unitárius Közlöny (2009), 0-0
-
Prófétanők a Bibliában – Hulda az együttérző próféta. In: Unitárius Közlöny (2009), 0-0
-
Vallásosság és egészség. In: Unitárius Közlöny (2009), 0-0
2007
-
Vége a reverzálisnak? „Új” reverzális-törvénykezés. In: Unitárius Közlöny (2007), 0-0
2002
-
Erényes élet, avagy karácsonykor sem alszik a gonosz? . In: Unitárius Naptár (2002), 111-129
-
A sürgős és a fontos: az élet törvényei . In: Unitárius Közlöny (2002), 0-0
-
Félúton. In: A Láng (2002), 0-0
-
A sürgős és a fontos . In: Unitárius Közlöny (2002), 0-0
-
Vallási gyakorlatok . In: A Láng (2002), 0-0
-
A sürgős és a fontos: alapvető szükségleteink . In: Unitárius Közlöny (2002), 0-0
2001
-
Levél Dávid Ferenchez. In: Unitárius Közlöny (2001), 0-0
Recenzii și anunțuri de publicații
2014
2013
2012
-
Walter Brueggemann: Az Ószövetség teológiája. Tanúságtétel, vita, pártfogás. Fordította Tunyogi Lehel. In: Keresztény Magvető 151 (2012), 374-376
2005
2004
-
J. D. Crossan – J. L. Reed: Jézus nyomában. A kövek alatt, a szövegek mögött. Jézus és világa megértésének kulcsfontosságú felfedezései. In: Keresztény Magvető 110 (2004), 236-237
Meditații și predici
2024
-
Böjt: az élet oltárára helyezett élet. In: Unitárius Közlöny (2024), 3-5
2023
-
Valóban feltámadt. In: Unitárius Élet (2023), 7-10
2018
-
A Lélek nyelvén. In: Keresztény Magvető (2018), 307-313
-
Válaszolni az áldásra. In: Keresztény Magvető (2018), 314-319
2017
-
Sünagó. Az összegyűjtés evangéliumi szolgálata. In: Keresztény Magvető (2017), 548-555
2006
-
A gyógyító imádkozás. In: Keresztény Magvető (2006), 94-99
Cărți editate
Az Egység tükröződései. Unitárius teológiai tanulmányok
Cluj-Napoca: Institutul Teologic Protestant, 2013. 351 pp. | ISBN 978-606-93498-1-6 |
:
Unitárius ösvény. Hitelvek és eszmerendszer
Cluj-Napoca, Budapesta: Erdélyi Unitárius Egyház, Országos Dávid Ferenc Egylet, 2010. 159 pp. Hitelvek és eszmerendszer; Egyháztörténeti áttekintés; Híres unitáriusok |
:
Lectorare profesională, lectorare lingvistică, activități prepress
Balázs Ferenc: Mesék, amiket neked írtam
Cluj-Napoca: Magyar Unitárius Egyház, 2013. 0 pp. A Tizenegyekhez tartozó Balázs Ferenc mesék formában megírt szerelmes levelei, melyek eredetileg 1921-ben jelentek meg, a romániai magyar irodalom első kéziratai közé tartoznak. A meséket előadja Ferenczi Enikő. Zenét komponálta: Ercsey-Ravasz Ferenc. Szerkesztő-rendező: Czire Szabolcs. |
:
Az Unitárius Énekeskönyv énekei
Cluj-Napoca: Magyar Unitárius Egyház, 2013. 1 pp. Az Unitárus Énekeskönyv énekeinek hanganyaga. Orgona: Kiss Erika. Ének: Kiss Erika, Albert-Nagy Ákos István, Demény Zita. |
:
Játékos építkezés vasárnapról vasárnapra
VEN kiadványok 2; Cluj-Napoca: Erdélyi Unitárius Egyház, 2011. 200 pp. | ISBN 978-606-92910-1-6 Az unitárius vasárnapi iskola egyéves programtervezete 10-13 évesek részére. |
:
Unitárius ösvény - Hangoskönyv
Cluj-Napoca: Erdélyi Unitárius Egyház, 2011. 0 pp. Az azonos című kiadvány hangoskönyv változata. Előadja: Bogdán Zsolt és Csutak Réka színművészek. Zene: Ercsey-Ravasz Ferenc. Hangfelvétel: Solymosi Zsolt. Grafika: Könczey Elemér. Rendező-szerkesztő: Czire Szabolcs. |
:
Vasárnapi iskolás kézikönyv
VEN kiadványok 1; Cluj-Napoca: Erdélyi Unitárius Egyház, 2010. 240 pp. | ISBN 9789738749481 A kötet négy iskolai évre lebontott vasárnapi iskolás segédanyagot tartalmaz. |
:
Elsősegély a léleknek. A szabadelvű vallás és az élet válságai
Cluj-Napoca: Erdélyi Unitárius Egyház, 2005. 176 pp. | ISBN 973-87494-0-9 A kötet eredeti címe: A Faith for All Seasons. Liberal Religion and the Crisis of Life. |
:
A lélek kertecskéje. Unitárius vallástan. Tankönyv a III. osztály számára
Cluj-Napoca: Ábel, 2005. 87 pp. Unitárius vallástankönyv III. osztályosok számára. |
:
Megfogom a kezed. Unitárius vallástan. Tankönyv az I. osztály számára
Cluj-Napoca: Ábel, 2004. 87 pp. Unitárius vallástankönyv I. osztályosok számára. |
: