Békesség néktek!

Samu fiam, otthon kibetűzte az egyik könyv gerincén, hogy Sógor Gyula a jövendőt keressük. Megkérdezte tőlem, hogy apa, milyen könyv ez? Mondtam neki, hogy ez egy könyv, amit én szerkesztettem az édesapám írásaiból. És a teológusok olvassák, jött a következő kérdés. Mondom, hogy van, aki olvassa, sőt amikor legációba mennek, akkor egyik-másik diák innen választ beszédet. Mi az, hogy legáció? Nagy ünnepek alkalmával elmennek a teológusok gyülekezetekbe prédikálni és a gyülekezetek támogatják őket legátummal, és hogy megelőzzem az újabb kérdést, hozzátettem, hogy pénzzel. De akkor jól kell prédikáljanak, ugye? Most kezdtem volna el magyarázni, hogy nem, a legátumot nem fizetségképp kapják, hanem ajándékként, támogatásként? Inkább ráhagytam, hogy igen, jól kell prédikáljanak. Mit jelent jól prédikálni? Teszem fel most már magamnak a kérdést. Jól prédikálni számomra azt jelenti, hogy hitelesen hirdetem az igét, vagyis megélem és átélem mindazt, amit mondok, az egész emberhez szólok, értelméhez, lelkéhez egyaránt és a teljes üzenetet próbálom meg kifejteni, átadni.

Egy jó prédikáció nemcsak válaszokat ad kérdéseimre, de kérdéseket is ébreszt bennem, gondolatokat indít el bennem, cselekvésre aktivizál.
Talán túl magasra állítom a mércét? Nem áll fenn a veszély, hogy sokat markolok és keveset fogok és végül üres kézzel állok elétek és ti üres szívvel mentek el innen, nem kapva semmit? Sajnos sokszor átéltük már ezt az érzést akár igehallgatóként, akár igehirdetőkként, az igehirdető üres kézzel jött, üres szólamokat puffogtatott és üres lélekkel, csalódottan mentünk tovább.

Jézus is üres kézzel jelent meg a tanítványok előtt. De nem akármilyen üres kézzel, hanem szegek által átlyukasztott üres kézzel. Egyszerűen megjelenik, betoppan a tanítványok zárt közösségébe. János evangéliuma ilyen egyszerű mozgást jelentő igékkel fejezi ki az immanens és transzcendens, látható és láthatatlan világ határainak átlépését Jézussal kapcsolatban (jönni, menni, eltávozni, felmenni, felemeltetni). Nem magyarázza a csodát, csak érzékelteti, hogy a megfeszített, meghalt és feltámadott Úr valóságosan ott van a tanítványok közösségében. Anélkül, hogy mondott volna valamit, már pusztán a jelenléte egy igehirdetéssel felért. Egy beteljesedett ígéret szemtanúi lehettek a tanítványok és lehetünk mi is, ahol ketten vagy hárman összegyültök a nevemben ott leszek én is. Nagy a kísértés, hogy azt mondjuk, tudunk-e mi úgy prédikálni, hogy a feltámadott Krisztus jelenjen meg a mi beszédünk által, de úgy gondolom, hogy becsapnánk magunkat, másokat, ha ezt tűznénk ki célul.
Világosan látnunk kell azt, hogy egy önmagukba bezárkózott, a külvilágtól félő tanítványi közösségbe toppant be Jézus. Akik összegyűltek ugyan az Úr nevében imádkozni, de egyáltalán nem láttak fényes jövőt maguk előtt, sőt kilátástalannak érezték életüket, perspektíva nélkülinek. Este, zárt ajtók mögött voltak és féltek. A fóbia szó szerepel itt az eredeti szövegben. Nagyon sok esetben hasonló helyzetben, különböző fóbiák által megmételyezett közösségekben kell hirdetnünk az igét. Megjelenni és szólni. Úgy ahogy Jézus tette, életet lehelni a félelemtől megbénult közösségekbe. (A félelemmel teli tanítványok imája)

Vasady Béla a lelkészértekezlet egykori elnöke jegyezte meg frappánsan, hogy közösségeinkbe tömörülni és örülni kell. Mi az ami közösségeinket összetartja, az öröm vagy a félelem? Mi az, ami ma egymás mellett tart embereket az egyházban? A másikoktól való félelem csupán? Akkor nem vagyunk különbek az állatoknál, akik vészhelyzetben összehúzódnak. A Vulgatában a tanítványok egybegyűléséről azt olvassuk, hogy kongregációként voltak együtt, a görög szövegben is hiába keressük a szün szócskát, hogy együtt, csak azt találjuk, hogy ott voltak a tanítványok egy helyen, de nem volt igazi közösség köztük, amit máskor a szün szócska ad vissza. Az önmagába bezárkózó egybegyűlésben a kizáró jelleg felerősödik, immár nem befogadó, hanem kirekesztő lesz az a közösség. Aki azonosul elveinkkel annak helye van mellettünk, aki más elveket vall, az mehet a pokolba. Egy közösség, amit a félelem tart össze az csak ilyen megnyilatkozásra, gondolkozásra képes.

Két évvel ezelőtt, Bence fiamat az óvónéni a többi gyerekkel együtt elvitte korcsolyázni. Többnyire a palánk mellett álltak a gyerekek, de Bence bátran elindult és jóllehet néha elesett, de újból felállva egészen bátran korcsolyázott. Megkérdezte tőlem a végén, hogy apa tudod, miért tudtam korcsolyázni és nem álltam úgy, mint a többiek? Miért, kérdeztem vissza. Azért, mert nem engedtem, hogy legyőzzön a félelem. Nem engedtem, hogy legyőzzön a félelem. Jézus nem engedi, hogy legyőzzön a félelem.
A félelem megbénít, korlátoz, beszűkíti a látókörünket.
Jézus a tanítványokat megszabadítja a félelmeiktől. Így akar ma minket is megszabadítani félelmeinktől. Békesség néktek!

„Nincs nyugalom, nincs nyugalom – s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten békessége is ragad.
Békesség Istentől.” (Reményik: Békesség Istentől)

Nem akárhogy mondja ezt Jézus, hanem középre állva. Úgy képzelem el, hogy a tanítványok körben ültek, mint mi egy beszélgetős bibliaórán és Jézus a középpontban állt meg, hiszen üres volt a középpont, üres a közösségük, üres az életük. És Jézus betöltötte ezt az űrt az életükben. És így a félelemtől összebújt emberi egyedekből egy örvendező közösség alakult.

Martin Buber ezt így fogalmazza meg a filozófia nyelvén: „ az igazi közösség nem azáltal jön létre, hogy emberek érzelmekkel viseltetnek egymás iránt (habár persze enélkül sem jöhet létre), hanem a két következő dolog által: hogy mindannyian eleven kölcsönviszonyban állnak egy eleven középponttal és hogy mindannyian eleven kölcsönviszonyban állnak egymással. A második az elsőből támad, de pusztán általa még nem adott. Az eleven kölcsönviszony érzéseket foglal magában, de nem az érzésekből származik. A közösség eleven kölcsönviszonyokból épül fel, de építőmestere az elevenen ható középpont.” (Martin Buber: Én és Te) Ez az elevenen ható középpont, Jézus.

A tanítványok spontán, hirtelen kitörő örömmel örvendezni kezdtek. És Jézus újból így köszönt nekik, Békesség néktek! A félelemben, de az örömben is szükségünk van Isten békességére. Jézus azért jelent meg ott a tanítványi közösségben és van jelen velünk hitünk szerint, mert meg akar ajándékozni, az ő békességét adja nekünk. (Az örömmel eltelt apostolok imája)

A zsidó gondolkodás a küldöttnek a Küldővel szinte egyenlő hatalmat és tekintélyt adott. Ezért is van különösen nagy súlya Jézus szavainak: amiként engem küldött az Atya, én is aképpen küldelek titeket. Amiként-aképpen. Jézus főpapi imájából már ismerősen cseng ez a mondat és ott követi Jézus ígérete az odaszentelésről illetve arról, hogy könyörög érettük, a tanítványokért és azokért, akik az ő beszédükért hisznek Jézusban. A feltámadás után új értelmet nyernek ezek a szavak. Az ígéret beteljesedett.

Ez a történet jelenti számomra a kapcsolatot Húsvét és Pünkösd között, a feltámadás és a Szentlélek kitöltetése között. Vegyetek Szentlelket, mondja Jézus. Fogadjátok a Szentlelket és rájuk lehel. A feltámadt Krisztuson keresztül lehet Isten Szentlelkével kapcsolatba kerülni. Vannak divatos elméletek, mely szerint különböző módszerek által az isteni erő, szellem birtokába juthatunk, ezáltal csodákra leszünk képesek. Hamis elképzelés az, amely megpróbálja Krisztust megkerülni.

Ez a történet számomra azt hangsúlyozza ki, hogy csak a feltámadt Krisztus felismerése, elismerése által juthatunk a Szentlélek vonzáskörébe, erőterébe.
Egy félelemmel átszőtt világban, egy fóbiákkal teli közösségben, hirdethetitek ezen az ünnepen Isten békességét, melyre bánatban, örömben egyaránt szükségünk van.
Állítólag egy lepke szárnycsapásától keletkező légmozgás több száz kilométerrel arrébb heves szélvihart idézhet elő. Nem tudom, ha ez igaz, de azt tudom, hogy Jézus lehelete megmozgatta ezt a világot.

Ez legyen a mi vigasztalásunk, bátorításunk, lehet, hogy úgy érezzük, szavainknak csak akkora súlya van, mint egy lepkeszárnynak, de mégis Isten Szentlelke rásegít a mi erőtlen beszédünkre és általunk, minket is felhasználva jut el Isten Igéje a megfelelő helyre a megfelelő időben, egy bizonytalan világban, kétségbeesett embereknek vigasztalást nyújtva. Ámen.