Jakabházi Béla Botond

Az egészségpszichológia alapfogalmainak, az elméletek és az eredmények megismerése mellett a diák a sajátos, lelkészi hivatás jellegzetességeiből fakadó egészséget fenyegető faktorokra is rálátást nyer.

A személyiségpszichológia segít a lelkészségre készülő hallgatónak, hogy megismerje az emberek közötti személyiségbeli különbségek eredetét és megnyilvánulási formáit. Az alapismeretek elsajátítása által felkészül arra, hogy az iskolai, kórházi vagy gyülekezeti közegben ismerje fel az emberi motivációkat és szükségleteket, ugyanakkor fontos ismeretekre tegyen szert saját személyiségének nyilvánvaló és rejtett működését illetően.

A lelkészségre készülő hallgató megismerkedik a lélektan fontosabb alapfogalmaival, megérti az embernek a fogamzástól a halálig tartó bio-pszicho-szociális változásait, felismeri az életkori sajátosságokat, érti az érzelmi-kognitív-erkölcsi fejlődés összefüggéseit, illetve az interperszonális kapcsolataiban értő és megértő módon tud kommunikálni.

A diákot felkészíteni a lelkigondozói munkára: az elmélet megtanulása mellett a lelkigondozói magatartás elsajátítása. Ennek része kell legyen a saját személyiségével való szembenézés (gyengeségek és erősségek egyaránt). A csoportmunka része: kommunikációs, önismereti és személyiségfejlesztő gyakorlatok, amit kiegészít a négyszemközti konzultálás.

Subscribe to Jakabházi Béla Botond